Titannah és a Halloween

Titannah és a Halloween.

Egy borús, őszi napon történt, hogy Máté nagypapának eszébe jutott egy nagyon régi történet.
A papa meg is kérdezte unokáját:
- Szeretnél hallani egy történetet?
- Igen. Mesélj nekem, papa! – mondta izgatottan az unokája.
- Oké, ülj ide. – szólt a papa, és elkezdett mesélni. - Ez a történet amit elmesélek most neked, egy kis falucska, kis lakójával történt meg. Hát figyelj!
Egy kisfiú, Máté, az ágyán ült, egy esős, őszi napon. Olyan idő volt, mint most. A ház homályban úszott, kint fújt a szél, és csepergett az eső. Máté lehajtott fejjel nézte a szép, őszi levelek vidám táncát a szélben, és az egyenként lehulló esőcseppeket, amik át ásztatják mind a szomjas földet, mind a száraz leveleket is. A nagy csendben csak a szél susogása, a ház nyikorgása, és az ereszen lefolyó esőnek cseppjei hallatszottak.
Ki tudja, miért volt ilyen szomorú, visszahúzódó Máté. Talán Bence miatt, aki piszkálta mindig a suliban? Nem tudjuk ezt sosem meg. Ez olyan tulajdonság, aminek okát csak maga a tulajdonosa ismerheti fel magában.
A nagy csendet egy kopogás szakította meg.
- Ki lehet ez? – motyogta magában Máté.
Máté egy ideig gondolkodott, aztán a bejárati ajtó felé indult lassan, félve.
- Ki az? – kérdezte, amikor az ajtóhoz ért.
Bár félénken, valószínűleg a kint álló személy számára alig halhatóan mondta ki, de valahogy azért az ajtó túloldalán lévő személy meghallotta, és kedvesen szólt:
- Gyere ide, Máté, kérlek, nyisd ki az ajtót.
Máté akkor is félt, mert az járt a fejében, hogy nem mondta meg a személy, miért nyissa ki az ajtót, és még fel se ismerte a hangját. De aztán az ajtó kilincséhez nyult, és lassan kinyitotta.
- Szia Máté! – szólalt meg a kedves hang.
Vagy akár a kedves hangot már úgy is nevezhetnénk, hogy egy kedves, lila ruhás néni, aki egy kis sárga, Halloweeni tököt tartott a kezében. Jelenléte nyugalmat és kedvességet sugárzott, Mellette pedig denevérek ültek nyugodtan.
- Ön kicsoda? És honnan tudja a nevem?
- Én Titannah vagyok, de szólíthatsz Titna néninek is. Figyelj Máté, itt ez a kis tök. Fogadd el tőlem, és vidd be az asztalra.
- Hát, oké. – mondta bizonytalanul a kisfiú.
A néni át nyujtotta a kisfiúnak a tököt, és Máté bevitte. Letette az asztalra, és újra az ajtó felé fordult, de ott már csak a néni, és a denevérek hült helyét találta.
A fiú az ajtó felé indult, hogy becsukja azt, de meglátta az anyukáját, hogy siet hazafele a még mindig csepergő esőben, ezért inkább visszament a szobájába addig, míg megérkezik anyukája, mert nem akarta elötte becsukni az ajtót.
Anyukája hazaért, és nem értett semmit.
- Szia, hazaértem, de mért volt nyitva az ajtó?
- Szia anya! Valami néni volt itt, azt mondta, hogy ő Titna néni. Az elöbb, én ott álltam az asztal mellett, és be akartam csukni az ajtót, ezért el is indultam, de láttam, hogy jössz, ezért nem csuktam be az ajtót.
- És honnan van az asztalon egy ilyen szépen kifaragott tök?
- Kifaragott? – kérdezte csodálkozva máté.
- Hát azt nem tudom. – mondta csodálkozva máté, és kisétált a konyhába.
A konyhába kiérve látta csak meg azt a szép nagy tököt, amiben valami varázslatos volt. Olyan szép mérete is lett, és leírhatatlan csodálatot, és titokzatosságot sugárzott.
- Ez meg micsoda? Anya! Én egy kis tököcskét kaptam a nénitől, aki elötted járt itt. letettem ide, és most meg eltünt és ez van itt helyette. Még megköszönni sem tudtam, hiszen addigra eltünt a néni.
- Én se tudom akkor mi ez kisfiam, de ha szeretnéd megtartani, nyugodtan. De azért én utána nézek ennek a néninek itt a ház körül, minyárt jövök.
- Oké anyu.
Máté anyukája elment megnézni, hogy mégis mi volt ez a néni, hiszen csak úgy nem tűnhetett el... Máté pedig nézte a csodát. A kifaragott csodát. Valami különlegességet árasztott a tök.
Egyszer csak, már megint kopogtak.
- Mi van? Most meg ki az?
- Máté! – hallatszott az ajtó mögül.
De ez valamiben más volt. Ismerős hangok szólaltak meg. Igen, hangok, tehát most nem csak egy valaki állt az ajtó mögött. Máté fúrcsálta a dolgot, mert ő már tudta kik hívják nevén. Hát odament az ajtóhoz, és kinyitotta azt. Csodálkozva nézett az ajtó elött összegyűlő társaságra. Az osztálytársai voltak. Még Bence is. Sokan voltak, üdvözölték Mátét. Az első gyerek Bence volt. Ő előszőr bocsánatot kért Mátétól mindenért, majd egy nagy tálat tett a tök mellé az asztalra. A gyerekek sorban jöttek be, és tették bele a nagy tálba cukorkáikat.
Most már Máté is kicsit bátrabb lett. Egész este ünnepelték a Halloweent. Máté anyukáját senki sem vette észre amikor hazaért. Az anyuka örült, hogy végre boldogan tölti idejét fia. Egy szót sem szolt és bement a hálószobájába. Máté csak akkor vette észre anyukáját, amikor a társaság elhagyta a házat. Jó éjszakát kívánt anyukájának, és anyukája is visszaköszönt neki. Még egyszer ránézett a varázslatos tökre, és úgy látta, mintha a tök rákacsintott volna. Majd álmosan lefeküdt, és elaludt.
- És vége. Tetszett a mese? – kérdezte unokáját Máté nagypapa.
- Nagyon jó mese volt.
- És tudod mi a legjobb? Hogy ezt én élhettem át.
- Tényleg?
- Igen. Én voltam Máté, az a kisfiú, akiről a mese szólt. – mondta Máté nagypapa, miközben könnycseppek gördültek le arcán, amit igyekezett letörölgetni.

Forrás: http://davidmesei.nhely.hu/Davidmesei.hu/hu/mesek/mesek/titannah-es-a-halloween.php