Vissza a Földre 2. fejezet

Vissza a Földre 2. fejezet.

-Szia Julie, megjöttem!-szólt fel az apukája a kislánynak.
Julie egy kicsit megijedt. Nem számított arra, hogy az apja ilyen korán megjön a munkából. Épp Lajka összeloncsosodott szőrét próbálta fényesre kefélni, de ez víz nélkül elég mehéz volt és azt még nem merte, nehogy elázzon a lábán a kötés.
-Lejössz, vagy menjek fel én?-kérdezte az apja.-Sok mindent kell megbeszénünk.
A kislány egy kicsit megrémült. Mi lesz, ha az apja meglátja Lajkát?!
-Lemegyek.-válaszolta gyorsan Julie, azzal betolta Lajka kosarát az ágya mögé eldugott zugba. Persze elég nehéz volt úgy, hogy a kutya közben a kosárban volt, de legalább nem mozdult a kutya. Egész délután csak a kosárban feküdt.

-Jövök apa!-mondta Julie azzal szaladt is le a lépcsőn.
Az apukája az asztalnál ült és intett Julienak, hogy ő is üljön le az előtte lévő székre. A kislány engedelmesen helyet foglalt.
-Nos Julie, valamit szeretnék neked mondani.
-Hallgatlak.-bólintott a kislány.
-Kaptam egy hatalmas lehetőséget a NASA-tól. Kitalálták, hogy terveznek egy műholdat, amit majd fellőnek az űrbe, és majd egy élőlényt is felküldenek, hátha túléli az utazást és…-az apja tovább lelkendezett a műholdról és, hogy ez mekkora előre lépés a tudományban, ám Julie megunta és így közbevágott.
-Értem apa.  De mit akartál nekem ezzel mondani?
Az apja nagy levegőt vett és belevágott.
-Nézd kicsim, tudom, hogy eddig sem töltöttem veled sok időt, de ez most hatalmas lehetőség nekem és ha sikerül a projekt akár még a NASA mérnöki csapatának is a vezetője lehetek.  Viszont most én fogom irányítani a műhold megtervezését épp ezért úgy láttuk jónak a vezetőséggel, ha ott maradok néhány napra.
Julie eltátotta a száját a megrökönyödéstől.
-Tudom, hogy most mit fogsz gondolni, de ezt muszáj kihasználnom, lesz étel a hűtőben és hétvégenként itthon leszek.
Julie már épp háborgott volna amikor eszébe jutott, hogy ez most pont jól jön neki. Hiszen ha nincs itt az apja, akkor nincs ki elől rejtegetni Lajkát.
-De akár egy bébiszittert is felfogadhatok, ha nem tudod ellátni magad.
-Nem kell apa. Jól meg leszek itthon, ne aggódj.
 -De biztos? Nem kell senki aki felügyel?
Julie csak a fejét rázta.
-És nem is haragszol rám? Azt hittem megint veszekedés lesz, mint tegnap.
-Nem, apa, tudom, hogy ez neked nagy lehetőség és nem akarom, hogy miattam halaszd el.-Julienak szörnyen nehéz volt kimondania ezeket a szavakat, mert dühös volt az apjára amiért helyette a munkáját választotta,  de Lajka miatt eljátszotta, hogy ő nem haragszik. És az apja ezt be is vette.
-Köszönöm kincsem, látod úgy megkomojodtál. Lassan felnősz.
Büszke vagyok rád.
Ebben a pillanatban kutyaugatás hangzott fel.
Julie egy kicsit lentebb csúszott a székén, az apuka pedig értetlenül kapkodta a fejét.
-Honnan jön ez a zaj Julie? Mintha a szobádból hallatszódna.
-Biztos nem apa. Gondolom csak a szomszéd kutyája.
Az apuka gyanakodva méregette Juliet.
-Azért én megnézném a szobádat is, mert teljesen olyan, mintha onnan hallatszódna az ugatás.
-Ööö, apa várj, nem mesélnél még nekem a műholdról?-próbálta Julie feltartani az apját, ám az rendületlenül ment fel a szobába.
Julie gyorsan az apja után loholt és már el is képzelte, hogy az apja meglátja Lajkát, elveszi tőle, és még jól le is szidja őt.
     Az apuka kinyitotta az ajtót, ebben a pillanatban az ugatás abbamaradt.
-Látod apu, nincs itt semmi.
Az apuka gyanakodva körülnézett, de a szobában tényleg nem látott semmi furcsát. Mivel Julie betolta az ágy mögé a kutyát így őt se vette észre.

