Történet a szörnyekről az ágyam alatt és a szekrényemben


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 26

Akár hiszitek, akár nem, volt idő, mikor nagymamám még fekete, végeláthatatlan haját simította a szél, és anyukám a jegenyékről két társával cseverészve lógott fejjel lefelé, miközben a zöld eget fürkészték a felhőkbe taposva. Nevetésük madárcsicsergés...

Kép forrása: dreamstime.com

Akár hiszitek, akár nem, volt idő, mikor nagymamám még fekete, végeláthatatlan haját simította a szél, és anyukám a jegenyékről két társával cseverészve lógott fejjel lefelé, miközben a zöld eget fürkészték a felhőkbe taposva. Nevetésük madárcsicsergéssel szállt messze-messze, át a magas kerítésen. Majd tárt karokkal szelték mindhárman a mezőt, miközben a fecskék az eget hasították. A pipacsok közt felrebbenő citromsárga, fehér és narancs pillangók pedig hol az égre festettek színfoltokat, hol a gyermekek arcára varázsoltak mosolyt.

Ha a három muskétás levegője fogytán volt, a hangyákhoz ereszkedtek le, hanyatt feküdtek a fűben, s szuszogásukkal a bogarakat szaltózni tanították. Megcsodálták a pókhálóra fűzött vízcseppeket, a lábnyomokat a földben, azokét, akik már távoli helyeken láthatják ugyanazt a felhőt lebegni az égszínkék tengeren.

Ma már ősz hajszálakat lebbent a tavaszi szellő, s a három muskétásból az egyik a konyhában vacsorát főz. Az illat, amely táncoló csíkokat rajzol a levegőbe, nemcsak engem csalogat az étkezőbe, hanem anyukám ,,szörnyes” titkát is fűszerködben rejti el.

Lábam alatt pattog a parketta, szisszen a szőnyeg, csusszan a padló csempe: íme, itt vagyok, állok hetykén az ajtóban vacsorára készen. Lenézek: tányéromban hó hullott a túrógombócomra, – majd megfürdetem tejfölben. Igaz, nekem is mindig azt mondják, hogy ha megázom, irány a jó meleg zuhany. Előtte azt is megemlítik, felhevülve ne menjek esőbe, mert annak tüdőgyuszi lesz a vége. Nos, a Gombóc fel is forrt, sőt meg is ázott, neki vajon nem árt a hideg tejföl-zuhany?

Az óra mutatója szedi a lábát, talán hogy egy helyben tudjon maradni, forog körötte körbe-körbe a világ, csak addig torpan meg elmerengve, míg ágyamban fekve mesét hallgatok. A Föld kering a Nap körül, a Hold a Föld körül, s a csillagok, melyeket látok, már rég nem hunyorognak, de olyan szépek. Harmónia, Nyugalom, a Messzi Végtelen és a Szeretet melege lopódzik a paplanom alá. Anya hangját a könyv csukódása váltja fel, s a villanykapcsoló kattanása zárja le ezt a csodálatos napomat is. „Jó éjszakát! Szeretlek!” –mondja, és közben mosolyog.

Hallgatom a csöndet. „Anyummm kumpola a tuttupot…”  – felébredek, suttogás morajára leszek figyelmes. Lehet, hogy még az álmomból szűrődnek át a hangok ide, s ringatnak mindjárt újra álomba engem?  A hang olyan, mintha kövek mély nevetése lenne, ahogy a fűszálak cirógatják arcukat, miközben legurulnak a hegy lábához. Kicsi lelkem izgalommal színültig teli, bár mivel aludnom kellene, inkább csak a fülem hegyezem. Aztán mivel túlságosan feszíti a mellkasomat az izgalom, szemhéjaim közt tárok egy kis rést, hátha ott kiszökne. De az izgalom nem távozik, hanem csak nő a bolyhos látványtól: A Parketta síkjából két szőrmók púposodik ki. „Aha!” – Innen jönnek az ismeretlen hangok. A lábujjaim megdermednek, mint a lefagyott cseresznyék. Gerincemen végigsiklik a hideg nyirkos kígyója, hangszálaim mintha elszakadtak volna, és a megtört húrokon többé nem szólalna meg a zene. Számat nem hagyhatja el egy apró nesz sem. A kiáltás nagyon rossz ötlet lenne, a két pamacs megdermedne, azonnal észrevennék, hogy illetéktelen fülekbe jut titkos párbeszédük. Ezért mozdulatlan maradok, a fehér ágyhuzatok elrejtenek, és lélegzetem visszatartva hegyezem a fülem…

