Egy hajó története

Egy hajó története.

                                                 EGY HAJÓ TÖRTÉNETE

Messze földön, magas hegyvidék csipkézte öbölben éldegélt egy egyszerű ácsmester. A kikötőbe érkező hajók javításával foglalkozott, Békességben, boldogságban éldegélt, ám életéből hiányzott valami...egy gyermek, ami nem adatott meg neki. A mester, hogy túlcsorduló szeretetét kifejezze, elhatározta, hogy kétkezi munkával megépít egy hajót. Hosszú évek  szorgos munkájával egy szép napon vágya testet öltött a valóságban. Minden erejével, figyelmével csiszolta, simította a hajót, szeretetével formálta életre "gyermekét", mely az öbölben már messziről ragyogott szürke társai között. A mester boldog volt és nagyon büszke.

Egy nap ifjú kalandor érkezett a kikötőbe sérült ladikjával. Ahogy megpillantotta a hajót, azonnal szerelembe esett. Rögtön tudta, hogy megtalálta azt, amit egész életében keresett. A hajót, amivel átszelheti majd az egyész óceánt. Míg a mester a ladikján dolgozott, ő naphosszat a hajó körül legyeskedett. Teljes szívével érezte, hogy ők ketten közösen fognak utazni a végtelen vizeken. A mester titokban figyelte őt...megérintette az őszintesége. Látva a csodálatot a szemeiben, nehéz szívvel ugyan , de reá bízta "gyermekét", hiszen tudta, ez a hajó nagy utazásra lett megépítve.

Az ifjú hálás szívvel kormányozta ki a hajót a kikötőből, vitorlát bontott és elhagyta az öbölt. Messzi távolból is érezni lehetett hogy együtt lélegzik a hajóval. A mester a hosszú stégen állva hosszasan integetett munkája gyümölcse után. Teltek múltak a hónapok. Hajó és hajósa felfedezték együtt a végtelen vizet, majd egy nap kikötöttek és lehorgonyoztak. Hamarosan azonban sötét fellegek érkeztek. Sűrű, vészjósló fekete fellegek. Tomboló erővel süvített a szél, majd egy hírtelen széllökés kioldotta a köteleket. A hajó egyre távolodott a kikötőtől. Az ifjú kiáltva futott, szemeibe vadul záporozott az eső, de elkésett...nem érte el a kötelet. Kétségbeesetten és tehetetlenül állt a viharban, de nem tehetett semmit. A kis hajó vitorláit tépte a szé,l majd a mennydörgő égboltból vörösen izzó, haragos villám kettéhasította és elnyelte a sötét örvény. Az ifjúnak a parton állva tétlenül kellett végignéznie, hogyan tűnik el a hatalmas hullámok között.  A körülötte cikázó égi csata közepén állva fájdalmában térdre rogyott . Lelke darabjaira hullott. Másnap, mikor elvonult a vihar és kitisztult az ég, sirályok érkeztek az öbölbe, hogy hírűl hozzák a szomorú történetet...a mester éppen egy ladikon dolgozott. A hír hallatán kalapácsa hangos koppanással esett a földre ernyedt kezéből.

Megtörten, fakón,üresen teltek napjai. Egy nap bánatában kisétállt a partra. Szomorúan égnek emelte a tekintetét. Felkapaszkodott az öböl fölé emelkedő sziklákra, oda ahol előtte még sohasem járt. Fenn a sziklán arcába friss óceán illatot sodort a szél...lehunyta szemeit. Átjárta valami egészen megfoghatatlan érzés. Körülötte messzire elterült a végtelen óceán. Lassan nyitotta fel szemeit... Váratlanul a messzeségben a ragyogó víztükörben feltűnt egy ragyogó hajó...az ő hajója, az ő "gyermeke". Fehér vitorlával...pont úgy ahogy annak idején az öbölben megépítette. Egy pillanat műve volt az egész. Csak egy szempillantás, de mégis. Szívére szorította kezeit, forró könycseppek gördültek ki szemeiből, majd elmosolyodott, mert megértette...a kettejük közötti kötelék, soha véget nem érő szövetség.