Néró, a szomszéd kutyája

Néró, a szomszéd kutyája.

Apró fekete szőrcsomag
szaladgál kertemben; vonat 
menetrend van nálam, hatkor,
Néró kutya elvarázsol.

Minden résen ő még átfér,
amint aztán ide átér,
sikong, nevet, csahol máris
ugrál folyton, bizony rám is.

Egyszer aztán hideg télben
szakadó nagy hóesésben
Kis takaró foga között:
Jött és hozzám beköltözött.

Konyhaasztal alá feküdt,
pulim mellett elszenderült.
Evett mindent, amit kapott,
amit nem, na azt, elrabolt.

Papucs, cipő, és csizma-jaj,
szétrágott toll, fonalakkal,
konyharongy, kiömlő szivacs,
bokán érő sok cafattal…

Ő meg közben folyton nevet,
farka lengetve hízeleg,
nyelve cirógatja kezem,
farkával táncol szüntelen.

Négy hónapja lakik nálam
és ha gazda rátalálva,
a házába belezárja,
sír, csak sír ő énutánam.

Gazdája szólt, fogja, viszi,
oltásait majd rendezi.
Néró aztán illegális
bevándorlóvá fog válni.

Kis migránsom már hiányzik,
nem bánom ha mindent rág is.
Csak a kedves buksi fejét,
lássam hűséges szép szemét.

Talán ki tudom váltani,
jó gazdának is látszani.
Szomszédnak is legyen kutya,
s enyém legyen Néró baba.