J.K. Rowling: Ickabog (átdolgozás)

J.K. Rowling: Ickabog (átdolgozás).

1. fejezet: Félhetetlen Frédi király

Volt egyszer egy picinyke ország, Duskáldia. A világ legboldogabb és leggazdagabb országa. Ahol évszázadok óta szőke királyok követték egymást a trónon, és amelynek királya történetünk idején Félhetetlen Frédi volt. A nevet ő adta saját magának abból az alkalomból, hogy teljesen egyedül agyoncsapott egy darazsat. Sajnálatos módon ez a Frédi király ostoba, hiú, önző és gyáva alak volt – bár szándékosan senkinek nem akart ártani. Trónra lépésekor Félhetetlen Frédi király hatalmas népszerűségnek örvendett. Pompás szőke fürtjeire és kackiás bajszára nagy gondot fordított. Nagylelkű férfiú hírében állt, mindig széles mosollyal integetett alattvalóinak, és borzasztóan jól festett a portréképeken, amelyeket az ország minden szegletébe elküldtek, hogy ki lehessen akasztani őket a városházákon. Duskáldia lakói királyszerűbb királynak tartották még apjánál, Igazságos Ignácnál is, ugyanis az ő fogazata - noha ezt életében kevesen merték szóvá tenni - meglehetősen girbegurba volt. Félhetetlen Frédi titkon megkönnyebbült, amikor megtapasztalta, milyen könnyű Duskáldiában királynak lenni.

Az ország közben, mintha önmagát kormányozta volna. Majdnem minden alattvaló bővében volt az élelemnek, a kereskedők vékaszám hordták haza az aranyat, és ha bármi probléma adódott, a nép tökéletesen elégedett volt az uralkodóval. Az emberek – az ország északi szegletének, a mocsaras Lápföldnek kivételével – jól éltek. Frédi uralkodása pedig abban merült ki, hogy két barátjával, Swindler és Lebrencs bárókkal egész héten át vadászgatott és lakomákat tartott. Sajnos, a király rosszul választotta meg barátait, mivel a két báró szinte versenyzett kapzsiságban, mohóságban és hataloméhségben. Bár Swindler ravaszságát és kegyetlenségét még Lebrencs sem tudta felülmúlni. Frédi királyt ész és okosság nem nagyon jellemezte, ezért is tudta két barátja a kedve szerint irányítani.

Duskáldia fővárosa a délen fekvő Lapuvár volt. A várost hatalmas gyümölcsösök, majd aranyló búzatáblák, és smaragdló mezők vették körül, amelyen hófehér, tejelő tehenek legeltek. Ezek tejéből készítették a lapuvári cukrászok az isteni sütijeiket, mint a Leányálom, Tündérbölcső és a leghíresebb, a Mennyei remények. Ami olyan fájdalmasan finom volt, hogy aki ette, az zokogott az örömtől. E finomságokat pedig Bazsajné és fia Berci készítették.                                                                                                    

Lapuvártól északra folytatódtak a zöld mezők és folyók, ahol fekete marhák és rózsaszín malacok nevelkedtek. Turonburg sajtjairól volt híres, míg Lordográd városa a sonkáiról és kolbászairól. Kéményeikből isteni illatok terjengtek mindenfelé. A két várost egy kőhíd kötötte össze, amely alatt Flúma folyó vitte hátán az árukkal megrakott bárkákat.

Ettől északra terült el Lápfölde. Kiszáradt fű borította, amin birkák sínylődtek. Az itt élő szegény és rongyos lakókat lenézték a pirospozsgás arcú és jól öltözött, gazdag déliek. A közvélekedés szerint egyetlen érdekes dolog származott csak Lápföldéről: az Ickabog legendája. Duskáldiában régtől fogva járt a legenda egy óriás emberevő szörnyetegről, Ickabogról. Ugyan még soha senki sem látta, de azért a szülők vele ijesztgették szófogadatlan gyermekeiket:

Akkora, mint két ló.
A szeme tűzgolyó.
A karmai borotvaélesek.
Vigyázz, mert jön az Ickabog…

Minden épeszű ember tudta, hogy az Ickabog csak legenda, rossz gyerekek ijesztgetésére való. De a legendáknak megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy néha önálló életre kelnek…

2. fejezet: Ickabog

Ickabog, az elbeszélések szerint szörnyeteg volt. Sötét, köd lepte mocsárban lakott, gyerekekkel és juhokkal táplálkozott, de néha elragadott nőket és férfiakat is, ha a mocsár széléhez tévedtek. Volt, aki kígyóhoz, más sárkányhoz, vagy farkashoz hasonlította. Egyesek szerint lebegett, mint a köd. Mások szerint képes volt ketté hasadni, repülni, tüzet okádni, és természetesen mérget köpködni. A gyerekek pedig ickabogozni, azaz szörnnyel harcolósat szerettek játszani.

