Tündéri mese

Tündéri mese.

Tündéri mese

Egyszer volt hol nem volt , volt egy Hold tündér, egy Nap tündér és még sok másik tündér is.

A tündérek azon tanakodtak egyszer egy közös égi összejövetelen, amire a Földi Tündérek is eljöhettek, mivel álmukban a szívük szeretet szárnyán boldogság széllel odarepülhettek.

Nagy a baj, az emberek szomorúak, fáradtak és ezért egymást az eget is hibáztatják.

De akkor hogy találkozzanak az emberekkel, hogy valahogy boldogság és béke útjára tereljék őket? Mert a Tündérek jelen vannak mindig, csak hát az emberek nem veszik észre őket, csak akkor érzik meg, ha a tündérek áldásos jó tetteket visznek végre értük. Leginkább mégis akkor, ha a tündérek nem segítenek, mert az emberekre bízzák, hogy folytassák. Ilyenkor a hiányukat jobban észre veszik. Jött az égi szellő, merengő köd és dér tündér, hogy őszi varázsukkal megmondják, elsuttogják az embereknek,  hogy lassítsanak kicsit a sok munkával, idegeskedéssel. A természet is lassabban élt, a fák is szépen paplant vetettek színes leveleikkel a tájra. Azt suttogta az avar és benne a sok kis téli álomra készülő mókus, süni, hogy lassabban járj, figyelj befelé szívetek színeire. Ezt üzenték a színes levelek is, a tél egyre közeledett. Az emberek behúzódtak a házaikba .

Felkapta fejét a Hold tündér és elmosolyodott egyre szélesebben, mikor már az emberek kezdtek boldogabb álmokat, gondolatokat írni az égbe. A lelkük csőpostása, a szeretet és a fohász megsúgta a Hold tündérnek. Ő teli Holddal mosolygott le rájuk álmukban és segítő történeteket csempészett az életük jobbra fordulásához. Mikor Nap Tündér felkelt , felkeltek az emberek is és elfelejtették álmukat, de szívük mélyén és gondolataikban ott szunnyadt, várva, hogy előjöhessen, megmutathassa magát. Egy kislány, Lili épp az iskolába ment. A fák, akik szintén Tündérek voltak, ott mosolyogtak, susogtak neki. Ő értette mit mondanak. Azt suttogták: Láthatatlan szárnyat adunk neked, mert kedves kislány vagy és semmi gond nem érhet, csak tárd ki segítő szárnyad, a kezed és fogd meg barátaid kezét, segíts nekik!

A kis emberek, a gyerekek nagyon kedvesek voltak a tündérek szemében, mindenkit szerettek, de tudták a gyerekekben ott a sok tiszta kíváncsi öröm, amitől hálásabbak voltak az apró, de annál nagyobb csodáért, amit a tündérek tettek. Ők hittek a tündérekben, ezért csőpostájuk nem is csak cső volt, hanem kűrt, angyali tündérkürt. A gyerekek szóltak a felnőtteknek olykor a tündérek nyelvén.

Lili is ilyen gyerek volt. Az iskolából hazafelé jövet látott haragos öltönyös embereket, akik több emberhez beszéltek. Nagyon fontosnak érezték mondandójukat, de a gyerekek csak a görcsös haragot érezték gyomrukban, ami felőlük áradt, a szavaik értelmét nem mindig értették.

Sok fáradt, szomorú ember hallgatta őket. Ekkor Lili felbátorodott, szél és fák üzenetére gondolt. Megfogta iskolástársai kezét, és azt mondta: - Fogjuk meg egymás kezét és énekeljünk! - Körbe táncoltak, énekeltek a tündérek nyelvén, zengett daluk egyre hangosabban, annyira, hogy a haragos, szomorú emberek beszéde elhalkult, majd mind rájuk figyeltek. A tündérek a szeretet nyelven beszéltek, ezért a dal is erről szólt. Így hangzott:

A világ egy nagy nyíló virágablak. Minden szirma egy- egy élőlény. A Föld nagy családfáján laknak, közös a gyökerünk, a kedves ég kedvességgel éltet bennünk, ez a táplálékunk. Ezt sokszor elfelejtjük, kis bogártól a nagy elefántig, mind nyílni akarnak, szemük, fülük tárva. Tárjuk ki szívünk, a Nap sugara csak úgy töltheti be boldogsággal. Az egész világ egy nagy közös otthon, mi nyíló virág ablakok annál fényesebb, barátságosabb hely lesz, minél tisztább, kedvesebb, nyitottabb életünk és ezt az ablakot szívünk, mint kulcs nyitja. A szomorúság és a harag mint rozsdás könnycsepp nehézzé teszi nyikorgatja. A segítségnyújtás, a boldogság olajozza, mint nektár méz, kitárja teljesen a szeretet kéz, ami szárnyai az ablaknak,  lelkünk, szabadsgunk  így szárnyalhat, Napvilágot láthat. A bánat már nem árthat, mert a szeretet boldog sugara áthat, magunk körül mást is megvilágíthat.

A gyerekek befejezték a tündéréneküket. Az ott lévő felnőtt emberek megnyugodtak és gondjukról kis időre elfeledkeztek. A haragosabb szószólók topogtak zavartan, aztán még ők is kicsit megenyhültek. Ekkor Hold tündér feljött az égre és segítő gondolatot hintett a felnőttek fejébe. Milyen bátrak és kedvesek ezek a gyerekek. Ha ők nem félnek, bármi is legyen megoldjuk, mert a békés boldog érzés, mi körülleng itt most bennünket, jobb annál, hogy szomorkodjunk meg nem oldott gondokon. Így közösen erősebbek, okosabbak vagyunk, megtaláljuk a megoldást bajainkra. És aznap meg is jött a válaszuk a bajra. -Szerintem- mondta egy öreg bácsi,- ami fölösleg valakinek, más még lehet, hogy hasznát venné a közösségünkből, és fordítva is igaz. Így kevesebb pénz menne el ilyen dolgokra és ki tudnák fizetni a szegényebbek a fűtésszámlát. Kevesebbet kéne dolgozniuk kevesebbet túlórázni, nem betegeskednének annyit, a gazdaságnak is jobb lenne így. De a nagy emberek, vezetők attól nagyok, hogy példát tudnak mutatni. Kezdjék ők az adakozást! Nekik úgyis több van, hiszen a gyerekek is megénekelték, a boldogság tágra nyílt, adakozó lélekablakunkon jöhet. Tárják ki a pénztárcájukat is, ha fontos a boldogságuk és a mi boldogságunk.

Másnap Napos meleg őszi nap lett, ünnepelte fent a Naptündér, hogy az emberek szíve is melegségesebb lett talán, nem fáznak a télen, ha folytatják ezt, amit elhatároztak és a fákra gondolt, akik annyi jót tettek már az emberekkel és a Természet anyára.  A következő és fontos lépés, hogy őket is megvédjük, mert ha nem lennének segítő tündérek, akkor emberek sem lehetnének, ezért könnyíteni kell a tündérek munkáját az egymás és magunk iránti kedvességgel. Akkor könnyül a szárnyuk és pihenve békét hintenek közénk, még jobban és gyorsabban segítségünkre lehetnek, könnyebb szárnyakkal. A tündéreknek a segítség a fizetség, ezért segítségükért nem várnak cserébe semmit, talán azt, hogy kövessük példájuk, akkor nő az erejük .