Balti-tenger királynője (Lengyel legenda)

Balti-tenger királynője (Lengyel legenda).

Valamikor réges-régen a Balti-tenger vizének mélyén emelkedett Jurata királynő palotája. Falai borostyánból, küszöbe aranyból, teteje halpikkelyből, ablakai pedig gyémántból voltak. Egy alkalommal a csukák levelet vittek a királynőtől Jura istennőinek, melyben lakomára és tanácskozásra hívta össze őket.

Eljött a kitűzött nap, s a meghívott istennők sorra megérkeztek: ekkor a királyné kísérete élén megjelent a teremben, udvarias meghajlással köszöntötte vendégeit, majd miután helyet foglalt borostyántrónján, e szavakat mondta:

- Kedves barátnőim, sorstársaim! Tudjátok jól, hogy teljhatalmú atyám, Praamzimas, ég, föld és tenger ura, az én oltalmamra bízta e vizeket összes lakóikkal együtt: magatok tapasztalhattátok, hogy erőszak nélkül, szerencsésen kormányoztam országunkat. Még a legkisebb bogárnak, legapróbb halnak sem volt oka panaszra, mindannyian békében és egyetértésben éltetek: senki sem bátorkodott a másik életére törni.           

Most viszont egy, a birtokom határa mentén lakó Castitis nevű hitvány halász, egy semmirekellő halandó háborgatni merészeli ártatlan alattvalóimat, nem restelli hálóját kivetve halált hozni híveimre, míg én a saját asztalomra egyetlen halacskát sem merek kifogni – még a lepényhalnak is, amit pedig úgy szeretek, csak a fejét eszem meg, a másik felét visszaengedem a vízbe.

Ilyen vakmerőséget nem lehet büntetlenül hagyni: készen állnak a csónakok, evezzünk a szent folyó partjához, mert épp ilyentájt szokta kivetni a hálóját a halász. Táncunkkal, dalunkkal lecsaljuk a tengerfenékre, ahol halálra öleljük őt, szemére pedig kavicsot szórunk. E szavakat mondta, mire azon nyomban ott termett száz borostyáncsónak, hogy végrehajtsa a kegyetlen bosszút. Úsznak a csónakok, a nap szépen süt: a tenger csöndes – a visszhang szerteviszi dalukat a parton. Jaj, neked, ifjú halász!

Az istennők a folyó torkolatához érve észrevették a halászt, amint a parton ülve hálóját bontogatta. Munkájára ügyelt, így először nem figyelt fel semmire, de amikor elértek hozzá az elbűvölő dallamok, tekintetét a vízre emelte, és megpillantotta a száz borostyáncsónakot, valamint a száz csodaszép szüzet, élükön pedig a tenger királynőjét – koronával a fején, borostyánjogarral a kezében.

Egyre kedvesebb a felhangzó ének: körülveszik őt a tenger szüzei, és bájukkal bűvölik, csalogatják:

Ó, te délceg, ifjú halász, hagyd a munkát, szállj hajónkba.

Örök itt a vígság, a tánc, dalunk édes ír a gondra.

Ha ezen túl köztünk élnél, égi rendbe befogadnánk,

Tengerek királya lennél, szeretőnek elfogadnánk.

Hallja ezt a halász, és a csábító kísértéstől megejtve máris az istennők ölelő karjaiba akarta vetni magát. De ekkor a királynő jogarával csendre inti társnőit, és így szól a megdöbbent halászhoz:

- Megállj, te meggondolatlan! Vétked nagy, büntetést érdemelsz, de én mégis megbocsátok neked egy feltétellel. Megtetszettél nekem, szeress hát, s te is boldog leszel. Ha talán megvetnéd Jurata szerelmét, eléneklek neked egy olyan dalt, amelytől azonnal hatalmamba kerülsz, és jogaram érintésére örökre elpusztulsz. 

Az ifjú szerelmet vallott, és megesküdött rá, hogy mindig szeretni fogja. A királynő erre azt mondta:

- Most már az enyém vagy: ne közeledj hozzánk, mert elvesznél. Cserében minden este eljövök majd hozzád, és azon a hegyen, melyet mostantól fogva Castitának fognak hívni neved után, találkozom mindig veled.

Ezután kíséretével együtt eltűnt a királynő.             

Eltelt egy év, azóta Jurata királynő minden este eljött a partra, és a hegyen találkozott szerelmével. De Perkun, miután tudomást szerzett a találkáról, nagyon megharagudott az istennőre, hogy földi halandóba merészelt beleszeretni.

Egy alkalommal, amikor a királynő hazatért palotájába, villámot szórt az égből, a tenger hullámai meghasadtak, s a villám belecsapott a királynő lakosztályába. Juratát megölte, a borostyánpalotát pedig apró darabokra zúzta.

A halászt Praamzimas odavetette a tengerfenék egyik sziklájához, és elétette szerelme holttestét, hogy örökké azt nézze, s szerencsétlenségén szánakozzék.

Ezért van az, hogy ha a vihar felborzolja a tengert, messziről nyögés hallatszik – a szegény halász jajgatása: a víz pedig borostyándarabokat hord a partra – a Balti-tenger királynője palotájának maradványait.

Illusztrálták:

Klimek Júlia, Mrena Beatrix, Horváth Alexa, Horváth Vanessza, Budai Jázmin, Babály Kamilla, Vetró Bianka, Terhes Zita, Szurovecz Enő, Répási Gergő, Lele Noel és Szabó Blanka

1.c osztály

Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola

2022