Cincogi és Puszi

Cincogi és Puszi.

   Egyszer volt, hol nem volt, a nagy zöld ormon túl, egy kis, piros cseréppel fedett takaros házikó pajtájában, ott is a szalmabála alatti egérlyukban, élt egyszer egy egércsalád. Népes család volt, sok egérgyerekkel. A legkisebb egérgyereket úgy hívták, hogy Cincogi. Cincogi sokat volt egyedül, mert senki nem akart vele játszani. 
- Te még kicsi vagy, nem tudsz még számolni sem, hogy vehetnénk be a számháborúba? 
- Te mit akarsz itt a konyhában, nem bírod el a fakanalat sem, ne lábatlankodj itt folyton!
- Cincogi, nem tudsz vigyázni? 
- Menj már a dolgodra, itt semmi keresnivalód!
Ilyeneket mondtak neki, és bizony Cincogi nagyon szomorú volt. Elhatározta, hogy elmegy világgá, itt úgysem barátkozik vele senki. Fogta a kabátját, és csendben becsukta maga mögött az ajtót. 
Az udvaron ment át éppen, amikor hatalmas árnyék vetült rá, ahogy felnézett, valami nagyon nedves csurgott a fejére, és egy nagy nyelv nyalta meg a fejét. Nagyon megijedt. Reszketni kezdett, és azonnal megbánta, hogy kilépett az udvarra, de nem volt mit tenni, gyorsan összehúzta magát, és várta a végzetét. De nem történt semmi. Kis idő múlva összeszedte a bátorságát és felnézett. Egy kedves arc nézett vissza rá, nagy szimatoló orrot látott, és két lifegő barna fület.  
Akkor jött rá, hogy ez bizony Puszi, a gazda kutyusa, aki nemrégen került az udvarhoz.
- Szia, egérke, téged mi szél hozott erre? – szólította meg. Hogy is hívnak? 
- Cincogi vagyok. Tessék, egyél meg, nekem már úgyis mindegy!
- Már miért ennélek meg, inkább gyere, játszunk! Azt hallottam, ti nagyon gyorsak vagytok. Én sem vagyok ám lassú, fussunk versenyt, jó?
Cincogi nagyon megörült, hogy Puszi kutya ilyen kedves, és örömmel futott versenyt vele. Egy ideig Puszi vezetett, aztán Cincogi. Nagyon jól szórakoztak. Amikor megunták, lefeküdtek egy orgonabokor alá, és felhőset játszottak. Nézték az égen a felhőket, és kitalálták kire, vagy mire hasonlítanak. Sokat nevettek, mert az égen elefántok masíroztak, a szomszéd néni szőnyeget porolt, és hatalmas edényben kukorica főtt. Úgy elment az idő közben, hogy észre sem vették, hogy beesteledett. Elhatározták, hogy holnap is találkoznak, és együtt játszanak. Cincogi el is felejtette, hogy ő tulajdonképpen világgá akart menni. Hazament aludni.
Otthon kérdezgették a többiek, merre járt egész nap?- Puszi kutyával játszottam. – felelte.
- Kivel? Azzal a nagy barna kutyával? Megőrültél? Meg ne próbáld még egyszer! – kiabálták sorra. Vad és veszélyes, nem való hozzád! 
Cincogi nagyon elkeseredett. Hiába mondta, hogy Puszi nagyon kedves és vicces kutyus, nem hittek neki.
Másnap, ahogy mindig, most sem figyelt Cincogira senki, de most nem bánta, alig várta, hogy mehessen barátjához az udvarra. Megint kergetőztek kicsit, aztán amikor megunták, megint lefeküdtek a kedvenc bokruk alá pihenni. Ahogy ott beszélgettek, látták, hogy a szomszéd macska, a pajta felé ólálkodik.
- Jaj, mi lesz most? Ott van a családom! – rémült meg Cincogi.
- Egyet se félj, majd én elkergetem, úgyis régen fenem rá a fogam! Semmi keresnivalója nálunk ennek a cirmosnak! Jó lesz rendre utasítani, mindenki maradjon a saját portáján! 
Azzal Puszi kutya felugrott és a macska után eredt. Volt nagy riadalom a pajtában, mire odaért. Ahány egér, annyi felé szaladt, a Cirmos meg utánuk! Volt nagy cincogás, meg nyávogás, porzott a szalma! 
- Éppen időben ért oda Puszi, mert már Cincogi bátyjának a farka hegyét elkapta a Cirmos. 
- Engeded el azonnal! – mordult rá fenyegetően Puszi, és ugrásra készen megállt Cirmos előtt. – Ha most elengeded és gyorsan elhordod az irhád, akkor most az egyszer elengedlek. Ha nem, akkor úgy megrázom a bundád, hogy kiesel belőle, az biztos! – és a nyomaték kedvéért megrázta a fejét és ugatott egy félelmeteset. – Vau, Vau!
Cirmos jobbnak látta elengedni az egeret, és olyan gyorsan eltűnt, mintha soha ott sem lett volna. 
- Na azért! – morogta Puszi, - Bár, egyszer úgyis megrázom a bundáját, ha a kezem közé kerül! 
Addigra Cincogi is odaért a pajtába. Az egércsalád nagyon hálás volt Puszinak. Sorra odamentek hozzá megköszönni, hogy megmentette az életüket. 
- Bocsáss meg, nagyon félreismertünk Puszi!
Cincoginak is elmondták, hogy mostantól jobban fognak rá figyelni, és őt is bevonják a család mindennapjaiba, hiszen ha ő nem barátkozik össze a kutyussal, bizony lehet, hogy most nem tudnának ilyen vidáman beszélgetni. Nagyon sajnálják, hogy nem hittek neki!
A kisegér nagyon boldog volt. Puszi kutya kicsit megilletődött a sok dicsérettől, és Cincogi fülébe súgta, hogy menjenek már játszani! 
Úgy is tettek. Azontúl mindig együtt játszottak, de néha csatlakozott hozzájuk az egész egér család.