Tél

Tél.

Mikor jön, nem köszön. Mogorva.
Morcos s zsémbel, nagyon goromba.
Zúgva zúg, őkelme morogva.
Kit utolér, az mind didereg.
Mégis jöttéért izgul, remeg, 
várja a vidám gyerek sereg.

Ragyog a fényben hó subája.
Hidegsége, nem ő hibája.
Ki közel megy, az mind láthatja,
a mindenség az ő barátja.
Vidám kacajt rejt a gúnyája,
piros arcodra ül varázsa.

Ereszen logó jég csapjain,
dalol a szél hárfa húrjain.
Dallamot duruzsol a kályha,
táncol az véle, ki barátja.
Ropog a hó, forog dalára,
nem rejti őt szoba homálya.

A fehérsége, hangos öröm,
siklik a szánkó át a ködön.
Kacagj vele, s a jeget töröd,
hideg és jó, ha hó, üvöltöd.
Ne merengj a múlton s a jövőn,
száguldj át hegyen és a völgyön.

Csusszanjon perdülve most a tánc,
fonott kezeknek, vidám e lánc.
Síkit a kedvük, nevet kit látsz,
szaladj hát velük,kacagj és játssz!
Eljön a boldogság, ha rá vársz,
fehéren és tisztán rátalálsz.