Stefán Luca: Csillag eltűnt!

Stefán Luca: Csillag eltűnt!.

Stefán Luca: Csillag eltűnt!

– Ébresztő, baj van! Csillag eltűnt! – hallottam Fenyő kétségbeesett hangját.

A hosszú, mély álom után sosem könnyű az ébredés,

de ezúttal egy szempillantás alatt magamhoz tértem, akárcsak a többiek.

Ijedten néztünk egymásra. Ötödik testvérünk hiánya mindannyiunkat megrémített.

– Biztosan valami baj érte – suttogta elcsukló hangon Hold,

aki a legkisebb és legmimózább volt közülünk.

– Vagy csak bújócskázik – vonta össze a szemöldökét gyanakodva Karika.

– Nézzük meg a sarkokat!

Mivel szobánk mindössze egy szűk kartondoboz volt, hamar megállapítottuk,

hogy Csillag egyik sarokban sincs. Az alapos vizsgálat mégsem maradt eredménytelen.

– Egy lyuk! – mutattam testvéreimnek diadalmasan az utolsó sarok mélyét.

– Nahát, Szív, ezt ügyesen észrevetted! – dicsért meg Fenyő.

– Tegnap még nem volt itt állapította meg Hold.

– Nem úgy, mint Csillag – tette hozzá Karika, arra célozva, ami immár nyilvánvaló volt:

akár magától ment, akár véletlenül esett ki, Csillag bizony erre távozott.

– Menjünk utána! – javasoltam, mert régóta kíváncsi voltam arra,

hogy milyen az élet a dobozon kívül.

Karika gurult ki elsőként a konyhapultra.

Aztán Fenyő lépkedett, Hold volt a következő, végül én, Szív zártam a sort.

– Odakint éjszaka volt; a konyhaablakon besütött a telihold,

és fénye ezüstösen csillant meg testünkön.

– Na, ne tolakodjatok! – figyelmeztettem a testvéreimet,

miután Hold és Karika egy ügyetlen mozdulatnál fémesen koccant össze.

– Persze, mert Hold a holdat bámulta! – zsörtölődött Karika,

nagyot lökve a kicsin, aki erre végigbukfencezett a konyhapulton,

és a mélybe zuhant. Hatalmas csattanással ért földet.

– Ezt jól megcsináltad! – sziszegte Fenyő Karikának, aki megszeppenve húzta be a nyakát.

Szerencsénkre Hold hamarosan megszólalt odalent.

– Semmi bajom! – hallottuk. – Várjatok, mindjárt szerzek valami puhát,

hogy ti is leugorhassatok! Kisvártatva egy székpárnával tért vissza.

– Ugorjatok! – lépett hátrébb.

– Nem merek… – nyöszörögte a pult peremén Karika, én pedig máris kihasználtam

a lehetőséget, és meglöktem kerek testét, hogy leguruljon a pultról.

– Csak mert a hold valóban szép látvány! – kiáltottam utána.

Tompa puffanással ért földet.

Még hallottuk a nyafogását, amikor Fenyővel kéz a kézben elrugaszkodtunk a magasból.

A párnán földet érni egyáltalán nem fájt, és szinte hangtalan volt.

Ezután végre Csillag keresésére indulhattunk.

A lakásban két szobát találtunk. Az egyikben egy anyuka és egy apuka aludt,

a másikban pedig két kisgyermek: egy kisfiú és egy kislány.

Csillag azonban egyik hálószobában sem volt. Még egyszer körbejártuk a szobákat,

hallgattuk az alvók szuszogását, az óra ketyegését, de a testvérünknek nyomát sem leltük.

Egyetlen hely maradt, ahol még nem voltunk – sóhajtottam végül,

és elszántan fordultam a lakás legsötétebb sarka felé.

Hatalmas, talajtól a plafonig tartó sötét folt uralta ezt a részt,

és egészen ideáig messze elkerültük.

Fenyő bátran állt mellém. Kézen fogta a reszkető Karikát,

én pedig Holdat bátorítottam, így indultunk meg a sötét valami felé.