Szarvasmarha ballada


http://mocorgohaz.hu/

 
TEHÉN:
Kilenc hónap fordulóján,
megszületik a kisbabám.
Szívem-lelkem minden vágya,
kicsi borjam, lelkem lángja.
Úgy vártalak, úgy féltelek!
Mégis! Most el hova visznek?
Tőlem távol, el anyától,
életednek adójától.
Egyre hívlak, egyre várlak!...

Kép forrása: pixabay

 

TEHÉN:

Kilenc hónap fordulóján,

megszületik a kisbabám.

Szívem-lelkem minden vágya,

kicsi borjam, lelkem lángja.

Úgy vártalak, úgy féltelek!

Mégis! Most el hova visznek?

Tőlem távol, el anyától,

életednek adójától.

Egyre hívlak, egyre várlak!

Viszont most már sose látlak?

BORJÚ:

Anya hol vagy? Miért nem látlak?

Hozzád bújnék, de nem talállak.

Tested melegét nem érzem.

Édesanyám! Szívem-lelkem.

TEHÉN:

Tőgyem duzzad. Anyatejem

néked van csak, neked leszen.

Hogy nagy legyél és egészséges.

Neked való! Nem kétséges!

Mégis ember jön el érte.

Lefeji! De mit tesz véle?

Nem látja, hogy testem minden porcikája

csak saját gyermekét kínálja?

Ó! Ő vajon mit érezne,

ha szülötte tőle távol lenne?

Ha egyre hívná, egyre kérné:

Hozzák vissza! Hagyják békén!

Pici helyre be ne zárják!

Tőle őt el ne szakítsák!

BORJÚ:

Napok telnek, fekszem koszban,

kitaszítva, elhagyatva.

Sírok egyre. Lelkem árja

könnyként csorog le a sárba.

TEHÉN:

Egyre telnek el a napok.

Ha így marad megfulladok!

Bele a sok sós-bús könnybe,

mi áztatja arcom egyre.

De egyszer csak zaj hallik kint.

Nagy a lárma. Mi van ott kint?

Sok az ember, de ők mások! Nem bántani, adni jönnek.

Új élet felé terelnek.

Ki a sötét koszos helyről,

tejtelepről, szolgalétből.

El egy menhely oltalmába,

életem új otthonába.

De nekem ez nem elég!

Hol a borjam? Látom-e még?

Visszaszerzik! Megígérik.

Ígéretük mint fáklya fénylik

sötét gyászom veremében,

borús lelkem sűrűjében.

Remény lángja, meg ne égess!

Hagyd, hogy eljöjjön mi édes:

találkozás, örvendezés,

feloldozás, egyesülés.

BORJÚ:

Emberek most értem jönnek.

Gyenge vagyok. Felemelnek.

Halkan szólnak, nyugtatgatnak:

Jó-anyám vár! Így biztatnak.

Mégis kétely rágja lelkem:

Van jó ember? Vagy mind gazember?

TEHÉN:

Telnek a napok el egyre.

Félek minden remény veszve!

BORJÚ:

Végül megnyugszik a lelkem.

Nem hazudtak! Megérkezem.

TEHÉN:

De akkor egy hangot hallok.

Elhozták hát? Kirohanok.

Itt van végre, felismerem!

Ő is engem! Ó istenem!

Hozzám bújik, hozzám simul.

A tőgyemből nagyot kortyol.

BORJÚ:

Ő vár engem, édesanyám.

Meleg teje tűzként táplál.

TEHÉN:

Igyad drága édes lelkem!

Anyatejem neked leszen.

BORJÚ:

Visszatalált utam hozzád.

Ó sors! El ne szakíts most már!

TEHÉN:

Arcom újra könny áztatja,

de ez a könny szívem árja.

Lelkemről a kő legördül.

Együtt veled megkönnyebbül.

Végre megpihenhetek.

Érző lényként élhetek.

Obermayer Dóra, amatőr meseíró, költő

1986-ban születtem Budapesten. Magyar szakon sokat barangoltam más írók világában. Jelenleg írásaimmal főleg az állatvédelem és az állatjogok fontosságára szeretném felhívni a figyelmet.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a versről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!