Zoé mesél egy szép tavaszi napról


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Épp elvirágzott a hóvirág, de már nyílt a sáfrány és a barkafűz. Mély álmukból ébredtek a mezőkön, a réteken, az erdőkben a bogarak és a rovarok. Szorgosan porozták a virágokat: züm-züm, züm-züm- mondták a méhecskék vidáman. Aztán kinyílt az ibolya, a krókusz, a tulipán, a nárcisz és a jácint. Bimbót bontott a barka, virágba borultak a fák, így a kajszibarack, a mandulafa és az aranyvessző. Üde, zöld lett a fű. Kora reggel harmat csillant rajta igazgyöngy cseppekben. A sárga fénnyel izzó napkorong is egyre melegebben szórta sugarait. Rámosolygott, megcirógatott minden arra járót.

Néha-néha megtelt a felhő, megdagadt, megduzzadt, aztán kifakadt és jött az égi áldás a földekre. Hol csendes eső esett, hogy egy kiadósabb zápor, aminek nyomán jólesőn nyújtózkodott az élet. Egyre szebb és szebb lett a természet. Menyei illatok szálltak a levegőben.

A mi gólyánk, amelyik a kéményünkön rakott fészket, épp a napokban tért haza. Nagyon messziről jött. Jól elfáradhatott. Láttam milyen békésen, nyugodtan javítgatta a fészkét. Toldotta-foldotta, dirib-darab gallyakból, fűszálakból. Aztán hamarosan megérkezett a gólya párja. A boldog kelepelésükre figyeltem fel: kelep-kelep. A tojó hamarosan tojásokat rakott.  Telt-múlt az idő. Reggel lett, majd este, aztán újra reggel, majd este. A nap kelt keleten és nyugovóra tért nyugaton, minden áldott nap. Egyszer csak hipp hopp felpattantak a tojáshéjak, amin a tojó és a hím egymást váltva ücsörgött már hosszú-hosszú ideje. – Kelep-kelep, kelep-kelep – csodálkoztak rá a világra a fiókák. A szülők a csőrükben hordozták az élelmet a kis gólyáknak, amíg azok meg nem erősödtek.

Aztán egyszer csak ők is elindultak zsákmányt szerezni a közeli tóra, vagy a mezőre. Nem vetették meg a rovarokat, hüllőket, kisebb emlősöket és madarakat sem. A mi hófehér tollú, hosszú, piros csőrű kis gólyáink lassan, méltóságteljesen bandukoltak a vízhez hosszú, piros úszóhártyás lábakkal. Mikor odaértek, belegázoltak ebihal, béka vagy hal után kutatva. Mikor meglátták őket, rémülten rebbentek szét a békák hatalmas ugrásokkal: - brekeke-brekeke. - Hipp-hopp, megszerezték a zsákmányt, felszálltak, csőrükben a finomsággal. Amikor repültek előrenyújtották hosszú nyakukat, és méltóságteljesen szétterjesztették szárnyukat. Tollaikról a védő zsírréteg miatt, könnyen lepergett a víz. Már érezték, hogy közeleg az idő a vonuláshoz. Hosszú út áll majd előttük. Jól tudták, hogy csak a legerősebb madarak élhetik túl a fárasztó, viszontagságos utat. De még nyár volt. Forró, strandolós, tiri-tarka virágoktól, nyüzsgő mezei, és erdei élettől hemzsegő nyár. Így még egy jó darabig élvezték a jó meleg, cirógató napsugarakat, a lágyan muzsikáló szelíd szellőt. De szép is volt az a nyár! Tele volt mezei virággal a rét, és a mező. Csillogtak a hűs tavak, fickándoztak benne a kisebb- nagyobb halak. Az öreg fűzfán szép, fiatal, hím fülemüle pengette lágyan csodaszép akkordjait, melyhez a langyos nyári szél fuvolázott szelíden. Hogy odasereglettek köré az erdő összes lakói! Tátott szájjal hallgatták.

Aztán vörösbe borult a látóhatár, az égbolt színarany lett. A felhők narancs pirosban, meg liláskékben úszkáltak. Minden pillanatban változtak színei. Ahogy a nap mélyen lebukott, máris felgyújtotta a lámpát az első csillag. Üdítő, kellemes volt a levegő. De szépséges volt az éj, és már az ezüstös hold is világolt! Tücskök cirpeltek, kabócák cirregtek hozzá. Kilintyeltek-kalantyoltak, brekegtek-kuruttyoltak a békák. Andalító volt a szerenád. Aztán hirtelen elcsendesült minden. Álom borult rájuk. Édesen szuszogtak a mezők, a rétek, az erdők.

Aztán újra pirkadt. A közeli gazdaságban kakas fújt ébresztőt. Kukorékolt, ahogy csak a torkán kifért: kukurikú-kikerikí, kukurikú-kikerikí, kukurikú-kikerikí, és ez így ment egész augusztusig, amikor gyülekezni kezdtek, csapatokba verődtek, majd szeptember közepén elindultak délre a gólyák. Hát, tudjátok? Megkönnyeztem őket. Jó utat szépséges madarak! Tavasszal visszavárlak benneteket!

Ez volt az én mesém. Ha nem hiszed, járj utána!

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!