-Pedig megesküdtem volna, hogy innen jön az ugatás. Na mindegy én lefekszem, holnap korán kelek. Te is el ne késs holnap az iskolából! És estére már nem jövök. Majd hétvégén találkozunk. Jó éjt Julie!
-Jó éjt apa!
Miután az apuka becsukta maga mögött az ajtót Julie megkönnyebbülve dölt bele az ágyba és megsimogatta Lajka füle tövét.
-Jól van Lajka ezt megúsztuk. De többet ne ugass!
A kutya erőtlenül csak a farkát csóválta.
-Na írjunk egy levelet a tanárnőnek.-mondta Julie azzal elővett egy papírt és egy tollat.
Mivel holnap Lajkát fogja orvoshoz vinni, ezért kellett egy kikérő papír az iskolából.
Így nézett ki a levél:

Kedves Tanárnő!
Szeretném Julia Fokint néhány napra kikérni az iskolából, tüdőgyulladás miatt. Még pontosan nem tudjuk hány napról lenne szó, ha jobban lesz majd megy iskolába.
Megértését köszönöm!
Tisztelettel:                                                                             Aláírás:
Alexander Fokin                                                              

Julie hirtelen elfelejtette, hogy az apja hogy is írja a nevét. De még itthon van talán megkérheti.

-Apa, légyszi ezt alá tudnád írni?-dugta Julie az apja orra alá a papírt és csak remélni tudta, hogy az apja nem fogja elolvasni a benne lévő szöveget.
-Mi ez?-kérdezte a szemét dörzsölgetve az apja.
-Csak egy osztálykirándulásról szóló papír. Írd alá gyorsan, mert holnapra kell beadni.
Az apuka fogott egy tollat és rákarcolta a nevét.
Julie gyorsan kikapta a kezéből és már ment is volna vissza a szobájába.
-És hova mentek?
-Hogy-hogy hova?
-Hát az osztálykiránduláson?
-Ja, csak Kreml-t meg a többi moszkvai látnivalót nézzük meg. De most már fáradt vagyok, megyek aludni.
-Jó éjt Julie!

         Julie másnap sugárzó napsütésre ébredt fel. Ránézett a falon csüngő órára és látta, hogy már kilenc is elmúlt.
„Jaj, elkések az iskolából”-gondolta, majd gyorsan kiugrott az ágyból, ám amikor meglátta a kosárban pihenő kutyát, rögtön beugrott neki a tegnap történtek. És hogy neki most állatorvoshoz kell vinnie a kutyát. És persze feladni a postán a tanárnőnek szánt levelet.

   Megreggelizett, gyorsan magára kapkodta a ruháit, rendbetette kusza, göndör vörös haját és már indult is a postára.

 Miután végzett a levéleadással vett még Lajkának néhány kutyakonzervet, nyakörvet és egy pórázt a szülinapjára kapott pénzéből.
       Miután hazaért megetette a kutyát, aki csak úgy falta az ételt. Közben a lány rátette a nyakörvet és rácsatolta a pórázt.
-Na, indulhatunk, Lajka?-kérdezte vidáman a kislány.-Megyünk az állatorvoshoz.-azzal elkezdte húzni finoman a pórázt.
     A kutya nagy nehézkesen felállt, látszott rajta, hogy nagyon fáj a lába és a tegnapi kötés is kezdett átvéresedni.
De azért, ha bicegve is, követte a kislányt.

