Szerelemfa


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    jan
  • 10

 
Bori nem tudott aludni. Már vagy háromszor fordult meg az ágyban, rázta fel a párnáját, paskolta meg a dunnáját, hátha kényelmesebb lesz a fekvés, és a pihe - puha ágyneműben álomba szenderül. De még mindig a gerendán lévő repedéseket bámulta a plafonon. A...

Kép forrása: pixabay.com

 

Bori nem tudott aludni. Már vagy háromszor fordult meg az ágyban, rázta fel a párnáját, paskolta meg a dunnáját, hátha kényelmesebb lesz a fekvés, és a pihe - puha ágyneműben álomba szenderül. De még mindig a gerendán lévő repedéseket bámulta a plafonon. A székre készített ünneplő ruhája furcsa árnyékot vetett az ablakon beszűrődő holdfényben. Kintről kutyák ugatása, pár apró halk nesz, és mintha néhány, mély hangú suttogás hallatszott volna. Bori felült az ágyban, figyelt egy darabig. Azután visszafeküdt. Tudta, hogy amíg mindenki alszik, legények járják a falu utcáit, és bár igyekeznek csendesnek és észrevétlennek lenni, a szemfüles házőrzők itt - ott észreveszik őket. Holnap ugyanis ünnep van. Május első napja. A faluban mindig méltóképpen megünnepelték, nem feledkezve a régi hagyományokról. Aprók és nagyobbak együtt mentek a majálisra, majd az azt követő mulatságba. Bori amikor kislány volt, a majálisra menet figyelte a házak udvarát, kapuját, hogy hová vittek a legények színes szalagokkal díszített fácskát. Szerette nézni, miként lebegnek az ezerszín szalagok a langyos májusi szélben.

Most, hogy már lassacskán eladósorba kerül, talán az ő házuk udvarán is virít holnapra egy díszes fa. Talán az a helyes, kökényszemű ifjú, aki nem rég költözött a faluba, talán ő lesz az, aki megajándékozza élete első májusfájával. Hiszen két hete is olyan szépen nézett rá a tavaszi vásáron, amikor vásárolt náluk a Bori édesanyja által készített finom lekvárból. A legény édesapja bárányokat árult, az édesanyja pedig mézeskalácsokat, a fiú pedig hol az egyiküknek segített be, hol a másikuknak, és eközben jó néhányszor Boriék asztala felé esett a pillantása. A tekintetük néha találkozott, ilyenkor a leány kicsit szégyenlősen, elpirulva viszonozta a felé küldött mosolyt.
Édesanyjának is feltűnt, hogy az égkék szemű fiacskája időnként a szembe oldalon levő standon felejti a tekintetét, ezért gondolta, "besegít" a fiataloknak, ezért elküldte Jóskát, mert így hívták a deli ifjút, hogy vegyen neki lekvárt Boriéktól, mert a május elseji mulatságba kelleni fog a süteménybe. Így történt meg köztük az első rövid beszélgetés, melyet követően még több mosoly és pillantás érkezett a legénytől, Bori nem győzött belepirulni...Ahogy ezen mélázott, lassan elnyomta az álom.

