Tódor és a többiek

Tódor és a többiek.

Benő, Béni és Berni, a három kismalac elhatározta, hogy világ körüli útra megy. Igen ám, de kéne valami, amivel ezt megtehetik. Mégse gyalogolhatnak át földön és vízen csak úgy a négy lábukon! Benő kitalálta, hogy egy kidőlt fából lábbal hajtható kocsit tervez. Béni lelkesen követte és Berninek is tetszett az ötlet. Azonnal nekiláttak megépíteni az autójukat. Arra járt a harkály.

– Mit csináltok malacok? – kérdezte, ahogy a kismalacok vonszolni kezdték a nagy husángot.

– Jaj, de jó, hogy jöttél! – örvendezett Benő – gyere, segíts nekünk kikalapálni a kerekeket! Autót építünk.

Jött is a harkály, szép kerek fakorongokat kopácsolt a csőrével és ráadásul még kormányt is csőrözött nekik. Egész álló nap csak kopácsolt. A malacok boldogan rohangáltak körbe-körbe a madár körül, ujjongva az új és újabb alkatrészek elkészültekor. A hód kíváncsian bámulta őket.

– Hát, ti meg mit csináltok? – csodálkozott rá a nagy hatalmas munkára. – Szívesen segítek, ha akarjátok.

Naná, hogy akarták! Így aztán a hód is beállt munkára és hamarosan készen is lett a fakocsi. Elköszönt a harkály, el a hód is. Ott maradt a három kismalac a csodaszép autóval, amit lábbal kellett hajtani. Be is szálltak az autóba, elhelyezkedtek, de jaj! Az első malacnak, Benőnek, nem ért le a lába a pedálokig.

– Cseréljünk helyet! – kiáltott rá Berni – majd én hajtok.

Ám az ő lába is pontosan olyan rövid volt, mint Benőé. Azért még Béni is megpróbálta, de pont úgy járt, mint a két testvére. Ott ültek szomorkodva az autójukba, amikor oda toppant Tódor, az erdő legkedvesebb farkasa.

– Szevasztok röfik! – kiáltott rájuk vidáman – ti meg aztán miért lógatjátok fejeteken a konnektort? Szép az idő, ott ücsörögtök hárman, teli van az erdő gombával. Tán betegek vagytok?

– Szia Tódor! Látod hol ücsörgünk? Na? Nézd csak meg! – válaszolt Benő.

– Hát, egy kocsiba. Na, de miért nem haladtok?

– Ez az éppen! – kesergett Béni – nem ér le a lábunk a pedálokig.

– No, ha csak ez a baj, eredj hátra röffencs! Meghajtom én nektek a kocsitokat!

Azzal bevágódott a kormányhoz Tódor, az erdő legkedvesebb farkasa és hajtani kezdte a fakocsit. Mentek vele hegyen-völgyön, át a tengeren és Afrikáig meg sem álltak. Csak, hogy a farkas oly annyira kimerült, hogy képtelen volt visszahajtani a kocsit. Lógott Tódor nyelve és remegtek a lábai. A malacok egymásra néztek és látták milyen nagy disznó lett belőlük amíg utaztak és világot láttak. Lefektették a farkast hátul, beült Béni a kormányhoz és lám, leért a lába. Mikor Béni elfáradt, Benő vezetett, majd Berni következett.

– Nem csoda, hogy Tódor kidőlt, – mondogatták – hiszen hárman is alig győzzük le ezt az irdatlan távolságú utat.

Hálásan vitték Tódort haza, amiért hajlandó volt őket odáig elvinni. Aztán szépen megköszönték a segítséget. Tódor is hálás volt a malacoknak. Megköszönte, hogy hazavitték őt a disznók, és azóta is mesélgetik az erdő lakóinak, mi mindent láttak ők négyen a nagy hatalmas világ körüli utazáson.