Rémálomfaló Szörnyi és a kislány

Rémálomfaló Szörnyi és a kislány.

Amálka kisóvodás volt, és imádta a reggeleket. Már csak azért is, mert ilyenkor minden csupa- csupa fényes volt, márpedig, ha mindent belehetett látni, nem volt semmi, amitől félni kellett volna. Számára a fény jelentette a biztonságot, az anyu mosolyát, ami mindig megnyugtatón hatott rá, még akkor is, amikor elesett játék közben és megsérült a térde- pedig ez igencsak fájdalmas, és gyakori volt. Izgó- mozgó lányka lévén tele volt sérülésekkel, mégsem félt a fájdalomtól, mert az anyukája puszija mindent meggyógyított, az ölelése pedig hipp- hopp elmulasztotta a sírását.

Különben is, a nagypapa szerint, az ilyesmi katonadolog. És a mai világban a lányoknak is erősnek kell lenniük- igaz, ezt már a nagymama mondta. Ez rendben is lenne, ha a fény örökké tartana. Ámde, az este minden nap elérkezett és Amálka nagyon félt a Sötétségtől.

Hogy miért? Ezt még ő maga sem tudta igazán. De valahányszor sötétséget látott, mindenféle szörnyet képzelt, hol a szekrénybe, hol az ágy alá és biztos volt benne, hogy ezek az elképzelt szörnyek mindjárt meg is eszik.

Az anyukája hiába mutatta meg többször is, hogy semmi sincs a szekrényben, sem pedig az ágy alatt, ő meg volt győződve arról, hogy a szörnyek a sötétségből születnek, és gyerekekkel táplálkoznak. Ezért aztán, nem is mert elaludni a sötétben. Próbált ugyan párszor, de olyankor összekucorogva remegett a takaró alatt, amikor pedig beindult a képzelete, ami mindenfelé szörnyeket varázsolt, sikítva futott ki a szobájából.

Végül is nagymamától kapott egy enyhe fényű királylányos éjjelilámpát, ami annyira szép volt, hogy amikor ránézett, máris egy igazi mesés királyságba kalandozott. Ez nagyban segítette elterelni a figyelmét az ijesztő dolgokról. A fénye pedig biztonságot jelentett, hiszen jól tudta, a szörnyek csakis a sötétben születnek.

Azon az éjszakán, amikor elszenderedett, fura neszre eszmélt. Csendes mocorgás volt, de ő azonnal felébredt. Különös fehér fény világította meg a szobát. Kinézett az ablakon. A Hold olyan szép volt, hogy még félni is elfelejtett. Abban a pillanatban megismétlődött a fura zaj. A hang, az ágy alól jött. Csak most vette észre, hogy a fény, ami beborította a szobát, az nem is a királylányos lámpa, vigyázó fénye. Ez nem jót jelentett! Ha nem ég a lámpa, akkor az ágya alatt, egy igazi szörny rejtőzhet! De valamiért, félni még mindig elfelejtett. Lehajolt, benézett az ágy alá és nagyon meglepődött, amikor meglátta a bolyhos óriás szörnyet, aki annyira cuki volt, hogy félni még mindig nem jutott eszébe.

-Szia!- köszönt neki elsőként a kislány.

-Szia Amálka- fogadta a köszönést a szörny.

-Hát te ki vagy?

-A nevem Szörnyi, szörny vagyok- felelte.

-Nahát! Én sokkal ijesztőbbnek képzeltem a szörnyeket,- mondta a kislány csodálkozva.

-Igazából, azért vagyunk ilyenek, mert nem akarjuk megijeszteni a gyerekeket, ha véletlenül meglátnak.

-Szóval mégiscsak ott teremtek a sötétben az ágy alatt, hogy megegyetek minket?

-Micsoda?- nevetett nagyot a cuki szörny- De hát mi nem eszünk gyerekeket! Sőt még ijesztgetni sem akarunk titeket, ezért vagyunk cukik.

-Hát akkor miért bújtok az ágyunk alá?

-Hát mert mi vigyázunk az álmotokra. Ha jön egy rémálom, azonnal bekapjuk, így esélyük sem marad zaklatni titeket. Ráadásul mi is jól járunk, mert tele lesz a pocakunk reggelre! Mire felkel a nap, azonnal eltűnünk.

-Akkor hát, ma is te vigyáztál az álmomra? Miattad nem érzek félelmet? Hiszen meg sem ijedtem tőled!

-Valahogy úgy! A félelmet szeretem csak igazán ropogtatni! Azonnal kiszimatolom és elkapom! A legfinomabb desszert! Látod milyen piros a szarvacskám? Mindig ilyen, amikor jókat eszek.

-Úgy örülök! – ölelte át boldogan, szőrös megmentőjét.

Kicsi Szörnyinek nagyon jól esett az ölelés. Boldogságos volt minden alkalom, amikor a kicsik háláját érezhette.

Amálka is nagyon örült, hogy soha többé nem kell már félnie, mert az álmait őrző cuki Szörnyi, felfalja az összes félelmét, ráadásul minden éjjel hűségesen őrzi az álmát, hogy nehogy megzavarja a pihenését, egy eltévelygett rémálom.