Másnap reggel madárcsicsergésre ébredt. A konyhából kalács illat szállt be a kicsi, fehér falú szobába. Tudta, hogy édesanyja is készül a mai napra. Megdörzsölte a szemét, nyújtózott egyet, majd a mosdótálhoz lépett. Vizet öntött a kancsóból, megmosakodott, és felöltözött. Még nem az ünneplő ruháját vette fel, csak a kedvenc virágos ruháját és a kötényét, hátha kell még a konyhában segíteni az édesanyjának. Éppen a haját fésülte, amikor az édesapja hangját hallotta a konyhából.
- Felkelt már a lány?
- Nem tudom István, eddig még nem jött elő. Hozz nekem vizet a kútról, és vágj le egy darabka szalonnát is, mert nem soká hazaérkezik a fiunk, és biztosan éhes lesz, készítek neki reggelit.
Bori bátyja említésére igen megörült. András katona volt, a szolgálat utolsó idejét töltötte már, de így is szinte ünnepszámba ment, ha hazalátogatott. A haját fonta, amikor meghallotta a jól ismert hangot.
- Adjon Isten édesanyám!
Bori ezt hallva kiszaladt a konyhába, a haja szétbomlott, mivel nem fejezte be a hajfonatot. Boldogan borult testvére nyakába.
- Édes bátyám! Csakhogy itthon vagy!
A két testvér nagyon közel állt egymáshoz, bár kicsi korukban sokat csépelték egymást, de mikor cseperedni kezdtek, rögtön szövetségesként tekintettek egymásra, és András egész iskolás koruk alatt oroszlánként védte kishúgát.
- Na nézd csak! Ki ez a szépséges hajadon, és hová rejtette el az én testvérhúgomat? - tréfálkozott András. - Nem csodálom, hogy díszes fa áll a kerítésnél...
- Jaj fiam, még nem tudja, most elárultad a meglepetést... - mondta nevetve az édesanyjuk.
Bori erre kiszaladt az udvarra, és csakugyan ott volt. A kis fakerítésük mellett egy sudár fácska, melyen sok - sok színes szalaggal játszott a szél. A szeme megtelt könnyel a meghatottságtól, ám a szája önkéntelenül is mosolyra húzódott.

