NYÁRI SZUSZOGÁSOK

NYÁRI SZUSZOGÁSOK.

1.

Fűz ágán pilledő,

tikkadtan csicsergő,

csöppnyi széncinege,

van elég melege.

Jött a kánikula,

kiszáradt patakja,

falvakon sorra száll,

ám vízre nem talál.

Mit lát lent röptében:

szökőkút a téren!

A hűsbe merülve

lubickol fröcskölve.

2.

Sötét erdőmélyről,

alvó fák öléből,

elindul útjára

szentjánosbogárka.

Két szárnyát széttárja,

röppen éjszakába,

izzítja potrohát,

begyújtja lámpását.

Testvérek követik,

az éjjelt átfestik,

ezer zöld sarkcsillag,

ki ott jár, felkacag.

3.

Csend honol, békesség,

lassan csorgó mélység,

várva várt a világ:

ébred Tiszavirág.

Kék tükröt ellepik,

ó testük levedlik,

násztáncukat járva,

víz borul virágba.

Perdülnek, kapkodnak,

összekapaszkodnak,

céljuk bevégezve,

szunnyadnak örökre.