Vilmos vonat ès barátja

Vilmos vonat ès barátja.

Öreg járgány Vilmos vonat,

dicsèrtèk is èletèben.

Várakozó utasokat,

fel is szedte sebtèben.

Sebesen a szèllel repült,

fenyvesek közt vitt az útja,

kabinjába nèha beült,

elkísèrte medve, róka.

Semmi kètsèg,erős, bátor,

Vilmos a hős gőzmozdony,

így robog ő tèlen ,nyáron,

alagútban ès hegyormon.

Nyár derekán forróságban,

kelő napot kísèrni,

mint tüzes nap udvarában,

sugarával el ègni.

Kis barátja útja során,

el nem hagyná Sün Soma,

együtt mentek a nyár után,

jött az ősz,majd tèl hava.

Gőzmozdonyunk, Vilmos szegèny,

rettegett a hidegtől,

jègcsap lógott bágyadt szemèn,

jaj, megfázott a vad szèltől.

Így esett, hogy Vilmos vonat,

ereje őt elhagyta,

nem szedett fel utasokat,

félre állt az alagútba.

Szipogott ès prüszkölt nagyot,

dideregve sírdogált,

lázas arcán pir ragyogott,

feje majd a torka fájt.

Ahogy ő sem hagyta cserben,

nyulat medvèt sem rókát,

-Valamit nyomban kell tennem!

-erő kisèrte Sün Somát.

Szegény vonat náthájával,

erőtlenül szendereg,

mennyit játszott barátjával,

mindenre emlèkezett.

Mikor nyáron tarka rèten,

mèhecskèkkel repültek,

vitt az útjuk erdőszèlen,

láttak nyulat, őzeket.

Sün Somának szeme előtt,

hasonlók az emlèkek,

fejèben be is ötlött:

-Csinálni kell meleget!

Gyorsan szenet, lapát is kell,

rakjunk tüzet kazánba,

szembe szállunk a hideggel!

-így gondolta Sün Soma.

Percek alatt lobogott is,

égett a szèn izibe,

kezdett olvadni a jèg is,

Vilmos vonat szemèbe.

Eltűntek a jègvirágok,

forognak a kerekek,

türelmetlen utasok,

várják róka gyerekek.

Készen áll az indulásra,

meggyógyult a víg vonat,

Sün Somával dudaszóra,

elhagyják az alagutat.

Kinnt már nyoma sincs a tèlnek,

hóember sem integet,

Vilmos vonat jókedvènek,

örül minden kicsi, öreg.

Sün Somának hősi tette,

zengő dallal híre ment,

az öreg vonat azzá tette,

mit barátja èrdemelt.

Köszönetkèpp kinevezte,

ő az első vezető,

irányítja majd helyette,

ha szemère álom jő.