Sarkantyús a jóságos

Sarkantyús a jóságos.

  Tyúkanyó gondterhelten ballagott a tyúkólból át a frissen elkészült csirkelakhoz. Amikor odaért jól szemügyre vette. – Gyönyörű lett, annyi biztos! Friss illatos deszkából készült, tiszta, nem szálkás, szép, nagyméretű! Elfér benne mind a tizenkét csibéje. Közvetlenül mellette egy másik, kisebb, de ugyan olyan jó deszkaillatú lak, Sarkantyúsé. Mindkettő ajtajához kis tyúklétra volt támasztva, azon lépkednek majd fel az ólba az ő kicsikéi. De hogy mondja meg az ő harcias kakaskájának, hogy ezentúl külön kell, hogy lakjanak? Nem csak tőle, de bizony a kiskakasnak a testvéreitől is távolabb kell aludnia. Nem fog örülni, az biztos! De hát ez az élet rendje. Mindig is így volt, és ezután is így lesz!

De azért hiányozni fognak a kis gézengúzok! Olyan jó volt, ahogy minden este bebújtak a szárnyai alá, kicsit még sutyorogtak, csiporogtak, néha bizony rájuk is kellett szólni, hogy: - Most aztán csiba, mert meglegyintem a szárnyammal, aki nem hallgat el azonnal! Nézze meg a vak tyúk! Ezen aztán kicsit még nevetgéltek, de azért szót fogadtak, és szépen elcsendesedtek. Jaj, de jó volt hallgatni az egyenletes szuszogásukat!

Na de nézzük a jó oldalát! Jó nevelést kaptak, nem kell szégyenkeznem miattuk! A tanulás többi része már rajtuk áll. Az alapokat megkapták, még Liba szomszédasszony sem találhat benne kivetni valót, az biztos! Büszkén szétnézett. Kissé távolabb, az udvar sarkában látta meg csibécskéit. Éppen körjátékot játszottak. – De hol lehet Sarkantyús?

A kiskakas éppen a baromfiudvar mögötti gyalog úton igyekezett a tó felé. Úgy gondolta meglátogatja barátját, Kázmért. Egyszer csak valami érdekes dolgot látott az útszéli fűben. Azonnal megállt, hogy jobban szemügyre vegye. Az érdekes dolog egy feltekert csíkos, csúcsos valami volt. Olyan, mit tudom én mi forma. – Nocsak! – Gondolta. – Ez meg mi?  Óvatosan körbejárta, nézegette, egyre közelebb hajolt. Még meg is szagolta. Nem volt büdös. Ahogy így vizsgálgatta, egyszer csak a feltekert valamiből lassan kibukkant két mozgó csáp. Sarkantyús hátrahőkölt. – Nono!  Csak nem lakik itt valaki?

A mozgó csápok után kibukkant egy csúszó test. Lassan, komótosan mozgott, szinte csak nyomakodott kifelé, mintha szűkre szabták volna neki a helyet.

Sarkantyús érdeklődve figyelte. – Különös, roppant különös ez a valami! – Gondolta, és a fejét hol jobbra, hol balra billentette nagy igyekezetében, hogy megfejtse a rejtélyt.

A csúszós valami úgy látszik befejezte a kitüremkedést, mert megállt. Hosszúkás, izmos teste volt. A csúcsos építmény rajta maradt, úgy háromnegyed részén a csápos izomszalagnak.

Sarkantyús úgy érezte ideje lesz kérdőre vonni a valamit, jó nagy levegőt vett, de mielőtt megszólalhatott volna, az észrevette őt, és azonnal visszahúzva a csápjait, igyekezett visszafelé nyomakodni.

A kiskakas gyorsan megszólalt.

• Nem kell megijedned, ha nem rossz a lelkiismereted, nem bántalak! Sarkantyús vagyok, a kiskakas. – Mutatkozott be. Benned kit tisztelhetek?
• Csiga Csilla vagyok, csak egy csiga, szóra sem érdemes. – Mondta bátortalanul vékonyka hangon, és csápjai nyugtalanul rezegtek.
• Mi járatban vagy errefelé?
• Jaj, ne is mondd! Át kellene mennem az út túloldalára, de olyan hosszú időbe telik, és olyan sok veszély leselkedik rám, hogy nem merek nekiindulni! Már két napja úton vagyok a tópartról, alig vártam, hogy ide érjek, mégsem merek átmenni. Csilla pityeregni kezdett.

Sarkantyús nagyon megsajnálta. - Két napja? Hiszen a tópart csak pár lépésre van innen! Na jó, egy kis szaladásnyira, de akkor is! Szegény Csilla, még lába sincs! De még szárnya sem! Óh, nem bírom a síró lányokat! De hangosan csak annyit mondott:

• Mit szólnál, ha átvinnélek az út másik oldalára?
• Mi? Megtennéd? Komolyan megtennéd? De hogyan?
• Nem gond, a csőrömbe veszlek, a másik felén meg leteszlek. Jó lesz?
• De vigyázz, kérlek, mert nagyon sérülékeny a házam, óvatosan vegyél fel és tegyél le,jó?
• Az a házad? Csigaház? Hahaha!
• Véletlenül ráhibáztál. Igen, csigaház. Nem értem, mi van rajta nevetni való?
• Semmi, semmi, ne haragudj, nem tudtam, hogy tényleg így hívják! Na, gyere átviszlek! – Felelte gyorsan a kiskakas, elvágva a további beszélgetés fonalát, nehogy sértődés legyen belőle.

Óvatosan felvette Csiga csillát házastul a csőrébe. átvitte az úton, és letette a túlsó parton a fűbe.

• Jaj, nagyon köszönöm, te igazán egy jó lelkű kiskakas vagy! – Hálálkodott a csigalány. Most már nem kell félnem!
• Eddig se kellett volna, vonogatta a vállát Sarkantyús, de nagyon szívesen, igazán nincs mit! Viszont nekem mennem kell haza, mert várnak. Jól elment az idő, majd holnap meglátogatom a barátom. Ma már késő van. Szia, Csilla!
• Szia, Sarkantyús!

A kiskakas megfordult és megszaporázta a lépteit. Azért kis idő múlva hátranézett. Csilla még biztosan nem jutott valami messzire, én viszont mindjárt otthon vagyok! És megnyugodva gondolta, milyen jó, hogy neki van lába is, meg szárnya is!