A süni család kaladjai

A süni család kaladjai.

A süni család kalandja írta: M.R. Rose Logan

Még őszbe hajlik az idő,de már érezhető a tél hűvös szele, az erdőben, javában készülődik egy aprónép. Süni család. No lássuk! Kik élnek itt az erdő sűrűjében. Róza, a süni anyuka, Móric a süni apuka. Az első süngyermek, Marci, a második Berci, és a legkisebb Dóri. egy elbűvölő apró házacskában éldegélnek. A ház mellett egy éléskamra áll. A házikó tetejét moha

 fedi, az ablakba gesztenyék, tobozok, és a krizantém sárgásan ragyog, a hűvös szélben. A házikóban odabenn, egy kis faragott fa asztallal, székekkel, az asztalon piros-fehérkockás terítővel. Az asztal közepén egy pici vázában, sárga krizantém illatozik. Az ablakon díszeleg, oldalra kötve fehér, apró margaréta mintás függöny.

                   ***

Róza tüsténkedik, ki és be rohangál az ajtón. A gyermekek kint játszanak. Róza egyszer csak megszólal: –Móric menj az éléskamrába! hozzál be egy kosár almát. Süteményt szeretnék készíteni, mellé csipkebogyó-teát. Úgyis hidegek járnak mostanság. Móric megfogja a kosarat odamegy a kamrához, kinyitja. De a kamra kong az ürességtől.

. ***

––Anyus!– mondja riadt arccal az apuka, teljesen üres! –Az lehetetlen hiszen feltöltöttük még a tél előtt. mondja Róza hitetlenkedve. –Gyere nézd meg magad! ha nem hiszel nekem! feleli Móric. Róza odasiet benéz a kamrába és tényleg üres. Csodálkozó tágra nyílt szemekkel: –Nem értem! sopánkodik a süni anyuka. – Ki lehet vajon! Móricnak van egy sejtése, tajtékzik a dühtől. Biztos az a ravasz csillogószemű, vörös róka, Kázmér lopta el, amit felhalmoztunk télire. –Na csak kerüljön a kezem közé tovább dühöng! –Adok” én” neki biza! Bemennek a házba. Móric fel- alá járkál mérgesen összehúzva szemöldökét, ezt mormogja: Mit csináljak–mit csináljak? Egyszerre csak felkiált:

–Aha! Csapdát állítunk neki! –Gyertek velem! Újra elemózsiát gyűjtünk a kerek erdőben. Megszólalt Róza is:–Úgyis gyűjtenem kell gyógynövényeket, mert holnap fogadom az erdő kis betegeit.

–De megtréfáljuk a ravaszdit.–mondja kis örömmel hangjában.

                   ***

Felveszik kis hátizsákjukat, elindulnak a hosszú útra. Mennek–mennek mendegélnek, amíg a kerek erdő közepébe nem érnek. Kissé elfáradva, de gyűjteni kezdik az elemózsiát ismét. Az avar alatt, dió, lepottyant, vadalma, gesztenye, toboz, makkocskák. A süni gyerekek szorgalmasan gyűjtögetnek, persze néha–néha a jó falatokat „ ők” se vetik meg, úgymint a húsos hernyócskákból, apró fekete bogaracskákból lakmároznak. Sünanyu csipkebogyót, különböző gyógynövényeket, a házipatikába. Gyűjtöget a bokrokról, a fűben keresgél kamilla és csalán után is. Sünapu, már kieszeli útközben mit fog szedni, köveket gyűjt, elmés tervéhez. Persze nem óvatlan, a tetejére rak színes nagy leveleket, makkot, és gesztenyét. Szorgoskodik a sün család, észre se veszik, hogy rájuk esteledik.

