Zümi és Döngicse és a nagy csata 4.rész

Zümi és Döngicse és a nagy csata 4.rész.

Zümi és Döngicse és a nagy csata 4. rész

Írta: Rose Logan

Egy újabb csodálatos napra ébredt Zümi. Nagyon álmos volt még, így hajnalok – hajnalán. De várt, már a méhecskékre ezernyi virág, hogy beporozzák „ őket”. Persze azért még meg kellett várniuk, hogy a nap melegére kinyíljanak, a meseszép mezei virágok. A nap varázslatos narancssárgán fénylett a kék égen, még álmosan kukucskált, a fehér felhők mögül. De mit lehet tenni, a természetes kaptárban, már javában zajlott az élet. Szorgos zümmögések hallatszottak ki a házból. Kinézett a kaptár elején, nyújtózkodva, friss levegőt belélegezve, így szólt:

– Ez egy remek napnak ígérkezik. – mondta elégedetten Zümi. Gyönyörködött a káprázatos napfelkeltében. Zümi úgy határozott, mielőtt nekilát dolgozni, előtte megkeresi, legjobb barátját. Amikor végre megtalálta Döngicsét, a pufók kis dongó, éppen falatozott, egy harangvirágból, csak a „ hátsórésze félig” meredt a kék ég felé, a lábaival együtt.

– Hé, kedves falánk barátom!

– Itt vagyok! – figyelj Rám! – mondta mosolyogva Zümi.

– Igen, igen! – drága barátom, egy kis türelmedet kérem! – mindjárt befejezem. – válaszolta visszhangozva a virág belsejéből. –Döngicse. Kis idő múlva, nyakig virágporosan nagy nehezen dagi hátsófelét kituszakolva, a virágból végre szembe találta magát Zümivel. A jelenetet végig nézve, a kis méhecske mosolygott.

– Tessék, kis barátom! –mondta a kis dongó miközben megpróbálta, a felesleges virágport lerázni magáról.

– Figyelek már rád!– mit szeretnél?– mondta Döngicse.– Gyere, menjünk virágport gyűjteni, társaságban gyorsabban megy a munka is.

– felelte fellelkesülve a kis méhecske. – De ne menjünk messzire a mezőn túlra.– emlékezz milyen veszélyes kalandokba keveredtünk.– mondta Zümi félve.

–Ne aggódj! –kis barátom –nem lesz semmi baj! –felelte a pufók kis dongó.

Elindultak vidáman, a káprázatos napsütésben, a gyönyörű virágok szinte mosolyogva, csalogatták finom illatukkal, a kis rovarokat. Döngicse szeme kikerekedett, a csodálatos virágok láttán. Zümi már elkezdte, a virágport szorgalmasan gyűjtögetni. Ezalatt Döngicse tele pocakkal, le és fel csúszdázott, a virágok bámulatos szirmain. Hirtelen a kis méhecske, hátra fordult és látta, hogy a kis dongó önfeledten csúszdázik, egyik virágról a másikra. Zümi úgy látta jónak, ha odarepül Döngicséhez és kizökkenti a játékból.

– Hahó! barátom! – mit csinálsz? azt hittem szorgalmasan gyűjtögeted a virágport.– mondta a kis méhecske igencsak csodálkozva.

–Jaj már Zümi! – csak bolondoztam kicsit.– Megyek már!-Megyek már!

– Várj meg! – kiáltott a már távolba repülő, méhecske után, izgatottan a pufók kis dongó. – Gyere!–dolgozzunk,– vár ránk még sok csodaszép virág. A kis pufók dongó, csak úgy röpült, villámgyorsan barátja után. Repkedtek most már együtt, Zümi halkan zümmögve, Döngicse pedig búgva, dönögve gyűjtötte, szorgalmasan a virágport. Ahogy munkálkodtak, egyik virágról a másikra észre se vették, hogy a mező szélére értek. Furcsa hangokat hallottak, színes láda formák voltak egymás után rakva. A hangok hallatán, Zümit hajtotta a kíváncsiság, honnan jöhetnek ezek a furcsa hangok. Látta a kis méh a „ valamik” a színűk, elvarázsolta az apró rovart. Úgy repült a veszély felé, mint „ akit” hipnotizáltak. A hangok is vonzották, egyre jobban a pici méhecskét. Ugyan olyan zümmögések, törték meg a mező csendjét, mint amilyen Zümijé. Döngicse most ez egyszer okosabb volt, a távolból óva intette, hőn szeretett barátját. –Ne menj Zümi!

– veszélyt érzek. –Ne menj!– kiálltot barátja után a kis dongó. Az apró méhecske kábultan, repkedett a színes „ valamik” és az ismerős zümmögő hangok után. Meg se hallotta amit, barátja utána kiálltot. – Ugyan! Ők biztosan a testvéreim.– gondolta Zümi. Egyre beljebb és beljebb merészkedett, az egyik „ színes valamihez. Hasonló erős zümmögések, vették körbe Zümit. Döngicse közelebb araszolgatott, a színes valamihez. Érezte, hogy bajban van kis barátja.

–Tennem kell valamit! – gondolta Döngicse. És otthagyva kis barátját, segítségért, sietett. Gyorsan felkereste Zümi családját, elrepült hozzájuk. Ez idő alatt, szegény Zümi, még nem is sejtette mekkora veszélybe, került. Hirtelen a színes valamiben, megérezte, a többi méhecske, az idegen betolakodót, az-az Zümi furcsa idegen rezgését. Megérezték, hogy nem közölük való. A semmiből villámgyorsan, felé kerekedtek, és támadásba lendültek. Szúrkodták, bántották, meg annyi méhecske. Zümi felé tornyosultak, kifelé lökdösték. Ekkor a semmiből, hangos rezgésekkel, rajban repültek a mező szélére, hogy megmentsék Zümit, az idegen méhecskéktől. Hangos szárnyzümmögések, hangja jelezte, Zümi családjának érkezését. Zümi fájdalmak közepette feküdt, a színes „valami „kaptár” szélén, mozdulatlanul kitaszítva. Ekkor célirányban állva, Zümi családja, várt és várt, a megfelelő pillanatra. Váratlanul a két méh család, egymásnak esett. De mind két méhcsalád, erősnek bizonyult. Villámgyorsan, magukkal vitték a sebesült, Zümit saját természetes kaptárjukhoz, a fájukhoz. Zümi gyengén, igazán kimerülten, éppen csak lélegzet, ott feküdt magatehetetlenül, a helyén. Döngicse ez idő alatt a kaptárjuk előtt, aggódva ide - oda repdesett. De tudta nem tud többet tenni a kis méhecskéért. Így hát szomorúan hazarepült. Heteken keresztül minden egyes nap, ott várta szeretett barátját, de nem jött. Teltek a napok egyre csak teltek. Egyszer csak... Döngicse újra ott várta, kedves barátját. Szólítgatni kezdte:

– Hahó kedves barátom!–jobban vagy már? –Gyere itt várlak!– mondta a kis pufók dongó. Várt csak várt.. Mígnem egyszer csak egy hang így válaszolt:

–Itt vagyok! – drága barátom. –Itt vagyok.. – válaszolta boldogan odarepülve, Zümi kedves pufók barátjához. Vidáman egymás mellett repdestek, bukfenceztek a levegőben. Zümi szerencsésen felépült az idegen, méhek szerezte sebesüléseiből.

Vége a 4. résznek