A szeretet ereje

A szeretet ereje.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Katicáék egy kertes házban laktak, valahol Pest megyében. Nem voltak gazdagok, de szegények sem. Egy valamiben azért mégiscsak vagyonosak voltak. Tudjátok, hogy miben? Szeretetben.

Katica testvére Kari sánta volt. Betegséggel született. Bicegve, sántikálva járt. Ettől függetlenül okos volt, kedves és jól nevelt.

Egyik nap éppen a kertben sétálgatott, hisz csodaszép idő volt. Gyönyörködött a lepkékben, ahogy virágról virágra szálltak. Rácsodálkozott a rózsabogárra, és elbeszélgetett a méhecskével.

-          Nézd, az a fiú, hogy megy! – kacagott egy hatalmasat Benyó, aki egy kislánnyal haladt el

épp a kerítésük előtt.

-          Miért csúfolod? Neked hogy esne, ha valamiért téged gúnyolnának ki? Te sem vagy

tökéletes! Senki se az!  Nem tehet róla, hogy beteg, hogy így született! Ha így viselkedsz, nem leszek a barátod. – mondta szemrehányón Bibi. Kari mindent hallott. Könnyek szöktek a szemébe. Nagyon fájtak neki a gúnyt űző szavak, viszont jó érzéssel töltötte el, hogy a lány így kiállt érte. Ezzel nagyot nőtt a szemében. Ekkor ért oda kishúga.

-          Mi történt? Miért sírsz? Baj van? – kérdezte csodálkozva Katica.

-          Nem, nincs semmi.

-          Nem szeretnéd elmondani?

-          Nem. – felelte kurtán a fiú, majd tovább bicegett a kertben. Elég rossz volt a hangulata. Katica sehogy se értette.

-          Nézd, az ujjamra szállt egy hétpettyes!- mutatta a kislány.

-          Odaadod?

-          Persze, tessék! – mosolyodott el.

-          Köszönöm szépen!- viszonozta a mosolyt a fiúcska.

-          Aúúúú! – kiáltott fel Katica.

-          Mi történt? – bicegett oda aggódó képpel Kari.

-          Megszúrta az ujjam az illatos rózsa tüskéje és vérzik. De már nem is fáj!

-          Mutasd, légy szíves! Megyek, hozom a fertőtlenítőt.

-          Dehogy, nem kell, nem nagy ügy!

-          Biztosan?

-          Biztosan!

-          Hát jó, ahogy gondolod. – Katica és Kari a továbbiakban együtt fedezték fel a kert csodáit: a szép kis kavicsokat, illatozó virágokat. Figyelték a csigabigát, ahogy átcsúszik a járdán a bokor irányába. – Kop! Kop! Kop! – kopogtatta meg óvatosan a hátát Katica, mire az ijedten húzódott vissza a házába.  Felemelte és vigyázva betette a bokorba.

-          Így ni! Itt biztonságos- mondta kedvesen a kislány. Ekkor már Kari a hernyót figyelte, ahogy araszol a levélen.

-          Vaú! Vaú! Vaú! – ugatott fel hirtelen egy kutya, aki ott rohant el a kerítésük előtt.  Katica a váratlan, erős hangtól nagyon megijedt, összerezzent. Kari ezt látva átkarolta és megpuszilta.

-          Ne félj, ez csak a szomszéd Buksija! Biztosan elcsatangolt otthonról. A kislány lassan megnyugodott.

-          Szeretlek!- suttogta a fiú fülébe.

-          Én is kishúgom! – mondta Kari szeretetteljesen és a homlokára nyomott egy puszit. Kicsit nyálas volt ugyan, de Katicának így is nagyon jól esett. A fiú iménti fájdalma, szinte egy csapásra megszűnt. A szeretet gyógyító ereje volt az, ami csodát tett. Szinte kimaszírozta lelkéből a bánatot.

-          Menjünk be, kezd hűvösödni! – mondta a kislány.

-          Rendben, menjünk!- felelte a fiú.

-          Kész a vacsora! – mondta édesanyjuk. Mindenki asztalhoz ült és nekilátott a falatozáshoz.

-          Kakaós csigát sütöttem nektek kincseim, tudom, mennyire szeretitek!

-          Köszönjük szépen!- mondták a gyerekek örömtől sugárzó tekintettel. Vacsora után Kari leszedte a terítéket, terítőről a morzsákat kirázta a kertben.

-          Ti is egyetek aprócska rovarok! – mondta hangosan. Katica ez idő alatt elmosogatott, majd átölelte édesanyját, aki viszonozta az ölelést.

-          Szeretlek!- suttogta anyukája fülébe.

-          Én is kincsem! – mondta szeretetteljesen és a homlokára nyomott egy puszit. Kari összehajtogatta az abroszt úgy a maga módján, de nagyon igyekezett. Édesanyja átölelte.

-          Köszönöm kincsem!

-          Szívesen! –felelte és viszonozta az ölelést.

-          Szeretlek!- suttogta a fiú fülébe.

-          Én is szeretlek anyukám! – mondta Kari szeretetteljesen és a két arcára adott egy- egy puszit. Kicsit nyálas volt ugyan, de az édesanyjának így is nagyon jól esett.

-          Édesapa, mit segítsek? – fordultak felé a kicsik.

-          Hozzam a könyvet, amit vacsora után olvasni szoktál?- tette fel a kérdést Katica.

-          Igen, köszönöm kislányom!

-          Szívesen! – felelte. Átölelte, megpuszilta és azon nyomban elrobogott. Pillanatokkal később már oda is adta, majd bement a szobájába még egy kicsit játszani.

-          Hozzam az olvasószemüveged?

-          Igen, légy szíves, oda tettem az éjjeli szekrényemre.

-          Máris hozom! – mondta határozottan és így is tett.

-          Tessék, édesapám!

-          Köszönöm, drága kisfiam! – mondta meghatottan.

-          Szívesen! – felelte. Átölelte, megpuszilta és azon nyomban elsietett.

-          Milyen csodálatos gyerekeink vannak! – mondta könnyes szemmel, elérzékenyülve az asszony.

-          Bizony azok! – helyeselt büszkeségtől duzzadó mellkassal az édesapjuk.

     Pillanatokkal később már a szobájában játszott Kari, Katicával. Hamarosan jött a lefekvés ideje. Álommanó álomport hintett a szemükbe, ettől rögvest elszenderültek, miközben édes mosolyra húzódott a szájuk.

     Hogy miről álmodtak? Azt csak ők tudhatják. Ha találkoztok velük, kérdezzétek meg.