AZ OROSZLÁN

A történetem Somáról szól. A kisfiúról, aki maga sem tudta mekkora erőt birtokol. Soma az oroszlán havában született, amikor az augusztusi égbolton felragyogott az egyik legfényesebb csillag. Mikor a kisfiú világra jött hangos üvöltéssel jelezte hogy megérkezett. Ő volt a leghangosabb a kisbabák között a kórházban. A doktornénik és a doktorbácsik is elámultak hangján, hát még a szülei és testvérei. Erőteljes volt és határozott. Ez az erő végigkísérte egész kisgyermekkorában. Bátor volt, vakmerő, vidám és nagyon boldog. Rengeteg szeretet volt benne , de legjobban azt szerette, ha mindig mindenki körülötte legyeskedik. Mindenkit levett a lábáról szépségével, csibészségével és azzal a megmagyarázhatatlan erővel , ami körüllengte őt. Egy dologban azonban éktelen haragra tudott gyerjedni, mégpedig ha üres volt a pocakja. Ha éhes volt , semmi nem számított. Azon nyomban kinyilvánította hogy enni akar, de azonnal. Óvodás éveiben rengeteget játszott. Különösen vonzódott az építőkockákhoz, amelyekből csodálatos építményeket varázsolt. Szeretett órákat tölteni ezzel a tevékenységgel, de mi tagadás, akárcsak egy igazi oroszlán nagyon szeretett lustálkodni is. És ami igaz, az igaz ..ha nem volt kedve valamihez akkor azt akkor sem csinálta volna, ha hupilila hópelyhek potyogtak volna az égből. Okos fiú lévén rengeteget kérdezet, sőt...állandóan kérdezősködött. Olyan komoly kérdéseket is feltett a világ dolgairól, hoigy még a felnőttek is elcsodálkoztak érdeklődésén.

Az évek múltával a csibész kisfiúból, megfontolt fiúcska cseperedett. Csendes érdeklődéssel figyelte az őt körülvevő embereket és a világot. Nagyon várta az iskolás éveket. Készült rá, szerette volna magába szívni a tudást, a számolást, a betűfirkantást és minden mást. Csodavilág volt számára a tanterem, a tanárnéni és az a rengeteg új dolog, ami napról napra bontakozott ki szemei előtt.

Történt egyszer hogy a kis csapat előadásra készült. Soma nagyon izgatott volt.. Díszes ruhába öltözött. Széles mosollyal az arcán, büszkén, kihúzott háttal várta hogy versikéjét elszavalhassa a nagyérdemű előtt. Azonban amikor ő következett, valami történt...Talán a rengeteg ember aki mind őt figyelte, vagy a teremre telepedő hírtelen csend volt az oka, de Soma a 2.sor után megakadt és zavarában a verset nem tudta folytatni. Csalódott sóhaj hagyta el a száját...a tanárnéni gyorsan a segítségére sietett és már súgta is a következő szavakat, de Soma már csak dadogni tudott zavarában. Anyukája, aki az első sorban ült és figyelte őt, szemeivel bíztatta, szeretetével és mosolyával nyugtatta hogy semmi baj nem történt. Neki így is Soma szavai voltak a legcsodálatosabbak a világon. Igen ám, de a teremben nem mindenki így gondolta ezt. A társai , akikre eddig barátként tekintett , kinevették. Hangosan kuncogtak és összesúgtak a háta mögött. Soma,az addig bátor és vidám kisfiú egy csapásra zárkózott, csendes, visszahúzódó fiúcska lett. Anyukájának rettenetesen fájt az amit látott, de tudta hogy a Somában lévő erő továbbra is ott lapul még a bezárt kapuk mögött. Türelemre és rengeteg szeretetre lesz szükség, hogy újra előhozzák azt. Nehéz hónapok következtek.