 –Gyertek! Marci, Berci, Dóri gyere anyus gyere! leteszik a hátizsákokat, egymás mellé. Lefekszenek, jó szorosan, így melegítik egymást. Felettük már ragyogóan csillognak, az égen a csillagok. Hideg van, a talaj deresedni kezd. A szél kergeti a leveleket halkan. A süncsalád, szorosan egymáshoz kuporodik, egyszerre összegombolyodnak, tűskéjüket az ég felé meresztik, fegyverként, ezzel védik magukat, a ragadozókkal szemben. Elalszanak nagy nehezen. Ott vannak egymásnak. Halk neszek hangja töri meg a csendet. Talán egy pocok keres élelmet, a levelek alatt. Hallani ahogy kotorászik, kapar. Egy fülesbagoly hangosan kuvikol.” Uhu-uhu!” mondja az „ éj őre”. Tágra nyílt szemei világítanak, az éjszaka sötétjében. Hirtelen egy farkas vonyítása, kelti fel Móricot.

                 ***

–Keljetek drágáim! Itt nem biztonságos, suttogja halkan.

–farkas horda közeleg! Az imént jelzett társainak.

–Sajnálom! mennünk kell. feleli izgatottan, sünapu. Álmosan, dideregve kelnek a gyermekek, anyukájukkal.

–Ha zajtalanul megyünk, nem vesznek észre minket a farkasok.

–mondja kissé riadtan Móric. Elindulnak egymás után, elől sünapu és a többiek. Apró lábacskáikat szedik kissé gyorsan a dermedt avarban, szemük előtt ködfátyol az orrocskájukig sem látnak el. Megállnak lapulnak gömbölyödve. „Barátjuk talán-talán a köd”. Vaddisznó horda fut kicsinyeikkel a sötétben a farkasok fogai elől. Még mindig lapulnak ott az avar rejtekében, némán rezdüléstelenül. A semmiből oda téved a farkas horda. Furcsállva méregetik ezeket a gombolyodó „ valamiket”. A falka vezér szimatolgatja, Móricot fölé hajol, a süni érzi lélegzetét. Hirtelen ki akarná fordítani, de sünapu védekezik, akaratlanul is. Kimereszti tüskéjit. Egy pillanat alatt a „ vezér belenyúl mancsával. Vinnyogva, sírva odébbállnak, a sűrű ködben. Ahogy szaladnak a falka többi tagja megszimatol a levegőben, egy lapuló állatot. Sajnos elkapják szegény, őzikét. A zsákmánnyal tovább állnak. A tüskéshátú kiváncsian ki-ki szimatól, elmúlt e már a veszély. Tisztának érzi a levegőt. –Ki nyújtózhattok! – mondja már nyugodtan. Elcsendesült az erdő. A többiek is szaglásznak, végre kinyújtóznak. Mielőtt indulnának haza, előtte falatoznak, hogy energiát gyűjtsenek hazáig. Jóllakottan, elindulnak. Minden zajnál megállnak, lapulnak. Egyszerre csak a sötétből oda téved egy kis medvebocs, nézi mik ezek a gombóckák, nem érti mik lehetnek, a középső gombóccal, Bercivel elkezdene játszani, de Berci védekezik, kimereszti tüskéjét, egy óvatlan pillanatban a kis maci beletenyerel, elkezd brummogni, próbálja kiszedni a tüskéket, de hiába nem sikerül. Brummogva bandukol tovább. A sünik várnak még, hátha vissza tér, a macika játszani. De semmi, brummogás, semmi cammogó léptek. Kinyújtóznak, tovább mennek, de figyelve, fát, bokrot, és az avart. Uhu-uhu! mintha mondaná a bagoly búcsúzóul. Móric ez suttogja: –Viszlát! mennek a hosszú úton, szedik apró lábaikat kissé gyorsan, jósokára sünapu, megpillantja a házukat. Gyors léptekkel haza sietnek. Kiteszik a hátizsákok tartalmát a kamrába, kivéve sünapuét. A zsákban haddják nyitott szájjal. Bemennek a házba, nyugovóra térnek, a mai hosszú izgalmas kalandjuk után. Elcsendesedik a ház. Hamar el is alszanak. Hosszú órák telnek el, egyszer csak mintha rágcsálás, jóízű falatozás, zaja törné meg az éjszaka csendjét. Móric felriad, erősen hallgatózni kezd. Egy jajveszékelés fájdalmas hangja, zavarja meg nyugalmát. De csak ennyit mondd:

