A sötétség hangjai.

A sötétség hangjai

Lopott fényével betekintett a hold az ablakon, és a csend betelepedett a  manószobába. A rádóci Kukulló gombaházaiban már csak 1-2 szentjánosbogárka pislákolt, és sötétség borult a manófalura. A Nyíres és a Koplaló manólakói is álomra hajtották fejüket.

Málnácska, aki nagyon szelíd törpe volt és nem is igazán tudta még, mi szeretne lenni, ha kicsikét megnő /kérgeket repesztő, lepkefestő, szárnyakat szárító?/, még hallotta anya motozását a konyhában, aztán elcsendesült a manóház. Ő pedig megígérte, hogy nem fog félni.

Ígérni könnyű! - gondolta reszketve. Gyorsan fejére húzta a takarót. Kiabálni szeretett volna, hogy „Mami! Mami!“ De nem mert. Erősen szorította magához a mackóját, mintha bátorságot akart volna tőle csenni, aztán kidugta a fejét. A sápadt hold bekukucskált a függönyrésen, aztán megállt és árnyékot varázsolt a komódra.

Valami Mumus áll ott! - rémült meg Málnácska, és még a maciját is kiejtette a kezéből. Az ijedtség hangokat próbált varázsolni a torkából, de a halk suttogás, amit kipréselt, nem volt hallható.

- Mami, mami! - sóhajtotta halkan.

Sokáig maradt így. Aztán lassabban kezdett verni a szíve. Mély levegőt vett és kinézett. Már nem látta a Mumust.

A Manó nemzettségben a Mumusok félemetes lények. Igazán senki sem tudja, milyenek valójában. Az biztos, hogy feketék, nagyok és nem kecsegtetnek semmi jóval. Ormótlan, behemót járásúak és nem haboznak bekapni a pici manócskákat! Hammm!

Málnácska pilláira fáradtság nehezedett, és arra gondolt, igaza van manómaminak, nem szabad félni.

Hirtelen valami reccsent egy nagyot. Igaz, hogy senkit, és semmit nem látott, de a kétségbeesés újra úrrá lett rajta.  Már a paplan sem volt elég, hogy félelmét orvosolja. Reszketve szorította fejére a párnát és sűrű könnyeket pergetve várta, hogy mikor kapja fel a Mumus, és viszi innen messzire el.

De a Mumus csak nem jött. Málnácska pedig várt. A szíve remegett, a keze csupa veríték lett, moccanni sem mert.

Aztán mormolni kezdte az esti imát, hátha elűzi a Mumust a szobából: ”Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem…” Semmit sem hallott. Csak a nagy kakukkos jelezte, hogy már tíz óra. A kétségbeesés felbátorította. Lassan kidugta apró lábait a takaró alól. Nem történt semmi… Óvatosan levette fejéről a kispárnát. Semmi… Lassan kitakaródzott és felállt az ágya mellé. Úgy remegett, mint a kocsonya. Induljon, vagy maradjon?

„Bátor leszek” - gondolta. Lassú, puha léptekkel elindult a kapcsoló felé. Néha meg-megállt és várt.

De a Mumus nem volt ott. Végre elérte és felkapcsolta a villanyt. Minden sarkot óvatosan megnézett. Behasalt az ágy alá, kinyitogatta a szekrény fiókjait, de nem talált senkit és semmit.

Igaza van a maminak: nem szabadna félnem - gondolta, és egy kicsit megnyugodott.

De mit tegyen a lámpával? Szerette volna, ha égve marad… Az ajtó csendesen nyílt.

- Mi történt Málnácskám? - kérdezte manómami.

A kis manólány gyors mozdulattal bújt meg a meleg ölben, és megszeppenten mesélte el a Mumust, a reccsenést, s hogy ő mit tett.

- Nagyon bátor voltál! - vigasztalta manómama, hiszen legyőzted a sötétséget és fel mertél kelni az ágyadból. Büszke vagyok rád!

- Büszke vagy rám? - kérdezte bátortalanul a  manókislány.

Mami mosolyogva bólogatott, megigazította a kispárnát és betakargatta Málnácskát.

Gyengéden megfogta  apró kezecskéjét és mesélni kezdett neki:

- Tudod a sötétség is éppen olyan ártatlan, mint a világosság. Nem bánt senkit, és szomorú lenne, ha félnél tőle. Csendet és békességet borít a  manóházakra, Kukulló egész népére, hogy aki fáradt, pihenjen. Alszanak az öregmanók és a fiatalok, mert mindenkinek szüksége van pihenésre. Alszik a nyanyar nemzetség odaát messze a hegyen és bóbiskolnak  a tündérek is. Mivel nincs fény, furcsa árnyékokat látunk a sötétben, és néha megreccsennek a bútorok. De ez csak játék. A sötétség játéka. Nem szabad félned, hiszen te bátor, erős manólány vagy, és mi nagyon szeretünk téged.

A Mumusok? Mumusok pedig csak a mesékben vannak…

- Mumusok csak a mesében… - suttogta Málnácska, és álomfelhő ereszkedett fölé az égből. Megszüntette a sötétséget, betakarta az arcát manómami szeretetével, és csak arra gondolt, hogy ő nagyon bátor.

Ugye Te is bátor vagy?

Forrás: https://www.libri.hu/konyv/galambos_berni.zimanko.html