Osztozni jó

Osztozni jó.

Élt egyszer egy tarka macska, Berci volt a neve,

Bársony füvön járt a mancsa, párnán pihent feje.

Egy nap aztán nagy baj érte, rohant felé Brúnó,

Rávakkantott, számonkérte: – Hová lett a túró?!

Szedte lábát Macska Berci, s átfutott az agyán:

„Ebek szoktak túrót enni? Nem is mondta apám!”

Felugrott a kerítésre, onnan meg a házra,

Gondolta, hogy ezzel vége, ennyi volt a játszma.

Brúnó viszont nem hagyta ott, ugatott és ugrált,

Macska Berci fújt egy nagyot, borzolta a bundát.

Közben viszont úgy érezte, jobb lenne a béke,

Bocsánatért esedezne, volt ugyanis vétke.

– Ne haragudj kutya pajtás, bánom, amit tettem,

De a gazdám, kicsi András, nem adott ma ennem.

Brúnó kutya megszánta az éhes kandúrmacskát,

Gondolta, hogy széjjelharap inkább majd egy labdát.

– Gyere Berci, szállj le onnan, szóljunk Andriskának,

Meglátod, hogy azon nyomban tele lesz a tálad.

Kutya, macska együtt ment az üvegajtó elé,

Látták, Andris éppen bent van, s nagyapjával zenél.

Elkezdték az állatok is „csodás” koncertjüket,

Gondolta a szomszéd, Borisz: „Bárcsak lennék süket!”

Végül aztán kijött Jocó, Andrisnak a bátyja,

Tál volt nála, illatozó, rajta csirke mája.

Letette, és be is szaladt, Berci nézett nagyot:

– Nem szeretik, jó sok maradt, gyere Brúnó, adok!

Innentől a kiskedvencek osztoztak a koncon,

Így ha ettek, jót is tettek, tovább nem is mondom.