Ez igen! Kitett magáért az én Jóska cimborám! - hallotta a háta mögött bátyja hangját. Nagy szemekkel nézett a fiúra, mikor megfordult.
- Te ismered a Jóskát?
- Igen, katonatársam volt, csak mivel ő hamarabb vonult, hamarabb is szerelt le, mint majd én fogok. Említette is, hogy majd ide fognak költözni. Nem gondoltam volna, hogy pont az én húgocskámra vet szemet. De rendes, dolgos fiú, szóval nincs ellene kifogásom, ha pedig mégis ne adj Isten megbántana, tudod, hogy úgyis velem gyűlik meg a baja! - emelte fel figyelmeztetően András a mutató ujját. Bori kisimított egy szőke hajtincset az arcából, és még mindig elképedve nézett testvérére.
- De honnan tudod, hogy ő hozta nekem a májusfát?
- Miért, van más udvarlód is? - húzta fel a szemöldökét szigorúan András, de a bajusza alatt mosoly bujkált.
- Dehogy van, és igazából ő sem az udvarlóm még... - szabadkozott a lány, de bátyja átkarolta a vállát.
- Nyugodj meg kicsi húgom, csak ugratlak ám! Tudom, amit tudok. Reggel, ahogy jöttem a vonattal, az állomáson összefutottam Jóskával, a rokonait várta. Nagyon megörültünk egymásnak, és kicsit beszélgettünk. Kérdezte, mi történt velem azóta, hogy ő leszerelt. Elmeséltem neki, hogy jól megy sorom, hogy a seregben előléptettek, és hogy időközben eljegyeztem Julcsit. Nagyon örült neki, mondta úgyis menne már egy jó lakodalomba. Kérdeztem, hogy neki van - e kiszemelt leányzó, és ekkor elmesélte, mi történt a vásárban. Remélte, hogy nem ellenezném, ha neked udvarolna. Mondtam neki, hogy én áldásom adom rátok, de azért majd a szüleinket is meg kell győzni.
Borika csak ámult - bámult a csodálkozástól. Még fel sem ocsúdott, amikor szaladt át a szomszédból barátnője, Erzsi.- Szervusztok! Örülök, hogy látlak András! Képzeld Bori! A Kovács Gyurka hozott nekem májusfát! Biztos, hogy ő volt, ugyanis megkergette a kutyánk, és az éjjel édesapám kinézett a zajra, és így meglátta őt! Kicsit meg is kapta a kutya a karját állítólag! - mesélte hadarva és nevetve a fekete hajú lány az eseményeket.
Borka átnézett a szomszéd ház udvarára, és valóban ott is hajladozott egy karcsú fácska a kerítésnél. Eddig észre sem vette.
- Kislányom, a jó Isten áldjon meg, fésülködj már meg végre! - lépett ki az udvarra az édesanyja, kezét a kötényébe törölgetve.
- Megyek már édesanyám, csak egy kicsit még beszélgetünk Erzsivel!
- Gyere be Erzsikém, hiszen látom, te már fel is vagy öltözve a majálisra, és segíts már ennek a lánynak, hogy ő is elkészüljön végre. Te meg Borikám, nyugodtan felveheted az ünneplő ruhádat, nem kell ma már segítened. Csak a kalács volt hátra, de azt épp most vettem ki a kemencéből.
A két lány bement Bori szobájába. Erzsike fésülni, majd fonni kezdte barátnője haját, miközben a cserfes lány egyfolytában csacsogott.- Annyira irigyellek, hogy saját szobád lehet. Nekem osztoznom kell a húgaimmal...
- Tudod, hogy nekem is csak azóta van, mióta András katona, és nem lakik itthon. Hiszen ez az ő szobája volt sokáig. Ha hazalátogat, anyám a tiszta szobába ágyaz neki. De mesélj csak! Mi van a Gyurkával meg a kutyával? És különben is, nem azt mondtad régebben, hogy utálod, mert mindig csúfol, és hogy olyan, mint egy liszteszsák?
- Hát igen, úgy is volt, de amióta elkezdett férfiasodni, és hirtelen megnőtt, már egyáltalán nem olyan, akár egy zsák... és láttad már, milyen szép barna szemei vannak?
- Nem figyeltem, de ha te mondod... De mi volt a kutyával? - kérdezte mosolyogva Bori, és elkezdte magára venni az ünneplő ruháját.
- Hát az úgy volt, hogy éjjel nagyon ugattak a kutyák, így a mi Bodrink is. Ki akartunk a testvéreimmel lopózni, hogy megnézzük, kit akar épp szétszedni,de kifele menet apám visszaparancsolt minket. Halottam, hogy rászólt a kutyára, majd annyit mondott valakinek, hogy rendben, most már menj haza fiam. - Erzsike miközben beszélt igazgatta Bori alsószoknyáinak a szélét.
- Aztán kihallgattam, mikor nevetve mesélte édesanyámnak, hogy a Gyurka nadrágját megszabdalta a kutya, és a kalapjáról is elhagyta a szalagot futás közben. - mikor ezt mondta, előre lendítette a hajfonatát, melynek végén a piros pántlika mellett egy sötétebb, vörösebb is díszelgett.
- Te megtartod a szalagot?
- Nem, készülök neki az esti táncnál odaadni, ha visszakéri. De te kitől kaptál májusfát? Hiszen tudtommal senki sem tetszik neked a faluból? - kérdezte csípőre tett kézzel, színlelt durcássággal Erzsi a barátnőjét.
Bori elmosolyodott, majd mesélni kezdett.

- Emlékszel a tavaszi vásárra, ami két héttel ezelőtt volt?
- Hát lehet azt elfelejteni? Azt hittem, sosem fogy el az a rengeteg aludttej, és túró, amit be kellett hordani a lovaskocsitól a vásártérre! - forgatta nevetve a szemeit Erzsó, és a gyöngyöket segített barátnőjének feltenni.
- Na, akkor az történt...
Bori töviről - hegyire elmesélt mindent, és mire a mondandója végére ért, addigra el is készült. Immár ő is szép ruhában állt Erzsike mellett.

