Anti, a kék autó nyaral

Anti, a kék autó nyaral.

            A földalatti garázsban egyedül álldogált Anti, a kék autó. Nagyon magányosnak érezte magát, mert a társai mind elgurultak valahová. Nem tudta, hogy merre mentek, de azt látta, hogy a csomagtartójukat jól megrakták az emberek. Szomorúan várakozott. Reggelente nem jött a kisfiú az apukájával és az anyukájával, hogy együtt induljanak el a zsúfolt utcákon a megszokott körútra, majd este későn, fáradtan, hazaérkezzenek.

            Már éppen arra gondolt, hogy ő nem kell senkinek, amikor hangos kiáltás verte fel a csendet.

– Apa, otthon hagytam az úszógumim! Menjünk vissza érte! – hallotta a kisfiú hangját.

– Itt van ebben a strandtáskában! – nyugtatta meg az anyukája, aki a háta mögött lépkedett.

– Ne menj sehová, inkább ülj be az autóba! – mosolygott az apukája, és megnyomta a távirányítót, hogy kinyissa az ajtót.

– Ülhetek melletted? – kérdezte a kisfiú reménykedve.

– Tudod, hogy a gyerekülés hátul van – felelt az apukája.

– Melletted leszek – közölte az anyukája, amikor látta, hogy elszomorodott a gyereke.

– Az jó lesz! – könnyebbült meg a kisfiú.

Anti hallgatta a párbeszédet, és amikor jól megrakták a csomagtartóját, már biztos volt abban, hogy messzire utaznak. Végre én is száguldhatok az autópályán! Ez annyira ritkán fordul elő velem! – gondolta, és izgatottá vált.

– Indulunk! – szólt Apa. – Remélem Anti nem hagy cserben bennünket! – folytatta.

Még soha nem romlottam el! – dohogott magában a kék autó, és nem értette, miért mond ilyet a gazdája. Hamarosan elmúlt a felháborodása, mert néhány perc múlva már az autópályán száguldottak. A hosszú út alatt csak egyszer álltak meg, akkor a kék autó kapott üzemanyagot, a család pedig evett és ivott. Amikor megérkeztek a nyaralás helyszínére, a kisfiú mélyen aludt. Ahogy megálltak, felriadt, és csodálkozva tekintett körbe, hirtelen azt sem tudta, hogy hol vannak.

– Abban a nagy tóban fogunk fürödni? – mutatott a szabadstrand felé, ahol a víz nyaldosta a part szélét.

– Miután lepakoltunk, akkor igen – felelte az anyukája.

Anti, a kék autó alaposan megfigyelte a parkolót. Sok-sok autó állt itt, mindannyian nézték a tavat, amelyre jól ráláttak innen.

De jó, hogy nem a föld alatt kell állnom! Innen nagyon szép a kilátás! Én is nyaralok!  – gondolta.

A család hamarosan kipakolta a csomagokat, és felvitte a közeli szállodába, és rövid idő elteltével visszatértek. Letették a pokrócokat a fűbe, aztán bementek a hűsítő habok közé, hogy úszkáljanak benne. Alig hagyták el a helyüket, amikor a távolban sűrű, sötét felhők jelentek meg az égbolton.

Út közben be volt kapcsolva a rádió, és nem jelezték a vihart. Nehogy nagyon eltávolodjon a család a parttól! Baj lehet belőle!  Ki kell onnan jönniük! – gondolta Anti. Várt egy kicsit, majd később, amikor látta, hogy az emberek nem veszik észre, hogy közeledik az eső, úgy döntött, hogy közbelép.

Bekapcsolom a riasztót! – határozta el, és úgy is tett. Éles vijjogás hasított a levegőbe, és az emberek, akik önfeledten szórakoztak a tó vizében, mind felkapták rá a fejüket. Ahogy kizökkentek a játékból, azonnal észrevették a sötét felhőket, és igyekeztek kifelé a partra. Anti elégedetten nézte, ahogy összegyűlnek, és elindulnak a szállásokra.

– De jó, hogy beindult a riasztó! Így észrevettük, hogy közeleg a vihar! – mondta Apa, amikor a közelébe ért. – Vajon mi történt az autóval? – folytatta, miközben leállította a vijjogást.

 Így tudtalak figyelmeztetni! – gondolta Anti, és az ég felé irányította a fényszóróját egy pillanatra.

– Figyelmeztetett bennünket a közelgő zivatarra! – mutatott fel a kisfiú, aki észrevette a fénycsóvát.

– Lehet! – bólintott Apa, de többet nem beszéltek a dologról, mert dörgés, villámlás és a nyakukba zúduló eső megakadályozta őket ebben.

– Futás! – kiáltotta Apa, és ölbe kapta a kisfiút.

– Mindenünk elázott! – mutatta Anya a plédet és a törölközőket odafent a szállodai szobában.

– Gyorsan elvonul a vihar, kisüt a nap és kiterítjük a napra! – nyugtatta meg Apa.

Figyelték a cikázó villámokat, a háborgó tavat, a magasra nőtt hullámokat az erkélyről. Még esett az eső, de már kisütött a nap, amikor egyszer csak megjelent az égbolton egy szivárvány, amely átszelte a látóteret.

– Mindjárt vége, és visszamehetünk! – jegyezte meg Apa, de még a kisfiú ámulva csodálta a jelenséget.

– Nagyon szép! – sóhajtotta, és ebben a szülei nagyon is egyetértettek vele.

Egy óra múlva ismét a parton voltak. Amikor elhaladtak Anti, a kék autó mellett, a kisfiú megállt, és így szólt:

– Köszönöm Anti, hogy figyelmeztettél bennünket! – simogatta meg a motorháztetőt.

Anti válaszul pislogott egyet a lámpájával.

            A nyár további része napsütésesen és esőmentesen telt. Anti, a kék autó vigyázott a családra, akiket idehozott. Szívesen kémlelte a csodálatos tavat, amelynek túloldalán hegyek magasodtak. Tetszett errefelé neki, de azért két hét elteltével már vágyódott a földalatti garázs éjszakai nyugalmára, ugyanis errefelé sosem pihentek az emberek, itt mindig zene szólt és jöttek-mentek az autók. Hiányzott a megszokott társasága is, így aztán egyáltalán nem bánta, amikor hazaérve ismét otthon, a megszokott helyén parkolt. A parton szerzett élményeket gyakran felidézte, egészen a következő nyaralásig.