Zokni vitéz

Zokni vitéz.

  Zokniország a Zoknitenger partján terül el, egy fura birodalom, ahol minden csupa-csupa zokni. A házak puha pamutzoknikból épültek, a parkokat színes zoknifák és illatos zoknivirágok díszítik. Az utak csúszós zokniból vannak. Ebben a bolondos világban érdekes teremtmények laknak: csíkosak, pöttyösek, focilabdások, rövid- és hosszú nyakúak, sőt, még néhány egészen különös szerzet is. De mind közül a legfurcsább Zokni vitéz. A feje egy fodros-bodros babazokniból van, teste pedig egy zöld csíkos térdzokni. Ő Zokniország bátor hadvezére, aki a hős zoknikatonákat irányítaná, ha tudná, hogyan kell. Szegény Zokni vitéz ugyanis rendre összekeveri a parancsszavakat, ami bizony komoly galibát okoz Zokniország biztonságának megőrzésében. Éppen ezért, kedves mesehallgató, jó lesz, ha te is résen vagy! Ha azt a parancsszót hallod tőle, hogy Tűz!, gyorsan bújj fedezékbe, nehogy egy elszabadult zoknigolyó eltaláljon. De, ha azt kiáltja, hogy: Víz!, akkor emeld jó magasra a lábad, különben a zoknihullám elragad, és egyenesen a Zoknitengerbe pottyansz! Maradj úgy, mozdulatlanul, amíg fel nem hangzik a varázsszó, hogy: Katonák!

Elmesélem hát, hogyan védte meg Zokni vitéz Zokniországot a rettegett zoknimolyok támadásától:

Egy napon a Zoknitenger szokatlanul hangosan zúgott, a hullámok dübörögtek, mintha valami titokzatos veszély közeledne. Zokni vitéz azonnal felkapta a zoknitávcsövét, és a látóhatár felé fordult. Amit látott, attól még a csík is megremegett a zoknitestén. Egy furcsa, szakadt vitorlájú hajó ringatózott a tengeren, fedélzetén mocorgó, zizegő, apró szárnyas teremtmények. Ezek nem lehettek mások, mint a hírhedt zoknimolyok, Zokniország legveszedelmesebb ellenségei, akik apró fogaikkal lyukakat rágnak a legpuhább zoknikba is, és sosem hagynak párosan semmit. Egyszer már portyáztak az országban, azóta az utak bal oldalán minden házban páratlanul maradtak a zokniteremtmények. Akiknek még sikerült párban maradniuk, azok az út jobb oldalára költöztek.

Zokni vitéz nem akart újabb veszteséget, ezért rohant a főtérre. Megállt a szökőkút mellett, és kiáltani kezdett:

–       Zoknikatonák, csatára felkészülni! Ellenség közeledik! Párban induljatok a Nagy Zoknierődhöz, és állítsátok hadba a zokniágyúkat! Akinek nincs párja, töltsön meg színültig egy edényt hideg vízzel és vigye fel a bástyára!

A zoknikatonák indultak is végrehajtani a parancsot. Ahogy az ellenség egyre közelebb került a parthoz, a vitézünk elkiáltotta magát:

-        Zokni osztag! Víz!

Habár a bástyán levők csodálkoztak rajta, mégis teljesítették a parancsot, a bástyák tetejéről lezúdították a sok vizet a zoknikatonák nyakába és rá a zokniágyúkra.

-        Katonák! A teringettét, nem látjátok, mindjárt ellepnek a zoknimolyok! Tűz!

A zokniágyúk mellett álló katonák csuromvizesen, megrogyva tömködték az ágyúkba a zoknigolyókat, de azokat nem lehetett kilőni, mert teljesen eláztak.

Zokni vitéz zavarodottan mormogott.

-        Jaj, jaj! Katonák! Sorakozó! Visszavonulunk a szökőkúthoz!

A zoknikatonák habozás nélkül engedelmeskedtek, csattogva-csusszanva tértek vissza a főtérre, miközben a bástyák tetején már zümmögtek a betolakodók.

Még szerencse, hogy a ragyogó napsütésben hamar megszáradtak az ország védelmezői. Zokni vitéz azt tervezte, hogy cselhez folyamodik.

-        Állítsunk csapdát! Tegyünk ki a főtérre egy mézzel telecsorgatott csalikosarat!

Úgy is tettek. A zoknimolyok megérezték a finom mézillatot, és egyből ellepték a kosarat. Közben a zoknikatonák visszarohantak a zokniágyúkhoz.

Zokni vitéz elkiáltotta magát:

-        Víz! .... akarom mondani... Tűz!

A zoknikatonák levendulaillatú zoknigolyókkal záporozták a betolakodókat, a levegőben lila illatfelhők gomolyogtak, amelyek nyomban megzavarták a támadókat. A zoknimolyok, akik ki nem állhatták a levendula szúrós illatát, prüszkölve és zizegve hátráltak, majd fejvesztve menekültek vissza a hajójukra.

-         Katonák! Tüzet szüntess!- kiáltotta Zokni vitéz, amikor látta, hogy a veszély tovatűnőben van.

A csata végén a szakadt vitorlájú hajó lassan eltűnt a Zoknitenger ködös távolában, s vele együtt a zizegő veszedelem is.

Zokni vitézt ünnepelte az ország apraja és nagyja. És bár a parancsszavakat továbbra sem mindig találta el, egy dolog biztos volt: amíg ő áll a zoknilakók élére, addig Zokniország biztonságban van.