Paripakapitány és a favágó

Paripakapitány és a favágó.

Erdő  mélyén csend honolt,

Havas fák közt a szél dalolt.

A fenyvesekben a hófödte hidegben

Favágó dolgozott , fázósan , sietve.

Nem volt már fiatal, ráncos volt homloka,

De tüzelő kellett a munkára volt oka.

Két kisunokája várta otthon

Kinek meleget kellett a kályhába hozzon.

Csak a korhadt fákat lehetett kivágni

Veszélyes volt, nagyon kellett vigyázni.

Egy pillanat alatt jött a baj ,

Nem jelezte halk moraj .

Egy csattanás volt,s a zuhanó fatörzs az öreg testét lenyomta

Segitségrt kiáltott , de az erdő néma volt, senki nem hallotta.

Paripakapitány az erdei lovag,

Megérezte messziről a bajt, hogy valaki segitséget hivat

Patája dobbant, vihar sebes lábán,

Odavágtatott ahol a bajbajutott várt rá.

Ott hevert a favágó ki fáradt volt és sebzett,

A kapitány nem várt kötelet szerzett.

A fához kötötte serényen gyorsan,

Es addig húzta vonta, mig az öreg kifordult onnan.

A favágó összetört  volt, de megmenekült,

Remény és öröm az arcára ült.

A hős ló gyorsan felkapta a hátára,

És rőzséstől vitte haza kicsike házába..

A nagyapónak megörült a két apró gyerek

És Paripakapitány hordta nekik ezentúl a szenet.