Tündérország aprócska lakói

Tündérország aprócska lakói.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tündérország valahol egy virágos réten.  Aprócska kis állatok lakták boldogan, gondtalan.  Hangyák serényen gyűjtögették az elemózsiát. Tücskök ciripeltek, húzták a talpalávalót, míg a pillangók és katicabogarak firegtek-forogtak tüllszoknyájukban az üde zöld aljfű, pázsitfű felett.  A csöppnyi dalosmadarak önfeledten fütyörésztek hozzá.  Csigabiga a házának az ajtaját zárta a perzselő napsütés elől, mert neki ez már soknak tűnt.  Hiszen nyár volt.  Ráadásul mostanában forró, tikkasztó volt minden nappal.  Az éjszaka se volt sokkal hűvösebb.   Szél se fújt, de még szellő se.  Nem mozdult a levegő.  Eső nem esett, még egy csepp se napok, hetek óta.  A nap ragyogott, szinte izzott az égen, és a természet összes szépsége a szemük előtt tárulkozott.  Egy kék színű mezei zsálya szirmára szállt nektárt gyűjteni, a pindurka Mézi méhecske halk zümmögéssel.  Parányi kosárkáját töltögette. Serényen dolgozott.

- Tudjátok, abból készítem majd a kaptárban a mézet! Te is szereted? – kérdezte tőle.  De az nem felelt. Anyukája a szeme sarkából figyelte Mézit.  Aztán egyszer csak meggondolta magát és segíteni próbált a pindurka méhecskének.

-  Édesanya, mit Csinálsz? Látod, hogy jól végzem a munkám. Mégis kellemetlen helyzetbe hozol a többiek előtt!

-  Bocsánat! Igazad van, ne haragudj! Látom, hogy egyedül is jól csinálod! Ügyes vagy! – azzal tovarepült. A hófehér szirmú kamilla finom illatával messziről csábította ide a társait.

 – Hát te ki vagy? – Kíváncsiskodott egy aprócska legyecske.

 – A mezei zsurló vagyok.

– Rólad már hallottam. Te is, mint a gomba spórákkal szaporodsz.

 – Igen.

–  Milyen aranyos az az icipici toboz a száradon!

 – Köszönöm szépen dicsérő szavaid! – De a légy akkorra már tovább repült.  Gyógyhatásai miatt a mezei zsályát, a kamillát és a mezei zsurlót az emberek is gyűjtögetik. Ekkor a réten megcsillantotta ezüstszínű, hosszú, selymes haját a tengernyi árvalányhaj.  Csillogott-villogott tőlük a mező.

 – De szép! – ámult el Niki nyuszi, aki épp akkor ért oda barátjával,  a kis pocokkal. Niki mindig is szerette a nyarat, amikor a rétek zöldelltek, és a virágok ezernyi, tiri-tarka színben pompáztak. Ekkor meglátták a kicsi ürgét, aki éppen a fűben pihent. - Szervusz, kicsi ürge! – köszöntötték. - Szervusztok! – felelte, ám szinte abban a pillanatban éles, füttyögő hangokkal jelt adott. Egy egerészölyv célozta meg őket a magasból. Ijedtükben egy szempillantás alatt mindhárman szerte-szétugrottak. Az ölyv pedig mérgesen vijjogva tovarepült.

– Köszönöm, hogy jeleztél! – már biztosan széttépett volna az az éles karmú ragadozómadár! – reszketett Niki nyuszi.

– Köszönöm, hogy jeleztél! – engem is már biztosan széttépett volna az a kampós, éles csőrű ragadozómadár! – mondta rettegve a kis pocok. - Még a szőr is felállt a hátamon! - Nagyon szívesen tettem. Ha ti láttátok volna meg előbb, tudom, hogy ti is jeleztetek volna nekem. - Igen, ez így van!   Ha mi láttuk volna meg előbb, mindenképpen jeleztünk volna.  Hogy milyen szerencsések voltunk! – megúsztuk a kalandot - mondta Niki nyuszi a többieknek. - Most nincs más dolgunk, csak élvezni a nyarat és futkározni a réten - felelte a kicsi ürge. - Igen, nagyon szeretem a nyarat! – válaszolta a kis pocok. - Ti is érzitek a nap melegét a hátatokon?  Milyen jól esik a meleg fű illata!  Nem tudok betelni vele! - Mi is nagyon szeretjük! - vágták rá szinte egyszerre a barátai.  Közben megérkezett Sün Sivi, Fácán Kakas, és felesége, a tojó Fácán Tyúk, Vakond Vica, Teknős Tilda, Gyík Gyuri, Sikló Simi, Egérke Elemér, Hörcsög Heni és még sorolhatnám, akik mind-mind ott éltek Tündérországban a réten. - Szervusztok! – Pikniket tartotok? - Szervusztok!  Igen. Csatlakoztok hozzánk? - Hát persze!  Örömmel! – felelték mosolyogva, lelkesen.  Tündérországban minden állatnak megvolt a maga szerepe, elgondolása, terve a mindennapokhoz.  Most épp egymás között osztották el a feladatokat.  A kis emlősök:  Niki nyuszi, a kis pocok, a kicsi ürge rőzsét gyűjtögettek, a többiek a tűzrakó helyet építették, alakították a sütögetéshez.  Az ízeltlábú rovarok, úgy, mint a bogarak, lepkék, a hártyás szárnyú méhecskék, darazsak és a hangyák a friss vizet hozták.  A kétszárnyú rovarok: a legyek, a szúnyogok segítettek nekik.  Az egyenesszárnyúak: a sáskák, a szöcskék és a tücskök az énekes madarakkal együtt a zenéről gondoskodtak.  Ahogy izgatottan készülődtek a piknikhez,  mindenki pikk-pakk tette a dolgát,  eközben lenyűgözve nézték,  ahogy a nap sugarai bevilágították a zsongó mezőt.  A virágok csillogó színekben tündököltek, a közeli patak halkan csobogott, és a madarak dallama pedig betöltötte az eget. A többiek boldogan énekelték a kedves kismadarakkal együtt a nyár dalát,  amely a boldogságról, a békességről és a szeretetről szólt.  Örömük eljutott az összes többi állathoz is, a környező rétről és csatlakoztak hozzájuk.  Ez a nyár ünneppé vált.  Minden állat nyugalomban élte mindennapjait.  A nyár végén, amikor az első őszi szellő fújni kezdett, hálásan köszönték meg a nyár ajándékait.

Forrás: https://elizabethsuzanne.5mp.eu/