Bazsaly Berci egy este, miután a náluk vendégeskedő Galomb úr Ickabogról mesélt, szörnyű rémálomra ébredt. A szörnyeteg nagy fehéren világító szemét látta a ködös mocsár felett, amiben ő lassan elsüllyedt.

3. fejezet: Meghal egy varrónő

Lapuvár érdekes főváros volt. Fehér fal választotta el a városon belüli várost, a többitől. Itt laktak a palotában dolgozó szolgálók és mesterek csinos kis házaikban. Itt élt Bazsay főstrázsamester, a királyi gárda parancsnoka, felesége a kövérkés Bazsay Berta, királyi fő süteménykészítő, és fiúk, a Gömböcnek csúfolt Berci. Itt lakott a Galomb család is. Galomb Gergely faműves, Galomb Gerda udvari fővarrónő, és lányuk Gréta, Berci legjobb barátja.

Történt egyszer, hogy Pluritánia királya bejelentkezett látogatásra, Duskáldiába. Az alkalomra, Frédi király új ruhát szeretett volna. Gyengélkedő fővarrónőjét hajszolta a munkával, hogy idejében elkészüljön az új ruha. Gerda fővarrónő pedig, belehalt a munkába. Földön fekve találták meg, negyedik nap reggelén a szomszédok. Balinláb főtanácsos vitte meg a varrónő halálhírét, a királynak. De a szívtelen király még ekkor is a tükör előtti képmásával beszélgetett. Vajon elmenjen a temetésre?

4. fejezet: A néma ház                                                      

A varrónő temetése után egy héttel, a király vadászni indult kíséretével, amikor észrevette, hogy az egyik ház előtt, amelynek ajtaját és ablakait fekete vászon borította, nem áll kint senki, hogy őt üdvözölje. Ez a ház nem másé volt, mint a gyászoló Galomb családé.

Később a bosszús király megparancsolta, hogy Galombék tágas házát adják oda a népesebb Pondrow családnak. Grétát és édesapját pedig a temető melletti kisebb lakásba költöztették.

5. fejezet: Galomb Gréta

A gyászoló család élete a temető melletti kicsiny lakásban is hasonlóképpen folytatódott, mint addig. Gréta szeretett segíteni apjának a műhelyben. Munkaköpenyben érezte magát a legjobban.

Varrónő anyja szép ruháit addig hordta, amíg ki nem nőtte, utána pedig megőrizte. Esténként pedig a holdsugárban fehéren fénylő távoli sírkövet nézte az ágyából, míg le nem csukódott a könnyes szeme.

6. fejezet: Dulakodás a díszudvarban

A palota díszudvara csodálatos volt: pávák sétáltak benne és szökőkutak csobogtak. A szolgák gyerekei, ha jól viselkedtek, játszhattak a kertben, ickabogozhattak. Eslanda udvarhölgy néha lement hozzájuk és virágfűzért font nekik. A fő élménye a gyerekeknek mégis az volt, ha a király megjelent az erkélyen és integetett nekik. Swindler báró nem szerette a gyerekeket, mert ricsajukkal zavarták az ebéd utáni pihenőjében.

Történt pedig az egyik nap, hogy az új varrónő lánya, hiányolta a királyi integetést. Gréta kijelentette, hogy neki nem hiányzik az integetés. A többi gyerek elszörnyedve és lenézően figyelte a merész lányt. Gréta még a legjobb barátjával, Bercivel is vitába és verekedésbe keveredett emiatt. A lány, a királyt okolta édesanyja haláláért. Önzőnek, hiúnak és kíméletlennek nevezte az uralkodót. Végül Bazsaly főstrázsamester rohant oda és választotta szét a gyerekeket. Swindler meglesve a gyerekeket, egy tervet eszelt ki.

7. fejezet: Swindler bekavar

Swindler, aznap esti pazar vacsora után beárulta a gyerekeket a királynál. A történtekről Bazsaly főstrázsamesternek kellett részletesen beszámolnia a királynak.