Kép forrása: pixabay.com
Szárnyaszegett madármese.
Élt egyszer egy kismadár, akit Blankának hívtak. Blanka egy vidám és boldog madár volt, aki imádott repülni a magasban, a felhők fölött, ahol mindig szabadnak érezte magát. Mindennap boldogan szárnyalt, élvezve a napsütést és a friss levegőt.
Egy napon azonban, amikor Blanka éppen a felhők között repült, hirtelen egy hatalmas vihar csapott le rá. A szél viharos erejűvé vált, és az eső cseppek megnehezítették a repülést. Blanka próbált ellenállni a viharnak, de a vihar olyan erős volt, hogy megtörte a szárnyát, és zuhanni kezdett a sziklák felé.
Zuhanás közben Blanka csak egy dolgot kívánt: bárcsak lenne egy szellő, ami újra felrepítené őt az égbe. "Ne vesszen el az életem, maradjak ezen a Földön" – imádkozott Blanka, miközben egyre közeledett a sziklákhoz. Tudta, hogy túl kell élnie, mert még sok célja van az életben, amit el szeretne érni.
Végül Blanka szerencsésen landolt egy puha mohás részen, de a szárnya nagyon fájt és törött volt. Fájdalmával küszködve szétnyitotta a szárnyát, és új reményt kapott. "Nem állok meg, bármilyen nehéz is" – gondolta magában.
Néhány nap elteltével, miután pihent és erőt gyűjtött, Blanka ismét megpróbálkozott a repüléssel. Bár a szárnya még mindig fájt, lassan és óvatosan sikerült felrepülnie a levegőbe. Kitörve a sötét felhők közül, újra látta az utat maga előtt, amely hazavitte.
Otthon szeretettel várták társai, akik gondosan ápolták és borogatták a sebeit. Párja, Csőrike, széttárta szárnyait, és lelkét adta neki, hogy Blanka újra erőre kapjon. "Most már tudom, hogy mindig van, aki hazavár" – gondolta hálásan Blanka.
Azóta Blanka mindig megfontoltan repült, elkerülve a viharokat. Tudta, hogy ha óvatosan és bölcsen választja meg az útját, mindig kijut a partra, ahol biztonságban és boldogságban élhet.
És így élt Blanka boldogan, míg meg nem halt, mindig emlékezve arra, hogy a szeretet és a remény mindig segít hazatalálni...
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Polnai Gábor Író, költő, festőművész
A Pilis-Dunakanyar legszebb részén, Szentendrén élek, mióta megszülettem. Nagypapám, a Kossuth-díjas Barcsay Jenő festőművész tanítványaként tevékenykedett, és alkotott szebbnél szebb festményeket, egészen 83 éves koráig. Gyerekkoromban rengeteget ültem mellette, és csodáltam alkotásait. Talán ez az oka annak, hogy több éve művészettel foglalkozom. Művészetem Először grafikákkal kezdtem a pályafutásom, m...