Víg Telefánt

Víg Telefánt.

Vendég költőm: Körmendi László
Közös mesés versünk 1. részét Ő írta, a 2. részt én írtam hozzá

VÍG TELEFÁNT
/első rész/

Volt régen egy kis elefánt, neve is volt, Víg Telefánt!
Úgy kóborolt mindig maga, mintha nem is várnák haza.
Egyszer a sok nagy elefánt megéhezett, füvet kívánt,
s hívták Telefánit „Nosza, jönnél a csordával haza?”
Fáni, mint egy bölcs elefánt, ormányával feltrombitált,
s hátat fordított a koma: „Dehogy megyek innen haza!
Nem leszek én kis elefánt, láttam fenn a sok papagájt.
Úgy repülök, mint a csuda! Velük szállok inkább haza!”
Azzal buta kis elefánt, magas tónak partjára állt,

s nekilendült, nézz csak oda!
Úgy képzelte, repül haza!
Mit gondoltok? Víg Telefánt nagyot repült?
Bizony elszállt! Jó mélyen az iszaposba!
Hogy hiányzott már a csorda!
Otthon anyja az elefánt lemosta e bús papagájt!
Simogatta, babusgatta, puha fűben elringatta...


/második rész/

Csakhogy a mi kis Telefántunk semmiből sem tanul,másnap újra nekilódult!
Most a vadlovakkal akart ugrani, s velük messzire nyargalni.

Hol érdekelte Fáncsi mama féltő, intő szava?
Majd Ő tudja, s meg is mutatja!
Akkor aztán büszke lesz rá majd a Mama!
Futott, futott a lovak nyomába a szél se érte utol, úgy Szaporázta.

„Nem leszek én kis elefánt, ha lehetek ló is talán!
Fürge leszek, sörényem lesz, az égig rúgok, nem leszek rest!
Az élet néhol csupa játék, kis csikókkal szép ajándék.
Gyerünk, menjünk, víg vágtázzunk, estére majd elfáradunk!”

Odament hozzá egy kis mén: „hé, te koma hova mész?”
„Én? Mindenhova veletek! Kék ég alatt napsütésben,
Csillagtakaró alatt a tölgyesben!”
Aztán vidáman feltrombitált, a ménesre hozva ezzel a frászt!
„Egy ideje figyellek kis idegen!”

Lépett hozzá egy nagy Fekete ló szelíden.
„Nem vagy közénk való, de árad belőled a jó.
Itt én mindenkiért felelősséggel tartozom, szavaim kérlek
Ne vedd zokon! Vissza kell térned a csordádhoz Fáncsi
Mama már biztosan hiányol!”
Ellentmondásnak nem volt itt hangja, némán ott hagyták magára.
Elvágtáztak messzire, nézett utánuk könnyezve!

Így hát haza ballagott a koma, aggódó anyja már nagyon várta.
Nem szólt semmit, csak átölelte könnytől szipogó gyermekét,
megetette, megitatta, megmosdatta, babusgatta,
pihe-puha fűpárnáján simogatva elaltatta!