Stefán Luca: Csillag eltűnt!

Stefán Luca: Csillag eltűnt!.

Stefán Luca: Csillag eltűnt!

– Ébresztő, baj van! Csillag eltűnt! – hallottam Fenyő kétségbeesett hangját.

A hosszú, mély álom után sosem könnyű az ébredés,

de ezúttal egy szempillantás alatt magamhoz tértem, akárcsak a többiek.

Ijedten néztünk egymásra. Ötödik testvérünk hiánya mindannyiunkat megrémített.

– Biztosan valami baj érte – suttogta elcsukló hangon Hold,

aki a legkisebb és legmimózább volt közülünk.

– Vagy csak bújócskázik – vonta össze a szemöldökét gyanakodva Karika.

– Nézzük meg a sarkokat!

Mivel szobánk mindössze egy szűk kartondoboz volt, hamar megállapítottuk,

hogy Csillag egyik sarokban sincs. Az alapos vizsgálat mégsem maradt eredménytelen.

– Egy lyuk! – mutattam testvéreimnek diadalmasan az utolsó sarok mélyét.

– Nahát, Szív, ezt ügyesen észrevetted! – dicsért meg Fenyő.

– Tegnap még nem volt itt állapította meg Hold.

– Nem úgy, mint Csillag – tette hozzá Karika, arra célozva, ami immár nyilvánvaló volt:

akár magától ment, akár véletlenül esett ki, Csillag bizony erre távozott.

– Menjünk utána! – javasoltam, mert régóta kíváncsi voltam arra,

hogy milyen az élet a dobozon kívül.

Karika gurult ki elsőként a konyhapultra.

Aztán Fenyő lépkedett, Hold volt a következő, végül én, Szív zártam a sort.

– Odakint éjszaka volt; a konyhaablakon besütött a telihold,

és fénye ezüstösen csillant meg testünkön.

– Na, ne tolakodjatok! – figyelmeztettem a testvéreimet,

miután Hold és Karika egy ügyetlen mozdulatnál fémesen koccant össze.

– Persze, mert Hold a holdat bámulta! – zsörtölődött Karika,

nagyot lökve a kicsin, aki erre végigbukfencezett a konyhapulton,

és a mélybe zuhant. Hatalmas csattanással ért földet.

– Ezt jól megcsináltad! – sziszegte Fenyő Karikának, aki megszeppenve húzta be a nyakát.

Szerencsénkre Hold hamarosan megszólalt odalent.

– Semmi bajom! – hallottuk. – Várjatok, mindjárt szerzek valami puhát,

hogy ti is leugorhassatok! Kisvártatva egy székpárnával tért vissza.

– Ugorjatok! – lépett hátrébb.

– Nem merek… – nyöszörögte a pult peremén Karika, én pedig máris kihasználtam

a lehetőséget, és meglöktem kerek testét, hogy leguruljon a pultról.

– Csak mert a hold valóban szép látvány! – kiáltottam utána.

Tompa puffanással ért földet.

Még hallottuk a nyafogását, amikor Fenyővel kéz a kézben elrugaszkodtunk a magasból.

A párnán földet érni egyáltalán nem fájt, és szinte hangtalan volt.

Ezután végre Csillag keresésére indulhattunk.

A lakásban két szobát találtunk. Az egyikben egy anyuka és egy apuka aludt,

a másikban pedig két kisgyermek: egy kisfiú és egy kislány.

Csillag azonban egyik hálószobában sem volt. Még egyszer körbejártuk a szobákat,

hallgattuk az alvók szuszogását, az óra ketyegését, de a testvérünknek nyomát sem leltük.

Egyetlen hely maradt, ahol még nem voltunk – sóhajtottam végül,

és elszántan fordultam a lakás legsötétebb sarka felé.

Hatalmas, talajtól a plafonig tartó sötét folt uralta ezt a részt,

és egészen ideáig messze elkerültük.

Fenyő bátran állt mellém. Kézen fogta a reszkető Karikát,

én pedig Holdat bátorítottam, így indultunk meg a sötét valami felé.

Ám ekkor a holdvilág elérte az itteni ablakot, és döbbenten láttuk,

hogy amit eddig magas rémségnek véltünk, valójában nem más, mint egy fenyőfa.

Méghozzá micsoda fenyőfa! Sűrű, tömött ágai büszkén meredtek a magasba,

a rajtuk lógó megannyi dísz pedig csillogott-villogott a holdsugárban.

