Szomorú húsvét

Szomorú húsvét.

Tényleg lehet a húsvét is szomorú? Hát lehet bizony! Főleg a húsvéti nyuszinak…

          A dolog persze decemberben kezdődött! Tapsi Hapsi a rádóckölkedi Pitypangos körlet 3. dűlőútjának felelős megbízott húsvéti nyuszija nagy békésen terpeszkedett el földalatti vackában, kényelmes csigafoteljében és Vakond Elemérrel a helyi stúdió műsorát figyelték. Azaz csak figyelte, mert Elemér nem látott semmit. Csak hallotta, hogy:” Hull a pelyhes…”, meg hogy:” Várva várunk! Megérkezett Télapóka, hopp!” Szóltak a dalok, minden manógyerek a Mikulást köszöntötte, dicsérte, hívta, várta.

– Felháborító! - kiáltotta a vakond. – Te, kedves Tapsi, mikor részesültél ekkora becsben? Ez így nem mehet tovább! Tapsi összeráncolta homlokát, lekonyította nyuszifüleit és mérhetetlen bánatba süppedt.

– Igazad van Elemér, komisz ez a világ, nem becsülik meg a tisztességes nyuszi munkát! Hozzám még senki sem énekelt, senki sem szavalt és még a strandpapucsát sem tette ki senki az ablakba a kedvemért. Elmegyek, nem csinálom tovább, fölmondok! Elemér helyeselt, bólintott és kontrázott:

– Igazad van barátom, nem érdemel meg téged ez a manóvilág! Ez így történt decemberben…

          Aztán eljött a gyönyörű tavasz. A som sárga szoknyában bókolt a felhőknek, ibolya kéklett a tövében, és a madarak is rátaláltak fészkeikre. Ám a nyuszi nem bújt elő. Fürj mami hozta apró, picike tojásait. Tapsi mindig jó kuncsaftja volt, de az durván kikiáltott az ablakon:

– Nem veszek tojást, nem kell! Fürj mama megijedt, szomorúan indult hazafelé. Aztán a faluból Tyúk anyó érkezett, ő sem járt több sikerrel. Tapsi Hapsi pirosra sírta a szemeit, nem evett, nem ivott és nem engedett be senkit. Nem festett tojást, nem talált ki új motívumokat és nem fedezett fel apró manógyerekeket, akiket meglephetett volna.

– Olyan boldogtalan vagyok, olyan boldogtalan! - mondogatta keservesen. Aztán két sírás között elkezdett gondolkodni:

– Eddig sem énekelt nekem senki! Eddig sem mondtak verseket, mégis mennyire jó volt megbújni a nagy lapulevél alatt és várni a vidám manókacajt, nevetést.

Hiszen a szívükben szeretnek- rikkantotta, - hiszen az is létezik, amit nem mondunk ki! Nagyot kiáltott örömében!

– Juhéé! Futrinkák! Gyorsan hozzám! Szaladjatok el Fürj mamihoz és Tyúkanyóhoz! Pazar minták jutottak az eszembe, sok a dolgunk, igyekezzetek!

Aztán eljött a húsvét napja. A manógyerekek fogták pindurka kosárkáikat és bukfencezve, kacagva szaladtak a rétre megkeresni az ajándékokat. Letették kosárkáikat a Nagy Öreg Tölgy tövébe és megfogták egymás kezét. Először körbejártak, vidáman énekelve, csakúgy harsogott a daluk:

„Tapsi Hapsi fekszik árokban,
hosszú bojtos füle van,
pici piros szeme van…”

Tapsi döbbenten leskelődött az árokban.

– Ezek tudják, hogy itt vagyok? Tudják, hogy nézek ki? Szétnyitotta nagy füleit, hogy még jobban hallja, amit mondanak. Egy pindurka manókislány pördült a kör közepére és szavalni kezdett:

„Kedves jó Nyúlapó, itt van húsvét napja,
Legyen mindig jó kedved, minden napod tarka!
Nyíljanak virágok odúd körül egyre,
Minden manógyereknek ez a köszöntése!”

– Ez a köszöntése? Nekem szavalnak? Nahát! Tényleg szeretnek! Erre a nagy hangoskodásra már a vakond is kidugta a fejét.

– Látod barátom, tényleg szeretnek, nem volt igazad! - mondta Tapsi és vidáman szaladt a gyerekek közé, hogy együtt mulatozzanak, ilyenkor húsvét napján!

          A vakond? Hááát? Amíg ilyen rosszmájú marad, azt hiszem, egyedül nézi a helyi stúdió adását.