–Végre megvagy! Ravaszdi! A vörös bundás csillogó szemű így szól a sötétben: Jaj- jaj! A fogam! Fájdalomtól feldagadt arccal, ravaszul elsonfordál. Másnapra ébred az erdő. A sün család tagjai nagyokat ásítozva, nyújtózkodnak. Végre kialudták magukat. Megmossák arcocskájukat, kezecskéiket. Róza ellátja családját, és a házi-teendőket. Kimegy most sünanyu a kamrába, körülnéz, az elemózsiából

semmi nem hiányzik, belekukkant a zsákba ránéz az egyik kőre és lám- lám véres. Gyorsan besiet a házba viszi magával a „ bűnjelet” így szól:

–Apus ezt nézd! Móric csak ennyit szól:

– megvagy! Kázmér te csillogó szemű ravasz róka! Sünpapa elmondja tervét hosszasan Rózának, úgy is tesznek. Sün mama kiteszi a táblát melyen ez áll:– Róza mama rendel! Gyülekeznek a kis betegek. Őzike törött lábbal és így tovább. Jószámban eljöttek, nagy sor kígyózik a házikó előtt. Egyszer csak a kismaci következett, anyukájával:

–Szervusz Róza mama! képzeld a kis bocsom tegnap éjjel kiszökött, a barlangból, egy kis csatangoláshoz volt kedve, játszani akart a sötét erdőben valami tüskés gombócokkal. És beletenyeret, mancsocskájával a tüskékbe, próbáltam kiszedni, de mindig ficánkolt:

–Kérlek segíts rajtunk nagyon fáj neki.–Segítek szívesen! mondja Róza kedvesen. De utána beszélnünk kell még. Fontos! Kérlek várj odakint. Az anya mackó bekísérte bocsát, leültette, és várt. Sün mama vett egy csipeszt, kiszedte a tüskéket a macika mancsából. –Szia te kis maszat! mondja neki Róza. A kis mackó így szól: Köszönöm Róza mama! Azzal kiszalad a házból, utána kiállt, –küld ide anyukádat, kicsi szívem. Mondja szeretettel hangjában. A kis bocs siet anyukájához, elmondja neki, hogy már nem fáj a mancsa, és hívatja Róza mama. Odament kissé aggódva medve anyu:

                    ***

–Az erdőben mi voltunk azok a gombóckák, feleli Róza. Bercivel próbált játszani, de semmi baj, nem történt nyugodj meg. –Nézd! mutatott a távolba, ott már játszanak egymással. Vidáman labdáznak.

–Akkor szia! Köszönünk mindent. –mondja anya maci. Róza integet nekik. Egyszer csak a tömegben megpillantja Kázmért a ravaszdit. Ott áll kissé már elől a sorban, bedagadt arccal. Piros- fehér pöttyös kendő, fejére tekerve.

                   ***

–Na gyere Kázmér! előre veszlek,

–látom nagy a baj. –mondja Róza mama.–Nagy nehezen vele tart. Fél. Beérnek a házba ülj le nyugodtan. Kázmér leül.

–Mi történt? –Vacsoráztam, és hirtelen ráharaptam valamire.

–Mutasd! Nyisd nagyra a szád! Úgy is tesz. Róza kiszalad, helyébe lép, Móric. Kezében már a fogóval, kitekeri vele a ravaszdi fogát.

–Jaj – jaj ! mondja a ravasz róka ordítva. Felnéz már csukott szájjal. Móric van vele szembe. A sün kifakad.

–Adok „ én” neked! Az élelmünket elloptad! mondja ingerülten. Fog a kezébe egy söprűt, azzal kergeti. Kázmér a róka, megkapja méltó büntetését. Megszégyenülve elszalad. A mesém eddig tartott, fuss el véle.