– Na, ha Hold a holdat nézte, akkor engem innen biztosan nem rángattok el reggelig –

ámult Fenyő, és Csillagról szinte meg is feledkezett,

miközben a mesebeli látvány felé lépdelt.

Ekkor azonban megbotlott valamiben, és mindannyiunk nagy meglepetésére

Csillag kelt fel a földről.

– Rám tapostál! – panaszolta álmosan, és olyan nagyot ásított, hogy azon nevetnünk kellett,

bármennyire nehezteltünk rá a szökésért. Szidásnak ebben a varázslatos hangulatban

amúgy sem volt helye, és még Karika is megfeledkezett a morgásról.

Csak öleltük egymást, mosolyogtunk, és nem győztünk betelni

a csodaszép fenyőfa látványával, amíg mindannyiunkat el nem nyomott az álom.

Így múlt el az éjszaka és lett reggel,

de mi nem ébredtünk fel sem a holdnyugtára, sem a napkeltére.

Annál inkább arra, mikor egy puha kéz felszedett minket a földről,

és az anyuka csodálkozva kérdezte:

– Nahát, ti hogyan kerületek ide? Nem baj, amúgy is mézeskalácsot akartam ma sütni

a gyerekekkel. Legalább nem felejtem el. Reggeli után nekikezdünk!

Azzal a konyhapultra tett minket, és mi innen figyeltük a reggeliző családot.

Miután végeztek az evéssel, a kisfiú nagyot kiáltott:

– Ma én leszek a napos, jó, anya?

Majd összeszedte és a konyhapultra tette a tányérokat. Ekkor pillantott meg minket.

– Hű, anya, ezek micsodák? Gyurmázhatok velük? – és már a kezében tartotta

Holdat és Fenyőt, amikor a kishúga is megérkezett.

– Kari,a szívet én kérem! És a csillagot is!

– Gyerekek, ezek mézeskalácsformák. Nem gyurmázásra valók. Mézeskalácsot fogok sütni.

Ki segít tésztát gyúrni? – kérdezte az anyuka, és lelkes segédekben nem volt hiány.

A hozzávalókat felváltva adagolták: egyszer Dalma, a kislány,egyszer pedig Kari, a kisfiú.

A tésztát közösen nyújtották ki, és végre elérkezett a mi munkánk ideje is.

Igazán szép fenyőfák, karikák, holdak, csillagok és szívek készültek! Nagyon igyekeztünk

mindannyian, és ilyen ügyes gyerekekkel öröm volt együtt szaggatni az illatos, puha tésztát.

A formák a sütőbe kerültek. A lakás megtelt a friss mézeskalács fűszeres illatával, és mi

piszkosan és csirizesen bár, mégis hálásan figyeltük munkánk eredményét a tepsiben.

– Nem akarok visszamenni a dobozba – súgta Hold. – Olyan szép itt!

Már-már elpityeredett, ám ekkor Dalma odatolta a széket a konyhapulthoz,

felállt rá, és játszani kezdett velünk.

– Hát te mit csinálsz? – ölelte meg hátulról az anyukája.

- Ezekkel játszom – mutatta Dalma. – Anya, megmosod őket, gyurmázhatunk velük?

– Miért is ne? – mosolygott anya. Így lettünk a kartondoboz helyett a gyurmás készlet lakói,

és azóta is lelkesen szaggatjuk a fenyőket, holdakat, karikákat, csillagokat és szíveket,

akár hányszor csak Kari vagy Dalma előveszi a gyurmát.

És Csillag azóta sem szökött meg, Karika pedig senkivel sem veszekszik,

hiszen nagyobb becsben tartva és boldogabban nem is élhetnénk!

A mesét illusztrálták:

Börcsök Zoé, Pardi Lea Doroti, Elekes Zoé Léna,

Bodó-Gonda Bálint, Macsek Bence, Zámbó Viktória,

Gyarmati Viktória, Szűcs Lara, Csikos Alexa,

Medvecz Rózsa, Tóth Ádám, Németh Viktória,

Bata Lili, Szécsi Rebeka, Bohák Viktória,

Szabó Kata, Nagy Krisztián, Gonda Péter,

Répási Luca, Szabó Zsófia, Szabó Patrícia,

Németh Lili, Bodó-Gonda Máté,

Kiss Petra, Birkás Anna