Rajzolás

Rajzolás.

Ildi nem jött ki a legjobban az osztálytársaival, de az sem volt igaz, hogy rosszban lenne velük. Egyszerűen nem érdekelték őt.

Legjobb barátai a másik osztályból voltak, így rendkívüli módon unatkozott, amikor az énektanáruk már megint nem jött órára. Tömérdek rajztömbje közül egy sem volt nála. Vali óta nem szereti a rajzolást. Nézni kezdte sorstárait.

Lili Marciékkal hahotázott. Áron a könyveit böngészte. Krisztián Rami haját tépte. Kálmán pedig... Mi van Kálmánnal?

Padjára púposodva járt baljában egy zöld zsírkréta. Seszínű bozontja arcát takarta, csak haloványan látszott ki alóla a szája. De nem megigéző koncentrációja ragadta meg Ildi figyelmét, hanem az, hogy kék pulcsijából kis barna és zöld fenyőfácskák nőttek ki.

Nem tudta megállni, felállt és elindult felé. A fák fölé több kis fekete, fektetett hármasra hasonlító alakok is megjelentek. Madarak - gondolta. Aztán pedig egy sárga kör, ami köré sárga vonalkák gyűltek, és sok kicsi lándzsaként tartották fogságban a karikát. Ez pedig a Nap lehet.

A székéhez ért. Kálmán nem emelte fel a tekintetét. Észre sem vette. A hátán ülő tájkép egy zsírkrétarajz volt.

Nem akarta megzavarni, csak kíváncsi volt, hogy a fenyők a markában összegyűrődtek vagy cukorkaként roppantak volna össze. Kálmán felriadt az érintésre.

- Mi az?

Kálmán karja félig fedte a lapját. Ugyanaz volt rajta, mint amelyet az imént látott a pulcsin, és mielőtt jobban megvizsgálhatott volna, eltűnt. Csak a Kálmán előtti lap őrzi már csodát.

- Kaphatok egy papírt?