       Az orvosi rendelőben rajtuk kívül három állat volt, két kutya (az egyiket egy fiatal nő, a másikat egy középkorú férfi hozta) és egy macska (egy öregasszony hozta).
    A két kutyán látszott, hogy jól vannak, valószínűleg csak oltásra jöhettek, viszont a macska elég rossz állapotban volt.
   Fél órával később, miután a két kutyás ember elment és csak Julie meg az öregasszony maradt a rendelőben, az asszony megszólította a lányt.

-Kislány, neked nem iskolába kéne lenned?
Julie egy kicsit összerezzent a hirtelen kérdéstől.
-Tetszik tudni, beteg vagyok. Fáj a torkom. És gondoltam, amíg betegeskedek elhozom a kutyámat.
Az öregasszony gyanakodva méregette Juliet.
-Nem tűnsz betegnek. Ő kóbor?
Julie csak bólintott.
-Látszik rajta. Elég rossz állapotban van. Mikor találtad?
Juliet most már kezdték fárasztani a néni megjegyzései és kérdései. De mivel ő volt az idősebb ezért illedelmesen válaszolgatnia kellett a kérdésekre.
-Tegnap találtam. Ott feküdt az út szélén.
A néni csak a fejét csóválta.
-Szörnyű mennyi állatot a sorsára hagynak az emberek. És mennyire nem figyelnek oda más élőlényekre sem. Az én Micikémet is kocsi gázolta el, azért ilyen beteg. Igaz drágaságom? Elgázolt az a csúnya bácsi!-gügyögött a vénasszony a macskának.
    Juliet öt perc után már nagyon fárasztotta az asszony mézes-mázos stílusa, ahogy a macskához beszélt. Szerencsére kijött a kutyás nő és kiszóltak, hogy „következő”.  
-Menj, nyugodtan, drágám. Mi Mcikével elleszünk itt még egy kicsit.
Julie felállt, Lajka utána bicegett és bementek az állatorvoshoz.
-Csókolom!-köszönt Julie.
A rendelőben mindössze két ember volt, egy férfi (bizonyára az orvos) és egy nő az asszisztense.
-Szia!-köszöntek vissza.
Az orvos felállt, hogy jobban szemügyre vegye a kutyát.
-Hát itt elég komoly gondok vannak. Rendszeresen fürdeted? És eteted? Mert elég koszos és sovány.
-Igazából még csak tegnap találtam.
-Szóval kóbor.-azzal megakadt az orvos tekintete a vérző seben.-Hú ez elég nagy sérülés. Ezt jobban szemügyre kéne venni.
     Azzal az orvos az asszisztens segítségével felrakták a kutyát egy fehér asztalra és az orvos levette a kutya sebéről a Julie által odakötött szalvétákat és jobban szemügyre vette azt.
   A kutya nyüszögött egy kicsit és ficánkolt, de ahhoz még gyenge volt, hogy kiszabaduljon az orvos szorításából.
-Hát kislány, jó hogy behoztad. Ez a seb nagyon csúnya és ha jól látom, már kezd is elfertőződni. De még épp időben. Most kitisztítom és összevarrom  a sebet. Remélhetőleg nem veszett, mert szerintem valami állat haraphatta meg. De azért egy oltást is kap. Kérlek még tart a kisműtét menj ki a váróba. Fél óra és végzünk.
-Oké, de ugye nem fog neki fájni?-aggodalmaskodott Julie.
-Ne aggódj. Semmit sem fog érezni a műtétből.-szólt kedvesen a nő.

    Julie megnyugodva ment ki a váróba. Tudta, hogy most már jó kezekben van a kutyusa.
-Na, mehetek?-kérdezte türelmetlenül a vénasszony.
-Most épp a kutyámat műtik, utána mehet.
Az asszony vágott egy grimaszt és valamit motyogott az orra alatt, de inkább a macskának, mint Julienak.

