Papírtapír

Papírtapír.

Ismertem egy fura tapírt,
nem evett ő mást, csak papírt.
Ha kiszimatolt egy regényt,
sütött jó pergamenlepényt.

A lírát ő meg nem vetette,
a drámát mártással szerette.
Úgy falta fel a verseket,
mint más a szalámis kenyeret.

Mit sok híres szerző leírt,
abból lett a papír fasírt.
A velős kötetek csak fogytak,
nyoma veszett a soroknak. 

Betévedt a könyvtárba, finom vacsit remélt:
rímet pakolt hasába, desszertre meg mesét.

Ormánya a betűkre könnyűszerrel tapadt,
egyre nőtt a bendője: minden szó egy falat.

Nem volt ő se jó, se rossz; gyomra ide hozta, 
nem tudta, hogy bajt okoz, ha vágyik papírkosztra.

Ezt is megette volna, de mielőtt lenyelte, 
e vers írója nem tollba, kobakodba tette.

Amit már megtanultál ‒ hiába jön tapír ‒,
abból ő már nem zabál, hisz nincs hozzá papír.