Törpesziget


http://mocorgohaz.hu/

            A nagy zöldvízű tenger közepén, messze a szárazföldtől egy kicsinyke szigeten éltek a törpék. Egy szép, nagy várost építettek maguknak, melyben megtaláltak mindent, amire szükségük volt. Szerettek énekelni, hangszereken játszani, olvasni, ...

Kép forrása: pixabay.com

            A nagy zöldvízű tenger közepén, messze a szárazföldtől egy kicsinyke szigeten éltek a törpék. Egy szép, nagy várost építettek maguknak, melyben megtaláltak mindent, amire szükségük volt. Szerettek énekelni, hangszereken játszani, olvasni, focizni. Zeneiskolájuk és sportpályájuk a város központjában épült, és több könyvesboltban lehetett mesekönyveket vásárolni.

            Törpeszigetre nem jártak turisták. Ez a hely a térképen nem szerepelt, így nem tudott róla senki rajtuk kívül. Békességben, nagy egyetértésben éltek. Mindent megtermeltek maguknak apró kertjeikben, étel, ital akadt bőven.

Egy nap éppen egy koncert zajlott a város Főterén, ahol Törpe Tina zongorázott és Törpe Tilla hegedült. Az iskola kórusa több dalt is énekelt, három szólamban. Az egész városban hallatszott, mert az énekkarba minden kicsi törpét beválogattak, aki éppen nem hangszeren játszott.  Szállt, szállt a dallam mindenfelé, az idős Törpe Tóni bácsi is hallotta, aki a sziget szélén, a tengerparton lakott. Élvezte a zenét otthonról, mert olyan öreg volt, hogy nem tudott elmenni az előadás helyszínére. Az előadás idejére kiürült a város, rajta kívül mindenki a koncerten volt.

Törpe Tóni bácsi ült a kertben, és teljesen átadta magát a zene hangjainak. A bűvöletből  furcsa zaj szakította ki. Először nem tudta mi ez, de aztán eszébe jutott, hogy még fiatal korában hallott hasonlót, mikor egy hajó nem messze a szigettől úszott a tengeren. A zúgás egyre hangosabb lett, majd hirtelen elnémult. Ezután azonban kiáltások tarkították a feléje áradó dallamokat.

Törpe Tóni bácsi nem értette, mit kiabálnak. Hamarosan lábdobogásra lett figyelmes. A kertkapuban pici manók álltak meg, integettek felé. Felállt a székből, és kinyitotta a kaput. Az emberkék akkorák voltak mint ő, de számára érthetetlen, idegen nyelven beszéltek. Kétségbeesetten intettek a part felé. Az öreg törpe mutogatott a lábára, hogy nem bír elmenni addig, erre a sok kis piros sapkás, nagy fülű manó felemelte a nagy, fehér szakállú bácsikát, és vitte a vállán a hajóig. A jármű felét már víz borította, léket kapott út közben, alig tudtak a kis szigetig eljutni, de szerencsére mindannyian ideértek.

Törpe Tóni bácsi a házában vendégül látta a manókat, aztán mutatott a Főtér felé, ahonnan a hangok ideszálltak, hogy induljanak el arra. Ők vállukra vették a kisöreget, és együtt a koncert helyszínére mentek. Állva hallgatták, és teljesen elcsitultak, annyira elvarázsolta őket a zongora és hegedűszó. Behunyták a szemüket, és otthon érezték magukat, mert a dallam Manóországban is épp így száll. A zene nyelvén megértették egymást. Már tudták, hogy jó helyen kötöttek ki. A muzsika végén tapsvihar támadt, ekkor vették észre a szereplők, hogy sosem látott vendégek érkeztek hozzájuk. Termetre akkorák, mint ők, de az arcuk más. Szemük és fülük nagyobb, szájuk szélesebb, a piros sapka rajtuk azonban épp olyan, mint a törpéké.

Mikor lejöttek a színpadról, Törpe Tóni bácsi elmondta, hogy a manók hajója léket kapott, éppen hogy elevickéltek a szigetig.

Törpe Tina és Törpe Tilla megbeszélték Törpesziget lakóival, hogy segítenek a manóknak megjavítani a hajójukat. Elvonultak a tengerpartra, és amíg a nap lement, addig dolgoztak. Sikerült befoltozni a lyukat a hajófenéken.

-Ne induljatok útnak éjjel! Aludjatok a szigetünkön!- ajánlotta Törpe Tóni bácsi.

A manók nagyon megörültek. Tetszett nekik Törpesziget, szívesen maradtak. Este elővette az öreg törpe a legszebb mesés könyvet, és fellapozta. A sirályról szólót választotta, de mivel nem értették volna a törpék nyelvét a manók, ezért néhány törpével eljátszották a következőket:

A madár száll a tenger felett, kémleli a vizet. A sima víztükrön észrevesz egy hajótörött manót, aki nagyon szomjas már, vízre van szüksége. A sirály csőrében hoz egy korsó friss vizet, megitatja a szomjazó manót, aki új erőre kap. A madár megkeresi delfint, és elvezeti a hajótörötthöz. A delfin a hátára veszi, és kiviszi a szárazföldre, ahol már várja az egész családja.

A törpék előadását megtapsolták a manók, azután mindannyian nyugovóra tértek.

-Gyertek, menjünk ki a sportpályára reggeli előtt!- ébresztette Törpe Tilla a vendégeket másnap. Persze ők most sem értették a szavát, de követték őt.

Törpe Tilla és Törpe Tina gyakorlatokat mutattak be, melyeket szorgalmasan elvégeztek a manók, az ott tornázó törpékkel együtt.

-Manóországban is így kezdjük a reggelt!- mondták egymás között.

Végül versenyt futottak, melynek eredménye döntetlen lett, egyformán edzettek voltak.

Miután elfogyasztották a reggelit, a törpék kikísérték őket a megjavított hajóhoz. Sokáig integettek utánuk, már egy kis pont volt a vízi jármű, mikor elindultak a sziget belsejébe.

-Milyen jó, hogy a zene nyelvét ugyanúgy értik ők is, mint mi!- mondta Törpe Tina.

-Az esti mese sem maradt el! –szólt Törpe Tóni bácsi.

-Tornázni és versenyezni is tudtunk együtt!-mondta Törpe Tilla.

-Ha legközelebb erre jönnek, akkor rajzoljunk és fessünk! – javasolta a többi törpe.

-Rendben! Közben megtanuljuk egymás nyelvét, és akkor beszélgetni is tudunk!- mondta Törpe Tóni bácsi.

            Mindannyian hazafelé indultak a partról.

-Olyan jó, hogy több közös nyelv is van! A zene, a színház, a rajz, a festés, a sport!- sorolta Törpe Tilla.

-Nézd, milyen szépen hullámzik a tenger!- mutatta Törpe Tina.

-Ők is ezt látják most!- szólt törpe Tóni bácsi.

            A tenger hullámain megcsillant a napsugár, sirályok szálltak a levegőben, és delfinek ugrándoztak ki a vízből. A nap egyre magasabbra tört az égbolton. A manók hazafelé utaztak, a törpék végezték a munkát a kertben, tanultak az iskolában. Várták a következő alkalmat, amikor találkoznak, hogy újra megérthessék egymást a közös nyelveken.

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!