Tizenegy év

Tizenegy év.

Idős szemeidben mindent újra láttam.

Kölyökként az udvaron ugrálni bátran,
Zsinórba botlani a málna bokrában.
Láttam, hogy nevelted jó barátod, Kócost,
Ástál, hemperegtél, megrágtad a loncot...

Bátor voltál, erős, a cicát nem szeretted,
Mert ő vakmerő volt, sosem hajtott fejet.
Barátként veled csupán akkor viselkedett,
Mikor egy kóbor kandúrral bajba keveredett.

Ha sétálni mentünk: boldogság órája,
Csak póráz ne kerüljön a kutya nyakára.
Sebesen loholtál keresztül a mezőn,
Kergetted a nyulat végig a dombtetőn.

Időnként mégis vissza-visszanéztél,
Látlak-e még téged, féltő szemmel lestél.
Ha a nyuszi gyors volt, azzal sem volt gondod,
Odabújtál mellém, mint ki megunta a dolgot.

Kedves természeted mindenkit megfogott,
Tán csak a postást nem, rá mindig a frászt hozod.
Szegény, mikor a levelet a ládába dobja,
Úgy ugrasz a kapura, akár egy eltévedt pocokra.
És hogy ijedelmét még tetézni lehessen,
Láthatatlan lendülsz, úgy éred őt tetten.

De ahogy lassan telnek el az évek,
Te is arra ébredsz, lassul már az élet.
Szaladhat a pocok, remeghet a nyuszi,
Fontosabb Neked már a gazditól egy puszi.

Kedves simogatás lett mára a mindened,
A nyitva hagyott kapu sem csábítja lelkedet.
Szemed sem a régi, fátyol mögül nézel,
Egy séta időnként kemény próbatétel.

Nézem, ahogy fekszel. Lábaid remegnek.
Álmodsz, képzetedben vajon mik teremnek?
Menekülő nyuszik? Felbosszantó cicák?
Vagy egyszerűen csak egy simogatásra vágysz?

Itt leszek melletted.
Mindig, ahogy kéred.
Becézlek, szeretlek úgy, ahogy Te minket,
Hiszen együtt éltünk át 11 évet.