Sanyi nyuszi és Gofri

Sanyi nyuszi és Gofri.

                Sanyi nyuszinak egy kicsinyke házat tettek a kertbe Levente szülei, melybe folyton hordták a friss zöldséget, gyümölcsöt a gyerekek. A kék szemű, zsemleszínű kis állat úgy bújt ott meg, mintha félne valamitől.

            A kisfiú nagyon szerette őt, sokat foglalkozott vele, gondosan vigyázott, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Ha ölbe vette, Sanyi nyuszi az orrát befúrta a ruhájába, úgy élvezte, ahogy simogatja a szőrét. Egyik alkalommal a homokozó mellett gödröt ásott, ahová gyakran járt hűsölni.

Lakott a kertben egy kiskutya, aki hamar megbarátkozott vele. Ismerték egymás nyelvét, így sokat beszélgettek éjszakánként, mikor az egész család aludt odabent. Sanyi nyuszi elődje Nyunyóka névre hallgatott, aki egy éjszaka elszökött, és többé nem látták. A kutyus mesélt róla egy csillagfényes este, és attól fogva ez a történet nem ment ki a fejéből. Szerette volna megkeresni és hazahozni. Addig-addig tanakodott magában, hogy mitévő legyen, míg végül eldöntötte, hogy felkutatja őt. Nem szólt senkinek a tervéről. Egy napon, amikor már elcsendesült a környék, észrevette, hogy nyitva maradt a kertkapu, kiugrándozott az utcára, beült egy kisautóba, és a kertvárosban le-föl furikázott vele. Az elektromos autó akkumulátora azonban lemerült. Nem maradt más választása, felpattant egy elhagyott rollerre, és azzal haladt tovább. Egyszer csak répa rágcsálás hangjaira lett figyelmes. Ő ezt a sercegést ezer közül is megismerte volna. Bekukkantott a kerítésen, és egy kis gyümölcsfa tövében pici fehér nyuszira talált.

– Te vagy Nyunyóka? – kérdezte tőle.

– Nem, engem Gofrinak hívnak! – felelte.

– Mióta laksz itt? – tudakolta Sanyi nyuszi.

– Egy hónapja élek ebben a házban. Lakik itt egy kislány, aki soha nem szólal meg. A szülei azért hoztak engem ide, hogy segítsek neki, hátha hozzám beszélni kezd – magyarázta.

– És mondott már valamit? – érdeklődött Sanyi nyuszi.

– Nem – ingatta a fejét Gofri nyuszi.

– Unalmas lehet itt neked az élet! – sajnálkozott Sanyi nyuszi.

– Maradj itt velem! – kérte a másik.

– Nem lehet. Engem vár otthon egy kisfiú, aki nagyon szeret – ingatta a fejét a nyuszi.

– Elviszel egy körre? – mutatott a rollerre Gofri.

– Gyere, menjünk! – szólt Sanyi, és mindketten felpattantak a járműre. Gofri belekapaszkodott Sanyi bundájába, és már száguldottak is előre.

– Nézd, ott az árokparton egy hajléktalan nyuszi álldogál! – mutatott a másik oldalra Gofri.

Sanyi nyuszi odahajtott és megállt. Egy fehér nagyobbacska nyulacska magányosan eszegette a füvet, éhesnek és elhanyagoltnak tűnt. A rollerrel érkezők megsajnálták.

– Gyere velünk, elviszünk, adunk neked ennivalót! – mondták.

Elfértek hárman is a rolleren, de Sanyi nyuszinak ügyeskedni kellett, hogy Gofri és a hajléktalan le ne essenek mögüle. Minden döccenőnél hátranézett, hogy megvannak-e. Hajnalodott már, mire Gofriék házánál megálltak. A sok répa ott hevert a gyümölcsfa tövében, úgy, ahogy Gofri otthagyta.

– Gyere be és egyél! – kínálta a hajléktalan nyuszit.

Ő örömmel ugrándozott be a kertbe, és mivel éhes volt, hamar ropogtatni kezdte a zöldséget. Sanyi kisvártatva megkérdezte:

– Hogy hívnak téged?

– Nyunyókának neveztek el a gyerekek. Elcsatangoltam a házból ahol éltem, aztán nem találtam haza. Pár hétre egy család befogadott, de aztán meguntak engem és kitettek az árokpartra – felelte Nyunyóka két rágcsálás között.

A házban lakó kislány felébredt, és ölében a macijával kiszaladt a kertbe.

– Apa nézd, három nyuszi ül a kertben! – kiáltotta.

A szülei kirohantak a nagy eseményre. Ez volt az első mondat, amit a gyermekük kimondott. Eddig még szavakat sem lehetett tőle hallani.

– Gofrihoz jöttek vendégségbe! – mondta Apa mosolyogva. Anya hozott még répát a kamrából, és a szülők boldogan hallgatták, ahogy a kislány csacsog az állatokhoz.

– Kértek még? Egyetek! Nagyon finom! – mondta nekik.

A szülei hálásan néztek a három nyuszira, nekik köszönhették, hogy a gyerek beszélni kezdett.

Kis idő múlva Sanyi nyuszi így szólt:

– Haza kell mennem, gyere Nyunyóka, viszlek magammal! Levi és húga Esztike nagyon örülnek majd neked!

Azzal felpattantak a rollerre, és elindultak. Otthon a gyerekek már tűvé tették a kertet Sanyi miatt. Megkönnyebbülve kiáltottak fel, mikor meglátták a rolleren.

– Sanyi nyuszi hazajött, és hozza magával Nyunyókát is!

Nagy volt az öröm a házban. Levi és Eszti simogatták, etették őket. Olyan jó dolga nyulaknak még sehol a világon nem volt, mint nekik ebben a házban!

– Köszönöm Sanyi, hogy hazahoztad Nyunyókát! – mondta Levi és Eszti.

– Elvezetlek Gofrihoz benneteket, neki is köszönjétek meg! – felelt a nyúl.

            A gyerekek még aznap megkeresték Gofrit. A három nyuszi ezentúl gyakran találkozott. Levi, Eszti és a kislány, aki ezentúl folyton csacsogott, jó barátok lettek. Nyunyóka többé nem kóborolt el, Sanyi nyuszival és a testvérekkel még sokáig nagy egyetértésben éltek.