Barion Pixel

Várkonyi Kitty Várkonyi Kitty prémium tag

meseíró

Budapesten születtem, három gyermek édesanyja vagyok. 

Első meseregényem 2007-ben került kiadásra a Garbó kiadó gondozásában, Varjuckó címmel.

2008-ban ennek folytatásaként a Varjuckó karácsonya jelent meg 2009-ben. A harmadik kötet, Varjuckó költözik, még nincs a piacon. 2009-ben Fészekrakó társasjátékom debütált, szintén a Garbó kiadónál, ahol a forgalmazása is történik. Ezt a játékot a Madártani Egyesület is védi. Szintén ekkor nyert különdíjat az Aranytíz pályázatán, Nyomorultul című novellám. 2010-ben a földművelésügyi Minisztérium kiírt pályázatán megjelenést nyert a Csodaburgonya című mesém. A Pécsi Múzeumok Igazgaztósága által kiírt pályázaton szintén megjelenést nyert a Verébszárnyú hajnaltündér című mesém. Ekkor jelent meg a Garbó kiadó pályázatán az Anya című novellám is.  Az Alba Negra kiadó szintén kiadta 2013-ban az Anya című novellám, amiből színjátékot is írtam. 2012-ben a Quin kiadó jelentette meg Katyi című novellámat. 2016-ban az Őszikék XXI.század pályázatán Hézső Ferenc díjat nyert az Állatbarát című versem és antológiába emelték az Esti séta című versemmel együtt. A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete által 2017-ben alkotói díjat nyert az Elő a macskával! című ifjúsági regényem, ami 2019-ben újra kiadásra került. 2018-ban 10 oldal publikálást nyertem a Holnap magazinban. A Jókai díjon oklevelet nyertem 2019-ben és ebben az esztendőben a Nagycsaládosok Országos Szövetsége jelentette meg Totyka című mesémet.2022-ben Út a kerecsensólyomig című ifjúsági regény jelent meg a Kedvenc kiadó gondozásával Romániában, amit Hodos Éva társszerzővel írtunk.

Kiadott könyvek


Varjuckó

Varjuckó karácsonya

Elő a macskával

Út a kerecsensólyomig

Sütibeállítások