A Parkettán a kék szőrmók lassan színátmenetet képez: zölddé majd sárgává válik az irigységtől, miközben a rózsás puffancsot hallgatja, aki rezzenéstelen arckifejezéssel állítja, hogy az ágyban alvó kislány tőle fél a legjobban. Így kell ennek lennie, mivel valahányszor a nap s a hold felkel, bekukkant a szekrényébe, hogy megbizonyosodjon arról, nem lapul-e valaki az összehajtott ruhák közé simítva. A türkiz szőrrel fedett nagy szájú nem hagyja magát, visszavág: „Ha a kislány annyira félne tőled, be merne-e nyúlni a szekrényébe?  Venne-e ki belőle ruhákat? Merne-e szembogarad feketéjébe meredni, s az ajtót 180 fokban megtáncoltatni?’ Bezzeg az ágy alá sosem néz be, csak néha egy-két zoknit horgászgat ki onnan, vagy éppen behajít egy-két matek házit!”

Elmosolyodom magamban. Mind a ketten távol állnak az igazságtól, mert valójában felöltözni állok a szekrény elé, és azért cikázok tekintetemmel végig a ruhákon, mert nem tudom soha, de soha eldönteni, hogy a kék vagy a piros inkább az én színem. Kuncogni kezdek, hogy ilyen csekélységen összekapnak a Parkettán vitatkozó szőrcsomók, de a nevetésemet a szőrmókok szemöldökráncolása követi. Kiabálnak, mindkettő iszonyúan mérges. Csakhogy már nem félek. Inkább mosolygok: vérmes, de jólelkű szörnyek ezek. Forrnak a dühtől, ajjaj, nemsokára fel is robbannak, s moshatom majd a szörny trutyit a tükrömről. Érzem, ahogy a lábam a földet éri, amint kiugrom az ágyból. Magamhoz ölelem, megsimogatom, megpuszilom őket, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Szempilláink összeérnek, megnyugszik mindenki, és visszabújok az ágyamba. Hamarosan csak a szőrmókok szuszogását hallom. „Ennél az esténél nehéz lesz szebbet álmodnom. Vagy mindez nem is álom volt, hanem valóság?” – fut át a gondolat az agyamon.

A reggeli nap függönyön áttörő sugarai egy-egy gondosan elhelyezett csésze teán ringatóznak. Az egyiket a szekrényem elé tettem áfonyás sütivel, a másikat pedig az ágyam lábához állítottam, meggyes piskóta díszeleg mellette.

Én a konyhában ragyogok, s azt magyarázom, hogy a pamacsok miatt van rendetlenség a szobámban. Mesélem és mesélem anyának, ő pedig mosolyogva bólogat. Tudja, igazat mondok, hiszen gyermekkorában neki is volt két jó barátja. Az egyiket a szekrényében, a másikat az ágy alatt rejtegette. És ők mindeddig rám vártak, ruhákat feldúlva, matek házikon töprengve s új kalandokról álmodva, melyeket majd velem is újra átélhetnek. Most pedig már morzsás a szőnyegem, s két üres csésze vár, amíg a jegenyefán két új társammal lógunk fejjel lefelé, miközben a zöld eget fürkésszük a felhőkbe taposva.

Rez, diák amatőr

Ezt a mesét írta: Rez diák amatőr

Szeretek mesét írni


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Feigel Vivien

2024-05-16 13:49

Nagyon jó írás! ☺️ gratulálok!