Tapsi, a nem húsvéti nyuszi (igaz történet)

Tapsi, a nem húsvéti nyuszi (igaz történet).

(igaz történet) 

 Sziasztok! A nevem Tapsi. Hófehér törpenyúl vagyok. Biztos vagyok benne, hogy selymes bundám, kék szemem és a cuki füleim téged is elvarázsolnának egy pillanat alatt. Szeretném Nektek elmesélni életem legnagyobb kalandját, ami tavaly húsvét után történt velem. 

Szokatlanul hideg tavaszi nap volt. A szél hajlítgatta a fák ágait és eső szemerkélt a szürke felhőkből. Aznap reggel ismeretlen helyen ébredtem. Furcsa szagot éreztem és nagyon sötét volt. Nem a jól megszokott, kényelmes fekhelyemen voltam. Próbáltam kitalálni hová kerültem és miért nincs velem a gazdám, akit épp csak pár hete ismertem meg. Igazán kedves volt velem, de aztán ahogy teltek a napok egyre több időt töltöttem otthon nélküle magányosan. Amikor hazaért, már akkor sem vett ki a ketrecből, nem is játszott velem többet. Ezen az új, sötét helyen mindenhol falakba ütköztem. Hegyezni kezdtem cuki kis füleimet, mert lépéseket hallottam. Fölöttem kinyílt egy ajtó és hirtelen sok fény jött be a nyíláson át. Amikor körbe néztem...tudjátok mit láttam? Sok szemét hevert körülöttem. Egy kukában voltam. Egy nagy konténer mélyére a szemét közé dobtak. Az a valaki, aki kinyitotta a kuka ajtaját épp egy óriási szemeteszsákot készült a fejemre dobni, amikor valami csoda folytán bekukucskált az ajtón. Tekintetünk összekapcsolódott. Ő döbbenten nézett rám percekig. Én visszabámultam rá és tudtam, hogy ő az egyetlen esélyem, hogy kijussak innen. De ő hirtelen becsukta az ajtót. A jó hír az volt, hogy a döbbenettől legalább a zsákot elfelejtette a fejemre dobni. Épp azon morfondíroztam, hogy hogyan fogom túlélni amikor a kukásautó nagy rakterébe kerülök majd, amikor újra felnyílt az ajtó és a már ismerős szempár nézett rám szeretettel és egy darab salátát nyújtott felém. Visszajött értem. Segítséget is hozott. Egy férfi jött vele, aki segített neki kihalászni engem a kuka mélyéről. Amikor már a karjaiban tartott újra biztonságban éreztem magam. Azt mondta a férfinek, hogy hazavisz magával, aztán majd meglátja mi lesz velem.  

A megmentőm egy fiatal asszony volt, aki elvitt engem az otthonába. A lakásba érve észrevettem, hogy ott egy kisfiú. Körülbelül annyi idős lehetett, mint a gazdám. Aki rám unt...és...hát...egyszerűen kidobott a kukába.  

Az otthonuk kellemes volt...és meleg. Letettek a földre és szeretettel bámulták minden mozdulatomat. Kaptam inni és a konyhából előkerült egy kis sárgarépa is.  

Az első napon nem bíztam bennük. Folyton elbújtam valahova. Talán holnap ők is kidobnak engem. Este hallottam, ahogy a fiatal nő a férjével rólam beszélt. Nem döntötték még el, hogy mi lesz a sorsom.  

Másnap szép fekhelyet csináltak nekem, hoztak mindenféle finomságot és sokat játszottak velem. A kisfiú hatalmasat kacagott minden alkalommal, amikor beugrottam az asztaluk fiókjába. Jól éreztem magam a társaságukban. Elneveztek Tapsinak. Tetszett nekem ez a név. Úgy éreztem igazán illik hozzám. Jó emberek voltak, megfelelően gondoskodtak rólam. Ám pár nap után hallottam, ahogy arról beszélgetett a család, hogy nem tarthatnak meg. Túl magányos lennék egyedül, még egy nyuszinak pedig már nem jut hely. Sajnos nincs elég idejük egy háziállatra. De azt is hallottam, hogy csak olyan valaki vihet el, aki megfelelő körülményeket tud nekem biztosítani.  

Eltelt megint pár nap. Egy nő és egy nagyobb fiúcska érkeztek egyik este hozzánk. Nagyon tetszettem nekik és boldogok voltak, hogy elvihetnek engem. Nekik kettő nyuszijuk volt, de az egyik sajnos már túl öreg volt és elpusztult. Szerettek volna társat a másiknak. A fiatal nő aki rám talált a kukában nagyon sírt, amikor elbúcsúzott tőlem. De tudta, hogy nekem ezzel teszi a legjobbat. Megígérték neki, hogy ők is Tapsinak fognak engem szólítani. Betettek az autójukba és elindultam végleges otthonom felé.  

Hatalmas udvaron játszhattam a nyuszi társammal, akivel rögtön nagyon jó barátok lettünk. Néha még a hatalmas kutyával is együtt aludtam.  

Azóta is itt élek. Szeretnek engem. Ők soha nem dobnának ki a kukába. Mert tudják, hogy én is egy érző lény vagyok. Nyuszi vagyok. De nem a húsvéti. Az év 365 napján gondoskodni kell rólam. Nyuszit csak akkor tarts, ha igazán felelősségteljes vagy. Az én történetem boldogan végződött, hála az én őrangyalomnak és családjának, akik megmentettek engem a kukából. A gazdáim szoktak rólam képeket küldeni nekik és biztos vagyok benne, hogy szívből örülnek az én boldogságomnak. Lemondtak rólam, hogy a legjobbat kaphassam. Örökké hálás leszek nekik.  

Remélem tetszett nektek a történetem és ti is mindig vigyázni fogtok a nyuszitokra. 

Tapsi vagyok, a nem húsvéti nyuszi.