Teve vers

Teve vers.

Tévét néz a teve,
tele vele feje,
hogy e becses szerzet
eget renget, s berreg,
bámulják a sejkek,
csendben merengenek.

Min merengtek lelkek?
Tán ez vesz enni nektek?
Csak jöttök, mentek, keltek,
hátamon pihentek,
de eme helyen nekem
nem lesz becsületem!

Tevelelkem remeg,
ez meg itt csak brekeg!
Cseveg, mekeg, cserreg,
fecseg, recseg, berreg,
de engem nem figyeltek,
mert tespedtek, hevertek!

Nyúlós nyálam nyersen,
nyomot hagyva nyomul,
a nyomott, nyirkos nyugalomnak
nyomban bealkonyul!

Mérges volt a teve,
mert remegett a feje.

Indult nyalánk röpte,
s az egyik nyalka nyeglét
kötőhártyán köpte.

A többiek nevettek,
mikor málé málhásuknak
arcába meredtek.

Hagyták már a tévét,
s dicsérték a tevét:

Nem baj az, ha eszed nincs,
te vagy itt a legfőbb kincs!
Nem kell egyéb soha már,
így lett sztár a dromedár!