Zoé mesél

Tavasz volt. Épp elvirágzott a hóvirág, de már nyílt a sáfrány és a barkafűz. A sárga fénnyel izzó napkorong is egyre melegebben szórta sugarait.

Mély álmukból felébredtek a mezőkön, a réteken, az erdőkben a bogarak és a rovarok, szorgosan porozták a virágokat. Aztán kinyílt az ibolya, a krókusz, a tulipán, a nárcisz és a jácint. Bimbót bontott a barka, virágba borultak a fák, így a kajszibarack, a mandulafa és az aranyvessző. Üde, zöld volt a fű. Vidáman ismerkedtek a lepkék, a pillangók, katicabogarak: a hétpettyes és a harlekin, méhek sürögtek- forogtak, gyűjtötték a nektárt, kosarukban vitték még a szélnél is sebesebben a kaptárba. Néha- néha megtelt a felhő, megdagadt, megduzzadt, aztán kifakadt és jött az égi áldás a földekre. Hol csendes eső esett, hogy egy kiadósabb zápor, aminek nyomán jólesőn nyújtózkodott az élet. Egyre szebb- és szebb lett a természet. Menyei illatok szálltak a levegőben.

A mi gólyánk, amelyik a kéményen fészket rakott épp a napokban tért haza. Nagyon messziről jött. Jól elfáradhatott! Láttam milyen békésen, nyugodtan javítgatta a fészkét. Toldotta- foldotta, dirib- darab gallyakból, fűszálakból. Aztán hamarosan megérkezett a gólya párja. A boldog kelepelésükre figyeltem fel: kelep- kelep. A tojó hamarosan tojásokat rakott. - Telt- múlt az idő, lett reggel, majd lett este, aztán újra lett reggel, majd lett este. A nap kelt keleten és nyugovóra tért nyugaton, minden áldott nap. Egyszer csak hipp- hopp felpattantak a tojáshéjak, amin a tojó és a hím egymást váltva nyugodtan ücsörgött, már hosszú- hosszú ideje. A szülők a csőrükben hozták az élelmet a kis gólyáknak, amíg azok meg nem erősödtek.

Aztán egyszer csak ők is elindultak zsákmányolni a közeli tóhoz, vagy a mezőre. Nem vetették meg a rovarokat, hüllőket, kisebb emlősöket és madarakat sem. A mi hófehér tollú, hosszú, piros csőrű gólyáink lassan, méltóságteljesen bandukoltak, a vízbe hosszú, piros úszóhártyás lábakkal gázoltak bele ebihal, béka vagy hal után kutatva. Amikor repültek, akkor előrenyújtották hosszú nyakukat, és szétterjesztették szárnyukat. Tollaikról a védő zsírréteg miatt, könnyen lepergett a víz. Már érezték, hogy közeleg az idő a vonuláshoz. Hosszú út áll majd előttük és csak a legerősebb madarak élhetik túl a fárasztó, viszontagságos utat. De még nyár volt. Élvezték a jó meleg, cirógató napsugarakat, a lágyan muzsikáló szelíd szellőt. De szép is volt az a nyár! Tele volt mezei virággal a rét, és a mező, csillogtak a hűs tavak, benne fickándoztak a kisebb- nagyobb halak. Az öreg fűzfán szép, fiatal hím fülemüle pengette lágyan csodaszép akkordjait, melyhez a langyos nyári szél fuvolázott szelíden. Hogy odasereglettek köré az erdő összes lakói! Eltátott szájjal hallgatták őt.

Aztán vörösbe borult horizont, az égbolt tiszta színarany lett. A felhők narancs pirosban, meg liláskékben bontották ki pamacsaikat, s lebbentek bágyadt, ásítozó nap fölé. Lassan tiszta aranyban és rózsaszínben fénylettek fel. Szinte kilobbant, felgyúlt rózsaszínben, ahogy a Nap mélyen alábukott. Mint egy égboltra lebbenő, habkönnyű, hófehér fátyol s egy ezüst álom, olyan volt, ahogy az égen felgyúlt az első csillag. Üdítő volt a levegő. De szépséges volt az éj, és már az ezüstös hold is világolt! Tücskök cirpeltek, kabócák cirregtek hozzá. Kilintyeltek- kalantyoltak, brekegtek- kuruttyoltak a békák hozzá. Andalító volt a szerenád. Aztán hirtelen elcsendesült minden. Álom borult rájuk. Aludtak, bóbiskoltak, szenderegtek, szundikáltak, édesen szuszogtak a mezők, a rétek, az erdők.

Aztán újra pirkadt, a kakas hangosan ébresztett. Kukorékolt, ahogy csak a torkán kifért: kukurikú - kikerikí, kukurikú- kikerikí, kukurikú- kikerikí, és ez így ment egész augusztusig, amikor gyülekezni kezdtek, csapatokba verődtek, majd szeptember közepén elindultak délre a gólyák. Hát, tudjátok? Megkönnyeztem őket. Jó utat szépséges madarak! Tavasszal visszavárlak benneteket!

Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!

Gani Zsuzsanna, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. De írok érzékenyítő meséket is, melyek az alapvető emberi normákra tanítanak. Szívesen írok tündérmeséket /természetfeletti lények/, illetve rövid állatmeséket is. Ez...