Sese manó félős sárkánya

Sese manó félős sárkánya.

            A kertben az éneklő alma már a sokadik dalt adta elő, de Sese manó nem szeretett volna még felkelni. A fejére húzta a paplant, és úgy szundikált tovább, de nem sokáig. Hirtelen nagy zenebona támadt, mert megszólalt a zöldség zenekar. A dallam bekúszott a szobába, és Sese manó kénytelen-kelletlen kimászott az ágyból.

            – Mi ez a nagy hangzavar? – nézett ki az ablakon. A tekintete körbejárt a kerten, és a sarokban, a nagy diófa alatt egy kicsi sárkányt pillantott meg. Úgy, ahogy volt, mezítláb és pizsamában kiszaladt hozzá.

– Hogy kerülsz ide? – kérdezte tőle. A zöld állatka félénken összehúzta magát, és minden ízében remegett.

– Ne félj, nem bántalak! – nyugtatta meg Sese manó, és kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa. A kicsi sárkány bizalmatlanul tekintett rá, de nem húzódott el.

– Messziről jöhettél, hogy így elfáradtál! – suttogta Sese manó. – Gyere be, pihenj meg nálunk! – folytatta. – Hozok neked enni és innivalót! – ígérte.

Mivel a kis zöld sárkány nem csak fáradt, hanem éhes és szomjas is volt, nagyon vonzotta az ajánlat. Legyőzte a félelmét, és elindult Sese manó után a házba. Ott aztán kapott enni és inni, majd lefeküdt a nappaliban, és elszunnyadt. Amíg aludt, a kis cinege madár meglátogatta a manót, és elmesélte neki, hogy a hegyekben az előző napon a hatalmas esőzés miatt megtelt a sárkányok barlangja vízzel. Az állatok derekasan küzdöttek, sok-sok vödörrel kimertek az otthonukból, és mire elállt a vihar, lakható lett a barlang. Ekkor vették észre, hogy a kicsi sárkány nincs velük, a nagy munkában nem figyeltek rá, és eltűnt. Sese manó elhatározta, hogy amint felébred a vendége, azonnal hazakíséri. Néhány óra múlva a kicsi sárkány mozgolódni kezdett.

– Hol a mamám? – kérdezte, amikor észrevette Sese manót.

– Nem emlékszel? Tegnap a nagy vihar alatt eljöttél otthonról! – figyelmeztette Sese manó.

– De igen! Már eszembe jutott! – bólintott a kicsi sárkány. A Sziklás úton, a harmadik barlangban lakom. Tudod, hol van? – folytatta.

– Igen, tudom. Gyere, hazakísérlek – nyújtotta a kezét Sese manó. A kicsi sárkány már nem félt tőle, így kézen fogva indultak el az erdőn át a sárkánybarlangok felé.

– Miért van a fák törzsére zöld manófej festve? – kérdezte a kicsi sárkány.

– Ez a Manóút. Ha ezen járunk, senkit sem taposunk el az erdőben! – felelte Sese manó.

– És ő ki ott? – mutatott a mókusra a kicsi sárkány.

– Egy kismókus, aki nagyon kíváncsi természetű – felelte Sese manó, és bemutatta egymásnak őket.

– Kérsz mogyorót? – barátkozott a mókus.

– Megkóstolom! – felelte a kicsi sárkány, és elkapta, amit a faágról ledobott a barna kis állatka.

– Köszönöm! Sietünk, mert otthon várnak! Ha ráérsz, gyere velünk! – hívta a kismókust, aki azonnal felpattant a hátára, és így haladtak tovább.

– Az álmodozó sünilány is jöhet velünk? – kérdezte a mókus, amikor meglátta, hogy a süni kikandikál egy falevélcsomó alól.

– Persze! Mássz fel a hátamra! – javasolta a kicsi sárkány. Így haladtak tovább. Elöl ment Sese manó, követte őt a kicsi sárkány hátán a kismókussal és az álmodozó sünilánnyal.

Amikor az erdő szélére értek, a kicsi sárkány észrevette, hogy valaki megbújt a bokrok alatt.

– Ő a pettyes hátú őzike! – mutatta be őket egymásnak a kismókus. Beszélgettek néhány mondatot, és végül ő is csatlakozott a csapathoz.

Hamarosan egy színes virágokkal tarkított zöldellő rétre értek. Ittak a tiszta vizű patak vizéből, és ettek néhány szem pirosló szamócát. Sese manó hozott egy kis elemózsiát a tarisznyájában, és azt elosztotta közöttük.

– Te is egyél! – adta oda az adagjának a felét a kicsi sárkány. – Magadnak nem hagytál! – tette hozzá. Sese manó elmosolyodott, és így szólt:

– Te vagy az én félénk, és jószívű sárkány barátom!

– Te pedig az én bátor manó barátom! – bólintott a kicsi sárkány.

– Mindannyian barátok vagyunk! – tették hozzá a többiek.

Miután ettek-ittak, megpihentek, újra útnak indultak. Nem könnyen, de felkaptattak a magas hegyekre, és megkeresték a Sziklás út harmadik barlangját, ahol a kicsi sárkány lakott.

Sárkány mama és sárkány papa éppen azon tanakodtak, hová tűnhetett, mikor megjelent az ajtóban a barátaival. Nagy örömmel kapták a karjukba, azután pedig sorra megismerkedtek Sese manóval, a kismókussal az álmodozó sünilánnyal, és a pettyes hátú őzikével is.

– Hogy kerültél Sese manóhoz, kicsi sárkány? – kérdezte azután a mamája.

– A nagy vihar alatt mindannyian vizet mertetek. Nekem azt mondtátok, hogy kicsi vagyok, én ne csináljam. Figyeltelek benneteket a bejárat elől, amikor hatalmas villámokat szórt az égbolt, és én megijedtem, és a vizes sziklafalon megcsúsztam, belekapaszkodtam egy magányos fa törzsébe, az gyökerestől kiszakadt, és én rajta szánkóztam le egészen az erdőig. Onnan beszaladtam a lombok közé, és magam sem tudom hogyan, de egy kertben kötöttem ki, ahol a gyümölcsök énekeltek és zöldségzenekar muzsikált. Kijött a házból Sese manó, és hazahozott – mesélte a kicsi sárkány.

– Köszönjük manó, hogy vigyáztál a sárkányunkra! – mondta a mamája. – Ti mindannyian szívesen látott vendégek lesztek nálunk! – folytatta.

            Sese manó megígérte, hogy olykor-olykor meglátogatja a kicsi sárkányt, és ha úgy adódik, hozza magával a kismókust, az álmodozó sünilányt és a pettyes hátú őzikét is. Hamarosan hazafelé indultak, és a kicsi sárkány arra gondolt, hogy milyen jó, hogy megismerhette őt. Igaz, a villámlást és a nagy csúszást szívesen kihagyta volna a történetből.