A két lány karonfogva elindult a falu főtere felé, ahol a majálist tartották. Az utca végén a Takács lányok, Mariska és Piroska csatlakoztak hozzájuk, és a négy leányzó vidáman, egymás szavába vágva mesélték a tegnap esti eseményeket. Mariskának és Piroskának a susztter fiai, a Molnár ikrek udvaroltak, és az egyikük alatt, amikor mászott ki kerítésen, letörött egy léc, és beleesett a rózsabokorba. Ezt a lányok onnan tudták, hogy a szomszédban lakó nagyapjuk épp akkor ért haza, és végignézte az egészet.Ahogy beljebb értek a faluba, egy csapat legénnyel találkoztak, akik hangos köszönéssel, és néhány éles füttyszó kíséretében üdvözölték a lányokat. Köztük volt Kovács Gyurka, akinek a kalapjáról valóban hiányzott a szalag, a Molnár testvérek közül Jancsin valóban fel lehetett fedezni néhány rózsabokor okozta csikarást. Még az arcán is, pedig a kalapját jól a szemébe húzta, hogy elrejtse a baleset nyomait. Bori tekintetével a kék szempárt kereste, ám Jóska nem volt a díszes társaságban. Kicsit csalódottan hajtotta le a fejét, mikor Erzsike oldalba bökte. - No, ne lógasd az orrod ennyire! Biztosan eljön, csak lehet a rokonokkal érkezik, hiszen a bátyád mesélte, hogy azokat várta reggel az állomáson. Inkább énekeljünk, nem szabad búslakodni ezen a szép napon!

Bori ezen szavak hallatán elmosolyodott, majd barátnőjével elkezdtek énekelni, a másik két leányzó is bekapcsolódott, sőt, a mögöttük haladó legénycsapat dörmögő hangja is csatlakozott hozzájuk.

~SZALAGOS A MÁJUS,VIRÁGOS A RÉT.
MAJÁLISBA MENNI Ó, DE CSUDA SZÉP.
BÚZAVIRÁG KOSZORÚ, MA SENKI SE SZOMORÚ.
PITYPANG ÓRA LÁNC, SEJ - HAJ, KÖRBEN ÁLL A TÁNC.~

Amikor a főtérre értek, csatlakoztak a kisebb gyermekek csoportjához, akik egy nagy kört alkotva, énekelve táncolták körül a főtér közepén felállított májusfát. A kicsik körül ők is egy kört alkottak és dalolva táncra perdültek, így már egy belső kicsi és egy külső nagy körtánc pörgött a szerelemfa körül. A vidámság közepette Erzsi óvatosan megszorította pajtása kezét.
- Nézd csak, a bátyád és Julcsi nem a te Jóskáddal beszélgetnek?
Bori lopva arra pillantott, és nagyot dobbant a szíve. Igen, ő volt az!  Hát eljött. A mi Borink álmodozva pörgött - forgott a táncban, mikor látja, hogy a András integet neki.
- Mindjárt jövök, hív a bátyuskám. - súgta oda Erzsinek, majd szaladni kezdett testvére felé. Közben aztán eszébe jutott, hogy nem kell ez a lótás - futás, mert még a lányok azt gondolják, hogy szalad a legény után, így lassított, és mosolyogva odalépdelt testvéréhez, valamint leendő sógornőjéhez Julcsihoz, akivel két puszival üdvözölték egymást.
- Kishúgom, bár amint értesülésemre jutott, a vásárban már találkoztatok, de engedd meg, hogy bemutassam volt katonatársam és cimborámat, Szekeres Jóskát.
- Szervusz! Örülök a szerencsének! - emelte meg Jóska a kalapját, és kissé meg is hajtotta a fejét. Bori elpirulva, egy mosollyal viszonozta a köszöntést.
- Amikor a vásárban láttalak, nem is gondoltam, hogy az én jó komám testvérhúga vagy. Csak aznap este mondta az édesanyám.
Bori csendesen felelt.
- Hát, kicsi a világ.
- Tetszett a májusfa?
- Igen, nagyon. Köszönöm, eddig még soha nem kaptam.
- Hát, most már itt az ideje... - felelte bátyja.
Jóska és Bori kicsit zavartan mosolyogtak egymásra.
- Gyere Bori, ezt meg kell nézned... - szaladt oda Erzsi barátnőjéhez.
Bori szóhoz sem jutott, mikor kézen fogta , és húzni kezdte a portékájukat áruló bazárosok felé. Bocsánatkérően így szólt Andrásékhoz:
- Szervusztok! Ne haragudjatok, de muszáj valamit mutatnom Borinak! - azzal magával rángatta barátnőjét a színes forgatagba.
A lányok épp az édességárusnál akartak venni egy zacskó selyemcukrot, amikor mellettük termett Kovács Gyurka.

