Sünikalandok - A futóverseny

Sünikalandok - A futóverseny.

Az erdőbe beköszöntött a nyár, és bár a napocska erősen tűzött, az erdő lombos fái és dús bokrai kellemes árnyékot adtak. Berci egy kellemes délutánon útnak is indult, hogy szedjen egy kis szamócát, amikor egy vaskos tölgyfa törzsén felfedezett egy kitűzött pergamenlapot.

ERDEI FUTÓVERSENY – hirdette a felirat. Berci már épp elolvasta volna a részleteket, amikor felcsendült egy gúnyos kacaj a háta mögött.

- Ez téged nem érint! Futóverseny lesz, nem gurulóverseny – gonoszkodott az egyik mókus. – A gyorsaság a lényeg.

- A sünök igenis tudnak gyorsak is lenni – méltatlankodott Berci.

- Persze, a szúrkálásban, meg a labdává gömbölyödésben – nevetett a másik mókus, majd kacagva otthagyták a sünit a fa tövében.

Berci dúlva-fúlva ment haza. Tud ő gyors lenni, ha akar! Persze nem feltétlen a futásban, de egy kis gyakorlással, akár abban is jó lehet.

– Miért vagy olyan szúrós? – kérdezte Málna a testvérét, amikor az tüskéit kimeresztve becsörtetett az odúba.

– Futóverseny lesz – dünnyögte.

– És azért haragszol, mert… – puhatolózott Málna.

– A mókusok kinevettek. Szerintük a sünik nem is gyorsak – panaszkodott Berci.

– Hát, igaz, ami igaz, tényleg nem te vagy a legfürgébb süni – töprengett a sünilány.

– Ne kezdd már te is! – sopánkodott Berci. – Te is tudsz gyorsan futni, én miért ne tudnék?

– Mert mozgás helyett inkább enni szeretsz? – kérdezte óvatosan Málna.

Berci egyre bánatosabb lett, hogy még a testvére sem hiszi, hogy tud ő fürge is lenni. Málna persze látta a csalódottságot a sünifiú arcán, megsajnálta a testvérét, és biztatóan így szólt.

– Ha tényleg szeretnél indulni, akkor segítek – mondta a sünilány, és hozzá is látott, hogy egy edzéstervet készítsen a testvérének.

A következő hetekben Berci valóban többet mozgott, sőt, még a napi három desszertet és nassolást is egyre csökkentette. Málna különböző gyakorlatot talált ki, melyeket Berci több-kevesebb sikerrel hajtott végre. A faágon húzódzkodás például nem lett a sünifiú kedvence. A vékonyabb ágak letörtek, a vastagabbakra pedig nem tudta felhúzni magát, akárhogyan is igyekezett.

A táncolós, zenés gyakorlatok sokkal jobban tetszettek neki, és pár nap alatt a futásba is hamar belejött. Amikor elfáradt, persze összegömbölyödött, és inkább gurult. Málna ilyenkor csak a fejét csóválta, de nem szidta le testvérét, hiszen Berci láthatóan nagyon igyekezett.

Pár hét alatt a sünifiú tényleg formába lendült, és Málna még mindig gyorsabban szaladt nála, bizakodva vágott neki a versenynek. A mókuskák persze még mindig kacagtak rajta, és csúfolták.

– Gurulni fogsz?

– Inkább a szurkáló-versenyen indulj!

Berci azonban nem törődött velük. Odaállt a rajthoz a két mókus, az egyik nyuszi és a legnagyobb egérke mellé, és várta a sípszót. Ám mielőtt a rajt éles jelzése elhangozhatott volna, a két mókus nekiiramodott, és kacagva néztek vissza a startnál ácsorgókra.

– Állj! Állj! – kiáltotta a bagoly, aki álmosan-morcosan állította meg a két mókuslegényt. – Idő előtt indultatok, mindkettőtöket kizárom a versenyből – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

A két mókus persze hiába bizonygatta, hogy csak véletlen volt, a bagoly nem hitt nekik, így kénytelenek voltak helyet foglalni a futópálya mellett.

Berci újra rajthoz állt, immár sokkal nyugodtabban, és amikor a rajtjelzés felharsant nekiiramodott, és szaladt, ahogyan csak a lába bírta. Persze harmadikként ért célba a nyuszi és az egérke után. Büszkén állt fel a dobogó harmadik fokára, ahol a bagoly egy fényes bronzérmet akasztott a nyakába.