Szellemek árnyéka 12

Szellemek árnyéka 12.

Miután túléltem házigazdám gondoskodását és annyit ettem Rózsa remek ebédjéből, hogy mozogni is alig bírtam kiültünk Dezsővel a kerti padra kicsit diskurálgatni.

– Mi a terved ezek után? – kérdezte az őrnagy – Eléggé ingoványos talajra léphettél, hiszen elég keményen kupánvágtak.

– Éppen ezen gondolkodom reggel óta. – válaszoltam – Miért csak leütöttek, miért nem öltek meg mint szerencsétlen Jancsikát? Vajon tudták hogy zsaru vagyok és nem akartak rendőrgyilkosságba keveredni? Hol van Jancsika? Sok a kérdés de sehol a válasz. – mondtam.

– Egészen addig csak feltétlezés a gyilkosság, amíg nincs meg az áldozat. – látta meg a lényeget Dezső. – Mit szeretnél most tenni? – kérdezte.

– Első sorban szeretnék körül nézni tüzetesebben a környéken és ehhez kellene a segítséged. Ajánlanál egy megbízható ráérős embert, aki ebben tud nekem segédkezet nyújtani?

– Persze, ha ez a kívánságod, bemutatlak egy remek fickónak, aki úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét. Majd megszokjátok egymást. – mosolyodott el.

Na, ebből mi fog kisülni? Megegyeztem Dezsővel, hogy fél órán belül összeszedem magam és indulhatunk is az illetőhöz, nem nagyon szerettem volna pazarolni az időt, mert az egyre több zavaros esemény már nagyon idegbe rakott.

Kényelmes ruhát vettem fel, mert nem tudtam miféle helyre megyünk és felkészülve mindenre beültem Dezső mellé az autóba. A már jól ismert úton hajtottunk a falu felé, de a templomot elhagyva nem a töltés irányába mentünk, hanem egy álltalam eddig nem ismert,kis erdősávok szegélyezte földúton gurultunk tovább. Az út végén fából ácsolt kis híd állt, melyen az autó nem fért el, ezért kiszáltunk és gyalog folytattuk az utunkat. Szó nem esett közöttünk míg átkeltünk a lépteink alatt nyöszörgő kis tákolmányon. A körülöttünk elterülő erdő egyszerre volt csodálatos és ijesztő a maga vad szépségében. Néhány perc kutyagolás után egy roskadozó, de szemmel láthatóan erős szerkezetű,fából tákolt kunyhószerüség tűnt fel egy tisztáson.A ház körül mindenfelé halászhálók lógtak különböző méretű és formájú ágakról, amik a földbe voltak leásva.

Közeledtünkre úgy hatvan év körüli férfi fordult felénk az épület melletti padon ülve. Rajta is gumicsizma volt és viseletes munkásruha, aminek a nadrágját bálamadzag tartotta meg derékszíj gyanánt.Nap és szélcserzette barna arcából mosolygós szempár figyelt bennünket.

– Szervusz Lajos bácsi ! – köszöntötte az őrnagy a férfit, aki közben felállt a padról és felénk sietett.

– Iten hozott Dezső! Mi járatban vagy itt, ahol a madár sem jár? – kérdezte a Lajos néven tisztelt férfi.

– Hoztam neked egy inast. – muttott rám és hangosan felnevetett.A gondjaidra szeretném bízni ezt a városi ficsúrt, hogy embert nevelj belőle.

Nem mondhatnám, hogy túl jól esett ez a bemutatás, de éreztem a jellemzésben megbúvó humor karcos igazságtartalmát.

– Nagy Lajos vagyok. – nyújtotta felém kezét a férfi.

– Tenkes Huba. – mondtam elfogadva a kézfogást.

– Gyertek üljetek le, ne ácsorogjatok itt. – mutatott Lajos a pad felé.

Miután leültünk Dezső némi információval szolgált Lajos bácsiról. Megtudtam, hogy valaha ő is rendőr volt, de letette szolgálatot és nagy szerelmével a halászmesterséggel bútorozott össze. Az őrnagy elmondta azt is hogy maradéktalanul megbízik Lajosban és ő talán az egyetlen ember Sárközön, aki a környék minden zegét-zugát ismeri. Nagy segítségemben lehet abban, hogy megismerjem a környéket.

– Rendben Dezső, átveszem a fiatalurat megőrzésre. – mondra ravasz szemekkel Lajos bácsi.

Úgy éreztem magamat, mint Tutajos, de tulajdonképpen nagyon örültem neki hogy egy volt rendőr, aki ráadásul a környék szakavatott értője lesz a segítségemre a tervezett túrámban. Megegyeztünk abban, hogy másnap reggel itt találkozunk és megbeszéljük a továbbiakat. Dezső nem jön, mert a munkája nem engedi, de megnyugtatott hogy Lajos bácsi mellett jó kezekben leszek.

– Aztán ne makkos cipőben gyere ám! – szólt utánam Lajos bácsi, mikor elindultunk visszafelé – Húzz gumibakellót!

Miután Rózsához visszaértünk még megkértem Dezsőt, hogy vigyen be Gyökérpusztára, hogy gumicsizmát vásároljak magamnak, de kiderült hogy felesleges hiszen a kamarában volt annyi, hogy egy huszár regimentet is fel lehetett volna vele szerelni. Találtam is megfelelő méretűt a csodakamarában és elvittem hogy kitisztítsam, mert talán vagy tíz éve nem használták. Egy maréknyi egérszart ráztam ki belőle, ezért beáztattam egy kis fertőtlenítőszeres vízbe. Dezső talán még most is röhög ezen túlzott igyekezeten.

Dezső távozása után lepihentem kicsit a szobámban és megpróbáltam a gondolataimat összerendezni. Szóval adott egy, vagy két halott szerencsétlen ember, akiket meggyilkoltak egy egyenlőre ismeretlen indítékból. A második hulla ismeretlen helyen tartózkodik, ezért igazat adva az őrnagynak el kell ismernem hogy még vele nem számolhatok mint bűnügyi bizonyítékkal. Első megérzésem szerin csak rosszkor voltak rossz helyen ezért delegálták őkt a túlvilágra. Ami zavart az az éjjel is megtapasztalt túlviláginak tűnő eseménysor, amire magyarázatot kell tallnom. Ha ez sikerül akkor valószínüleg az ügy megoldottnak tekinthető. Ennek az eléréséhez viszont alaposabban körül kell néznem a környéken és ehhez kell újsütetű ismerősöm Lajos bácsi segítsége.

Reggel korán kell kelnem, ezért egy gyenge vacsora, fél csirke sütve krumplival, után mély álomba merültem.