- Erzsike, engedd meg, hogy én fizessem ki a cukrot! - mondta, majd gavallér módjára át is adta az aprót az árusnak és az édességet Erzsó tenyerébe adta.

 - Köszönöm szépen! Nagyon fáj a harapás? - érintette meg óvatosan a lány a fiú karját.
- Ebcsont beforr! Nem lett volna baj, ha nem vesz észre a kutyátok. - mondta a nyurga ifjú, miközben a karját nyújtotta a lánynak. Erzsó belekarolt, majd nevetve így válaszolt:
- Hát a mi Bodrink már csak ilyen éber. Velünk jössz? - fordult Bori felé és a fiú is illedelmesen ajánlotta fel a másik karját, de Bori mosolyogva megrázta a fejét.
- Menjetek csak, majd később találkozunk! Megyek, megkeresem a bátyámat és Julcsit.
Azzal sarkon fordult, és a hirtelen mozdulattal a világító kék szempárral találta szemben magát.
- Az előbb olyan gyorsan elszaladtál, és nem volt időm megkérdezni, hogy eljönnél - e velem az esti bálba? - kérdezte Jóska, aki próbálta leplezni a zavarát, de Borinak feltűnt, hogy egyik lábáról a másikra áll.

- Természetesen a szüleidtől már elkértelek, akik engedélyezték úgy, ha András és Julcsi is csatlakoznak hozzánk.
Bori arrafelé pillantott, amerre Jóska a szemével intett, és látta, hogy a családja kíváncsian őket nézi.
- Ez esetben boldogan elmegyek veled ma este táncolni. - válaszolt mosolyogva.
- Akkor este találkozunk.- nevetett vissza a fiú.
- Rendben. Most odamegyek a családomhoz. Viszlát később! - fordult sarkon, de Jóska megérintette a kezét.
- Várj, szeretnék neked adni valamit! - azzal a mellényzsebéből kivett egy kicsi, tükrös mézeskalács szívet, és a lány kezébe adta.
- A múltkori vásáron tettem el neked, csak akkor még nem mertem odaadni, de azt hiszem, ez a mai nap jó alkalom. Elfogadod? - Jóska zavartan forgatta a kalapját a kezében.
Borka mosolyogva nézte a kicsi mézeskalácsot, melynek tükrében meglátta Jóska kíváncsian fürkésző, kék szemeit.
- Köszönöm! Nagyon fogok vigyázni rá! Este találkozunk! Szervusz! - búcsúzott el a fiútól.
- Várni fogom! Szervusz! - búcsúzott Jóska. Fejére tette a kalapját, és elindult az ellenkező irányba. Párszor még vissza - vissza tekintett Borira, aki azóta már a családjának mutatta a kicsi mézeskalács szívet.



Dombi Enikő, amatőr író

Ezt a mesét írta: Dombi Enikő amatőr író

Iskolás korom óta írok, de sokáig nem mertem megmutatni senkinek sem az elkészült "műveket." Ráadásul egy versíró pályázat, illetve az akkori osztályfőnököm kritikája elvette a kedvem az írástól, illetve attól nem, csak attól, hogy ne csak magamnak tartsam meg az irományaimat. Néhány évvel ezelőtt kezdtem el újra írni, illetve a legnagyobb közösségi portálon a profilomra is feltenni néhány írást. Sokan bizt...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!