A kismalac

A kismalac.

Egy kismalac elhatározta, hogy már pedig ő, ruhát fog varrni magának. Átlapozta a Burda oldalait és kiválasztott magának egy fodros bikinit. Nekilátott anyagot keresni, és rá is talált olyanra, amit elképzelt. Szép volt az anyag, piros, meg sárga minták voltak benne, malacunknak nagyon tetszett. Nekilátott hát, hogy kiszabja saját testére. Odaillesztette a farához, fogta az ollót és kiszabta, majd mellkasához tartva a kelmét, kivágta onnan is a kellő méretet. Igen ám, de varrógépe nem volt a malacnak, és hónapok teltek el, mire összeöltötte a kívánt darabokat. Közben azért játszani is jó volt, sárban dagonyázni, moslékot zabálni és heverészni is kellett idő. Mire elkészült a frappáns fodros fürdőruha, hát bizony malacka már kinőtte azt. Sebaj! Gondolt egyet, és szaporán nyeste a textíliát, hogy toldani tudja a méretére. Hozzávarrta bőszen, felhúzta magára, de a sódarját megint csak szorította a bikini. Nosza, majd toldok hozzá megint! Oldotta meg a problémát és újra csak szabásba és varrásba fogott. Mire elkészült vele, már egész szép kis disznó lett malackából.

Magára öltötte az elkészült modellt és illegett billegett a pocsolya felett, gyönyörködve a kész munkájában.

– Ó, hát nagyon ügyes disznó lett belőlem, akár még varrómesternek is elmehetnék – dicsérgette magát. Annyira eltelt önmagával, hogy újabb elhatározásra jutott. Ő bizony kimegy a nagyvilág elé, mert ilyen ügyes malac úgysincs még egy a világon. Lássa meg ország, világ, milyen remek disznó is ő! Így is tett. Megmártózott még egyszer a sárdagonyában, aztán elindult hírnevet szerezni magának. Néha megállt, túrta kicsit a földet, majd megindult és kocogott tovább, amíg meg nem érkezett a nagy plénum elé, ahol a divatbemutatókat tartották. Fent állt a gólya, szép sudár alakjával elkápráztatva a közönséget, csoda tollaival forgott, szárnyát tárta és nyakát nyújtogatva pózolt. Utána érkezett a büszke páva, aki méltán szerezte meg a közönség ámulatát, amint széttárta pazar faroktollait. Malacunk nem tétovázott, pedig még a pulyka is hátra volt és az emlősök versenye később kezdődött volna. Felkocogott a porondra és csapzott fürdőruhájában pózolt. Leült, majd kihúzta mellét, hogy jobban érvényesüljön a sok fodor csöcsein. Majd felállt, ágaskodott és megpördülve mutatta bikinijének toldott fodrait. Sonkáját emelgetve, farát kitolva illegett.

– Menj már, te disznó! – szóltak fel többen is neki. – Néztél már tükörbe? Micsoda rongyos holmit mutogatsz te nekünk?

– Hallgassatok ostobák! Nektek aztán semmi ízlésetek nincsen! Majd akkor beszéljetek, ha ti írtátok a Burdát! Ugyanis ez onnan lett kimásolva, de ti ezt úgysem érthetitek, még mesterleveletek sincsen!

– Ki látott már versenyre kelni toldozott ruhában disznót? Hogy nézel ki benne te szerencsétlen?

– Menj haza a toldozott bikinidben disznó! Ott biztosan örülnek neked.

Ilyen és hasonló bekiabálások után büszkén lépett le a porondról, azzal a meggyőződéssel, hogy itt mindenki téved. Hiszen ő annyi sokat dolgozott és otthon mindenki el volt ájulva a gyönyörűségtől, az ő munkáját látva. Sértett hiúságában nekirontott a nézelődőknek, majd miután kitombolta magát, szépen hazakocogott. A bikinit tovább is hordta, mert büszke volt rá nagyon.

Azóta is nevetnek rajta a madarak és az emlősök és azt kérdezgetik, miért megy nyilvánosságra a disznó, ha nem tűri a kritikát?