Szellemek árnyéka 2.

Szellemek árnyéka 2..

A nap második felét azzal töltöttem, hogy kissé utánanézzek Sárköznek.Fogalmam sem volt hol van, de az internet keresője ebben is a segítségemre volt. Megtudtam, hogy ez a település az államhatár mellett fekszik és egy szigetekkel és lápos területekkel bőségesen ellátott holtágrendszer közepén feküdt. Semmi érdemlegeset nem tudtam meg a település múltjáról, azon kívül hogy különös történeteket mesélnek a helyiek mindenféle vízi szellemekről. Ezt a témát egy ismert néprajzutató is feldolgozta egy tanulmányában.

Elkezdtem hát csomagolni az útra, ami reményeim szerint egy-két napig fog tartani. Pár váltás ruhát, egy maroknyi apró csokoládét és kedvenc svájci bicskámat dobáltam be egy sporttáskába. Másra nem igen lesz szükségem, gondoltam ekkor, de ebben a reményemben később csalódtam. Eltettem magam holnapra, hogy reggel el tudjak indulni időben.

Autóvezetői képességeim eléggé korltozottak, bár a rendőrség berkein belül a jogosítványt megszereztem, ezért elcammogtam a vasútállomásra, hogy vonattal utazzam Sárközre. Nem lesz könnyű behajtani ezeket a költségeket, de bíztam benne hogy a főnököm szokásos negédes szavaival kísérve majd aláírja az igényemet. A vasútállomás a szokásos kaotikus képét mutatta.Mindenki rohant valahová nem törődve másokkal.Ebben az esetben én sem igen foglalkoztam mással, csak hogy találjak egy pénztárat, ahol valós személy ül, nem pedig egy autómata. Információk kellettek hogy jutok el Sárközre, mert a falon függő menetrend azonkívül, hogy roppant mutatós volt nem mondott nekem semmit. Végre találtam egy személypénztárat, ahol egy meglehetősen unott képű hölgyemény vicsorgott rám. Lehet hogy mosolynak szánta, de nem igazán járt sikerrel.

– Jó reggelt, segítene nekem abban, melyik vonattal jutok el Sárközre? – Kérdeztem meg én is megeresztve egy mosolyt, valószínűleg hasonló sikerrel mint a pénztáros hölgy.

– Sárköz? Van ilyen település? – nézett rám hitetlenkedve, majd fellapozott egy vaskos könyvet. Tanulmányozta egy darabig, majd végre konkrét válaszra is méltatott. – Igen, nos oda közvetlen járat nem indul, de ha Gyökérpusztáig elmegy vonattal, akkor onnan megy busz.

– Nagyon köszönöm, akkor kérnék egy teljesárú számlás jegyet Gyökérpusztára. – kértem a hölgyet.

Ujjai gyors táncot lejtettek a klaviatúrán és átnyujtotta a jegyemet.

– Tessék. Kétezerhatszáz – préselte ki magából szavakat.

– Köszönöm szépen – mondtam, míg fizettem és még megkérdeztem.– Hányadik vágányról indul a vonat?

Szépen festett körmével dízített ujjával a hátam mögé mutatott – ki van írva az információs táblára. – mondta.

– Nagyon kedves,a kilenc és háromnegyedik vágány is rajta van a táblán? – kérdeztem.

Úgy tűnik a humoromat nem igen érthette, mert az arcszíne a vörös ötven árnyalatában kezdett játszani,a szája meg felpuffadt. Nem vártam meg a lehetséges reakciókat, elindultam az információs tábla felé, ahol megtudtam hogy a tizedik vágányról indul a vonatom.

Az út hosszú és eseménytelen volt. Néztem a vonat ablakából az elsuhanó tájat és közben ezen az ügyön gondolkodtam. Egy helyi halász holttestét találták meg egy használaton kívüli kompkikötő sekély vízében. A fejére mért erős ütés következtében halt meg a boncolás eredménye szerint. A gyilkos eszköz nem került elő és a helyi kollégák nem jutnak előre a megoldás tekintetében. Egyszerű gyilkosságnak tűnik, talán szerelemféltés vagy valami személyes sérelem az oka. Viszont ott van a körzeti megbízott jelentése a rejtélyes esetekről. Egyre jobban érdekelt a dolog. mindíg vonzottak a furcsa esetek.

Gyökérpuszta egy álmos, de első ránézésre élhető kis határmenti városnak tűnt. Mindenfelé gondozott virágágyások, tiszta járdák és forgalomtól mentes utak voltak.Úgy döntöttem, hogy először a városi Rendőrkapitányágot látogatom meg, első sorban udvariaságból, másodsorban egy kis információ reményében. Kedves járókelők útbaigazításai segítségével meg is találtam a nagy szocreál stílusú épületet, ahol a kapitányág székelt. Az ügyeletes szolgálattevő irányba állított és nem sokára Virág Dezső őrnagy kapitányágvezető irodájában foglalhattam helyet.

– Szervusz! köszöntött a pirospozsgás arcú, nagydarab,első látásra is szimpatikus őrnagy – Nem baj, ha tegeződünk? Azt hiszem én vagyok az idősebb, amúgy is nálunk így szokás.

– Szervusz! Tenkes Huba vagyok,és szerintem is könnyebb tegeződve egymást szidni. – mondtam, amire nagy hahotában tört ki Dezső.– Remélem nem zavarok nagyon. Tudom, senki sem szereti ha belekotnyeleskednek az ügyeikbe, de ez is a munkám része.

– Dehogy is. Minden segítség jól jön és azt hiszem remekül ki fogunk jönni egymással. Melyik ügy érdekel egy fővárosi nyomozót annyira, hogy idejön hozzánk? – kérdezte.

– Van ez a sárközi gyilkossági ügy, tudod a meggyilkolt halász esete, azzal a sok furcsa felhanggal.– mondtam.– Erről szeretnék többet tudni és a helyszínen körbenézni , ha nem nagy gond.

– Igen emlékszem rá – kezdte a történetet mesélni Desző – egy helyi halász holttestét találta meg egy horgász a kompkikötő mellett. Elég csúnya fejsérülést szenvedett, és a boncolás eredménye szerint egy súlyos fémtárgyal ütötték le. Először balesetnek gondoltuk, de a laboreredmények és a boncmester véleménye szerint a tárgy, amivel a halálos ütést mérték az áldozatra egy csáklya lehetett, amivel a helyiek a csónakjaikat hajtják a vízen. Csáklyába meg nem igen esik bele emberfia, ezért gyilkosságként kezeljük az ügyet. Eddig jutottunk. Nem találtuk meg a gyilkos eszközt és még gyanúsítottunk sincs.

– És mi van ezekkel a kísértetörténetekkel, amit a körzetis jelentésében olvastam? – kérdeztem meg tőle.

– Na ezzel meg végleg nem tudok mit kezdeni. – mondta.– Ismerem a körzeti megbizottat, egy józan értelmes embernek tartom, aki két lábbal áll a talajon, mégis hisz ezekben a csacskaságokban. A végén kiderül erről is, mint a temető szelleméről hogy csak a Pista bácsi volt részegen aki garázdálkodott.– nevettett fel – Bár ebben az esetben van egy hulla is.– komolyodott el az arca.

– Tudnál nekem segíteni abban, hogy pár napra szállást találak Sárközön? Szeretnék körbenézni.– kértem.

– Természetesen, sőt el is viszlek oda kicsit körbevezetlek a környéken, nehogy eltévedj abban a különös világban.– mosolygott. Igaz a mosolya nem volt túl őszinte és megnyugtató.