Szent Miklós

Szent Miklós.

Decemberi hóesésben, hideg téli éjjel,

Fáradt vándor kíváncsian tekint szerte széjjel,

Csendes estén elmélázva hazafelé ballag,

Pernye szagú éjszakában nyitva van egy ablak.

Hirtelen a messzeségben fájó sírás hallik,

Ifjú leány késő órán, vajon mért nem alszik?

Összebújva, dideregve zokog három gyermek,

Nyomorúság sötétjében nyugovást nem lelnek.

Sietne már hazafelé, de ő mégsem bánja,

Nélkülöző éhezőket érző szíve szánja,

Ablak alá puttonyával odaoson csendben,

Mintha csak egy árnyék lenne ő a téli estben.

Lányok ajkán aggodalmas, fájó panasz árad,

Pénznek híján el kell hagyni a szülői házat,

Szomorúan útnak indul másnap kora reggel,

Három ifjú hajadonunk mikor a nap felkel.

Miklós püspök megsajnálja őket azon nyomban,

Talpa alatt a hideg hó titokban megroppan,

Zsák mélyéről előveszi súlyos tarisznyáját,

Pénzzel tölti kinn száradó lányok harisnyáját.

Éjnek titkos jótevője haza siet gyorsan,

Csizma nyomán csak a fagyos utca köve koppan,

Szent Miklósnak jóságáról szóljon most az ének,

Hívő lelkek kívánsággal ő hozzája térnek.