Óvodás néni

Óvodás néni.

ÓVODÁS NÉNI

Hol volt, hol nem... nem is olyan régen, élt egyszer egy szépséges kis faluban egy Irénke néni! Mosolygós arcát látva mindenki vidám lett, mindig volt néhány szava az emberekhez. Legfőképp a kisgyermekeket szerette, azért is lett óvó néni. Vidám, huncut tréfáit, a tanított verseket, dalokat a kisgyerekek mindig sok-sok szeretettel, öleléssel jutalmaztak.

Volt a gyerekek közt egy kislány, akinek gyönyörű gesztenye barna fürtjeit édesanyja vagy Iófarokba kötötte, vagy gondos munkával copfba fésülte. Gyakran még gyönyörű hófehér masnit is kötött bele.

Coffika,- majd elfeledtem mondani, hogy társai elnevezték Coffikanak- minden nap ott sündörgött Irénke néni mellett, tágra nyílt szemmel figyelte minden mozdulatát, minden szavát, követte bárhova ment, bármit is csinált. De legeslegjobban azt szerette, ha Irénke néni mesélt, mert addig álldogált mellette, míg az ölébe nem kuporodott, és az óvó néni át nem karolta. Amint a mese elkezdődött, Coffika behunyta a szemét és már repült is képzeletben a varázsszőnyegen az Óriások Földjére, Tündér Országba, az Óperenciás tengeren túlra, és még ki tudja hány csodálatos helyre el nem repítettek gondolatai. Közben még azt is elképzelte, hogy Ő Irénke néni, és ezért amikor azt hitte senki nem figyel rá sorba leültette babáit, felvette az orvosi köpenyt, amit kinevezett ÓVODÁS néni köpenynek, kezébe vett egy mesekönyvet, kedvenc babáját átölelte és mondta, mondta a szebbnél szebb meséket, amiket Ő talált ki.

Haa felnőttek megkérdezték tőle mi lesz, ha nagy lesz, azt válaszolta:

Óvódás néni leszek, de csak Irénke néni, mert Irénke néni szép és kedves!

Telt múlt az idő!

Coffikából szépséges nagylány lett! Gyönyörű gesztenye barna haját már nem copfban hordta, mint a kislányok, hanem szépen kifésülve. Arca mosolygós volt, mint a piros alma, szeme olyan fekete, mint a holló. Bár sok minden megváltozott életében, de egyetlen egy dolog nem, soha nem mondott le arról az álmáról, hogy „Óvodás néni” lehessen! Lelkesen mindent meg is tett ezért. Szorgalmasan tanult és álmában mindig ott lapult Irénke néni ölében, aki szeretettel karolta át mese közben.

Célja érdekében Coffika annyit tanult, hogy már mindent tudott mit kell tennie egy Óvodás néninek, hogy kell mesélnie a kisgyerekeknek, hogy kell megvigasztalni a sírósokat, milyen dalokat kell énekelni, és milyen tornákat szeretnek a kicsik. Meg azt is megtanulta, hogy mindenből lehet valami érdekeset barkácsolni. Egy valami azonban nagyon izgatta! El sem tudta képzelni, hogy milyen érzés lesz, vagy egyáltalán lesz-e olyan kisgyerek, aki majd úgy bújik az ő ölébe, mint ahogy ezt réges-régen saját maga tette Irénke néni ölében. Az álom egyszer csak valósággá vált! Coffikából Coffi néni lett! Sok kisgyermek vette körül. Hamar megszerették kedves mosolyáért, élvezték vidám tréfáit, örömmel táncoltak, verseltek, daloltak vele együtt a csoportjába járó kis törpék. Alig várták, hogy kiguruljon a Varázsszőnyeg és már daloltak is,: És akkor megtörtént a csoda! Coffi néniből igazi Óvodás néni lett, ölében egy copfos kislány lapult, aki becsukott szemmel, arcán boldog mosollyal hallgatta a mesét, és közben talán ő is valami szépet álmodott. Amikor kinyitotta a szemét Coffi néni rámosolygott. Szemében egy csillogó gyöngyszem tündökölt. Ahogy lassan legördült az arcán, mosolyra csiklandozta. Eszébe juttatta azt a régi kislányt, akit Coffikának hívtak, és akinek az volt az álma, hogy valaha ő is Óvodás néni legyen.

- Te sírsz? - kérdezte a kislány!

- Nem, csak boldog vagyok! - felelte Óvodás néni. És ez volt élete leges-legboldogabb pillanata!