A puszta ura

A puszta ura.

A Hortobágyon járva álljunk meg egy szóra.
Eme ősi pusztán ki méltó a trónra?

Elsőre a kérdés talán kissé fura,
mégis, ki lehet e nagy síkságnak ura?

Talán az ökör az, ki az igát húzza? 
Vagy a kis vakond, ki szikes földjét túrja?

Felség volna tán a tiritarka tehén,
ki ott legelészik a gulya közepén?

Vagy nézd csak ott hever egy tekintélyes bivaly,
igazán nemes faj ékes szarvaival.

Esélyes lehet-e a kis mezei nyúl? 
Hisz túlontúl félszeg, hogy ő legyen az úr. 

A sas viszont méteres ha szárnyait kitárja,
méltán lehetne ő a pusztaság királya.

Döntsük el már végre, ki legény a gáton!
A csikós lenne talán, ha cserget lóháton? 

Vagy az öreg pásztor e vidék vezére?
Sinka terel juhot repesztő füttyére. 

Avagy a gulipán lehet itt a góré?
Vagy a ponty, amiből készül finom hallé? 

A csörtető vaddisznó nem lehet a főnök, 
belőle még én is jó pörköltet főzök! 

A gémeskút, azt hinnéd, uralja a tájat,
Ám a csalfa délibáb, könnyen megtréfálhat! 

s midőn szürkületkor behúznak a darvak,
ők aztán az urak, kik hangosan mulatnak.

Estefelé bíbor köntöst ölt az alkony,
hangokkal színeket átsző a tóparton.

E híres királyságban ég és föld összeér,
tündöklőn világol a csillagos szekér.

Feltekintve Holdnak sejtelmes fényére 
meglelem a választ a találós kérdésre. 

Ki nélkül e sok kincs és a Puszta sincsen, 
a legnagyobb úr itt is a teremtő Jóisten!