    A lánynak ez a félóra szörnyen gyötrelmes volt. Rájött, hogy ez a kóbor kutya, akivel csak egy napja ismerkedett meg, mekkora szerepet játszik máris az életében.
    Megnyugodott, amikor az asszisztens kiszólt, hogy bemehet.
-Hogy van a kutyám? Jól sikerült a műtét?
Az orvos megnyugtatóan bólintott. Lajka még az asztalon feküdt, épp most kezdett el ébredezni.
-Nagyon jól. Szerencse, hogy csak a lába sérült meg és nem valami belső szerve.  
Julie odaszökkent a kutyához, megsimogatta a fejét és ránézett a lábára. Az szépen be volt kötve.
 -Majd naponta cseréld a kötést és kétnaponta kend be ezzel a kenőccsel a varratot. Ha rosszul lenne két hét múlva, akkor hozdd vissza! Egyébként a kenőcs és a kötés csak három hétig kell.
   Julie elvette a kenőcsöt és a zacskó kötszert.
-Még oltást is kapott. Szóval összesen 6 rubel lesz.
Julie kotorászott egy kicsit a pénztárcájában és előszedte a pénzt.
-Köszönöm, viszont látásra!-köszönt el Julie
-Szia! És majd feltétlen fürdesd meg a kutyát!
-Rendben.

   Teltek-múltak a napok, Julie apja még mindig távol volt, de mindennap felhívta a lányát. Hétvégenként pedig, mikor hazajött Julie a garásba zárta Lajkát, hogy az apja ne találjon rá.
    A kutya egyébként szépen erősödött, a sebe is gyógyult. Miután Julie nagy nehezen megfürdette és kifésülte a szőrét gyönyörűszép állatá vált. És fel is hízott, mert a lány naponta háromszor etette, és ez a pénzén meg is látszott, mert már alig maradt neki néhány rubele.
      A lány viszont továbbra sem ment iskolába. Egyszerűen nem merte magára a hagyni a kutyát. Addig biztos nem, amig a sebe rendesen be nem gyógyul. Meg hát kedve sem volt visszamenni, mert ott csak gúnyolják és kiközösítik. Egyik délután még a tanárnő is hívta.
-Igen tessék, Julia Fokin vagyok!
-Szia Juliekám!-köszöntötte a tanárnő.
Julie ereiben egy pillanatra megfagyott a vér.
-Jó napot tanárnő!-szólt egy kissé rekedtess hangon.
-Csak szeretném tudni, hogy jól vagy-e? Már vagy két és fél hete nem jössz iskolába.
-Igen, alaposan elkapott a vírus.-füllentett Julie.
-És mikor tudsz újra köztünk lenni?
-Hát talán még egy hét vagy kettő. Ez attól függ.
-Értem. Jobbulást! Majd azért apáddal is szeretnék erről beszélni, mert nem állapot, hogy valaki ennyire és ilyen hirtelen ennyi ideig beteg legyen! Most ott van? Szeretnék vele beszélni!
Julie egy kicsit megrémült. Az apja nem tudhatja, hogy ő valójában nincs napközben iskolában.
-Ó, hát apának nagyon sok dolga van és most nem tudom adni. De majd, ha lesz ideje megkérem, hogy hívja fel a tanárnőt.
-Várom a hívást. Na gyógyulj meg, Juliekám!
-Úgy lesz! Csókolom!
-Szia, szia!
    Julie sóhajtva rakta le a telefont. Ezt megúszta, de sajnos bármeik pillanatban az apja rájöhet a turpisságra. És ez a félelme pár nap múlva be is igazolódott…

      Egy csütörtök délután Julie épp Lajkát etette meg és ő is evett a konyhában. Ebben a pillanatban kulcscsörgés hallatszott.
A lány erre felkapta a fejét. Nem lehet, hogy az apja, hiszen ő csak hétvégenként szokott itthon lenni. Mindenesetre Lajkával felszaladt az emeletre (a kutya lába már teljesen jól volt, így tudott szaladni) és a kutyát az ágy mögötti kosárba beparancsolta.
-Légyszi, maradj itt és ne ugass! Már nincs időm téged levinni a garázsba.
-Julia! Azonnal gyere le! Valamit sürgősen meg kell beszélnünk!
    Julie félve jött le a lépcsőn. Az apja csak akkor szokta „Julia”-nak szólítani, ha haragszik rá. Vajon mit akarhat az apja? Ám amikor leért és meglátta az apja dühös, csalódott és fáradt arcát, megértette: Az apja mindenről tud.