Torony

Torony.

Első tornyom

"Ez vajon mi lehet? Szép színes, és sokféle, van belőle több is… mondjuk én arra lennék kíváncsi, hogy ehető-e? Hmm… kicsit…na jó, nem is kicsit… kemény. Meg most már nyálas is lett, tehát most olyan, mint a hami.  Ám az íze… hát, semmi különös, talán leginkább a rágóka ízére emlékezetet. De se nem édes, se nem olyan furán rágcsálós, mint a rágókám...kicsit olyan, mint az a dolog, amivel anya a konyhában szokott hadonászni, mielőtt fincsi kaját tesz elém. Akkor viszont ez még nem étel, az biztos.

 Akkor vajon mire való?...Nos,  jöhet a következő teszt: megpróbálom rázni. Hú, ez durván és kellemetlenül zajos! Az én csörgőim kellemes hangot adnak, ez meg, mint amikor anya siet valahová abban a szép lábtakaróban.  És furán kemény is. Nem szeretem ezt az izét, semmi jó nem lehet belőle: nem is ehető, nem is zenél, nem is kell nekem. Mi van, ha véletlenül  leejtem?...Na ez aztán leesett! Szuper volt!! Pörgött, meg forgott, meg koppant, meg pattogott. Mégis tetszik ez az izé…Anya is látja, mert segít összeszedni, és újra a kezembe adja…szegénykém, ha tudná, hogy feleslegesen melózik, mert csak arra vagyok kíváncsi, hogy vajon megint leesik-e? Hoppsz.. Leesik! És megint! Hát ez mindig leesik, mintha tudná, hogy lent akar lenni. Csak én tudnám, hogy anya miért nyomja újra a kezembe olyan megüdvözült mosollyal? Látom, hogy szeretné, ha valamit még kipróbálnék vele. De hiszen már mindent megpróbáltam, amit csak lehet: enni nem jó, rágni pocsék. Zenélni nem tud, esni meg a kanalam is szokott. Mondjuk, annak anya nem örül ennyire. Szóval ennek valami más funkciója lehet. De lila gondolatom sincs arról, hogy miféle. Meg kicsit unom is már, lerakom az egészet, és keresek valami izgalmasabbat.

Azért, hogy ne anyának kelljen megint összeszedni, egymásra rakom őket… nahát …megállnak? Meg! Nézd, anya , ugye milyen csúcs vagyok?! Ó, anya úgy néz rám, mint apára, amikor olyan szagos növényeket hozott neki, ami csörgős papírba volt csomagolva. Mondjuk akkor még a szemét is törölgette, meg a nóziját, de ez is olyan nézés. Szeretem, amikor így néz. Ezért a nézésért most ráteszek még egyet… és puff! eldől minden. De miért?!  Anya most is éppen úgy néz, tehát még semmi sincs veszve. Oké, még egyszer. Óvatosan... ha lassan teszem rá, hátha nem dől le. Megpróbálom újra; kicsit a nyelvemet is kidugom, mert jobban tudok koncentrálni, meg egyensúlyozni, meg egyébként is, a kutyus is mindig kidugja a nyelvét, amikor szeret. Igeeen, siker! Hatalmas, óriási, a legnagyobb torony! Anya tapsol, mosolyog, a szeme körül azok a gyönyörű ágacskák. Na , most már biztos, hogy építész leszek!! Anya pedig mindig ilyen boldog lesz. Sokkal boldogabb, mint az apa szagos gazaitól! Én vagyok a sztár, ez már tuti.

Ez a piros színű lett a kedvencem. Olyan szép élénk! Kicsit olyan, mint anyának az a piros valami a könyvön, meg az ajka, amikor rám néz. Most ez megy a torony tetejére! Nézd, anya én építettem! Nagyon magas lett! És most… kipróbálok még valamit …eldöntöm! Óriási élmény!!! Anya most már nevet!!! Szóval ezt kell csinálnom: megkóstolom, kicsit benyálazom, hogy majd jobban csússzon, összerázom, aztán egyet-egyet átadok a gravitációs kölcsönhatásnak, később fölpakolom egymás tetejére, közen anyához bújok kicsit, majd egyetlen mozdulattal zsuppsz, eldőlt…és kezdem elölről"