Grincs Karácsonya

Grincs Karácsonya.

 Rose Logan: Grincs karácsonya

Nagy pelyhekben elkezdett hullani a hó. Egy városban, ahol törpe emberkék élnek, akiknek hegyes füle, és kissé hegyeskés orrocskájuk meredezik az égig. Lázas készülődés veszi kezdetét. A kis város apraja— nagyja díszes ajándék dobozokat, díszekkel, gömbökkel, rohangálnak jobbra- balra. Sürgés- forgás van mindenütt és mindenhol, és karácsonyi dallamok szállnak a levegőben. Csak egy valaki járkál bosszankodva fel s alá. Egy igazán fura szerzet. Hatalmas zöld szeme, villámokat szór a dühtől. Szőrös zöld bundához hasonlító teste, hosszú hatalmas kezei vannak. Ide és oda cikázva jár a hóesésben, a barlangja előtt.—Még, hogy karácsony? — Belee! Fúj utálom, utálooom! Bosszankodik. Topog a lábával. Berohan barlangjába.

—Jaj, hallgassatok már el! Nem bírom ezt a kornyikálást

-utálkozik. Kint javában, karácsonyfák ragyognak ajándékok tömkelege a fák alá kerülnek. A fura szerzetet Grincsnek hívják. Ki tudja miért de ki nem állja a karácsonyt.

—Adok én nektek! Majd meglátjátok! csak aludjatok el.

— Hahaha! dörzsöli össze tenyerét gonoszul. Az aprónép még mindig a karácsony szellemében énekel a szikrázó hóesésben. Pompázatos díszbe öltöztetett karácsonyfák ragyognak, vidám kis emberek táncolnak, vígan puncsot, forró csokit iszogatva. Eközben, a dombon a hó fedte üres némaságban, Grincs előkotorja távcsövét.

—Meg van! kirohan nagy léptekkel közelebb megy kicsit, távcsővével rálát a kisvárosra. Közben mormog:

—Undi giccses parádé! hajtogatja. Fúúj! Pedig Grincsnek is van szíve vagy még sincsen?

—Megnézem őket közelebbről. -mondja. Lopakodik- lopakodik. Leér a város elejéig. Remélem nem vesz észre senki. Mondja magának. Grincset hajtja a kíváncsiság. Egyre közelebb és közelebb merészkedik. Meglapul az egyik fenyőfa árnyékában.

—Jaj de szép karácsonyunk lesz! Emberek mondja Tom örömmel. Lapul szorgalmasan lapul. A karácsonyi szép szavakra, be-be szól a fa mögül mérgesen.

—Pfuj undok karácsony, vén öreg télapó, s szerencsére senki nem hallja, mert mindenki boldogan táncol, iszogat. Grincs vár és vár, néha-néha beleszundikál a hosszas várakozásba. Végre el csendesül a kis város népe. Grincs hirtelen felriad.

-Ez-az! Na végre. Kajánul vigyorog. Oda lopódzik az egyik díszesebb fához, teli fogakkal röhög. A fa mellett talál egy zsákot. Belerakja az ajándékok felét, lekopaszítja az összes fát. Megszabadítja a díszektől „őket”.

—Úgy kell nektek picurka emberek.

—Hahaha! Elsonfordál ördögi tettével az éjszakában. Másnap csodálatos napra ébrednek a város lakói. Mindenki várja az ünnepeket, és a nagyszakállú télapót. Kimennek az udvarra, hogy megbeszéljék a további teendőket és megcsodálják a pazarul ékesített fenyőfákat. Kint vannak. Nem hisznek a szemüknek ami eléjük tárul. Kopasz fenyők, imitt- amott ajándékdobozok. Ki tehette ezt! Állnak hitetlenkedve a megrongált, ellopott, díszek és a maradék ajándék dobozok láttán. Tom is kint áll, csodálkozva. Hallja, hogy a gyerekek sírnak.

—Ki derítem ki volt, ha addig élek is! Mondja Tom bosszankodva.

—Kedveseim! – varázsoljuk újjá fáinkat! Ezalatt Grincs repes a boldogságtól, hogy végre sikerült terve, tönkre tette a karácsonyt. Az égen a távolból, megérkezik a télapó.

—Hó-hó-hó. Ez idő alatt szorgosan újra díszítik a fákat, ismét vígadnak. Táncolnak. Az égre pillantva meghallják:

—Hó-hó-hó. Mindenki ámul. Grincs is meghallja, a nagyszakállút.

—Az ördögbe! már csak te hiányoztál! dühösen fújtat. Megpróbálja, megdobálni hógolyóval. Kiölti a nyelvét csúfolódva.

— Ki nem állhatlak, vén ember. Idegesen ugrálva mondja.— Na de keresztbe teszek „ én” neked vén szakállas.

—Csak legyen este,-majd meglátod-mondja igazán gonoszul mosollyal az arcán.—Megvárom amíg minden csendes lesz és lecsapok. Hahaha. Végre eljött Grincs ideje. Vak sötét van, csak a csillagok ragyognak az égen. Fényesen szikrázik a hó. Grincs készül:

— Fejlámpa?- pipa

—zsákok?-pipa. Elindul oson nesztelenül lábujjhegyen. Néha- néha megáll, nehogy valaki netalán észre vegye, vagy ami a legrosszabb meghallja.Osonkodik- osonkodik, fejlámpával a fején. Tervet vált.Már kúszik hasalva. Odaér, nagy nehezen, és lekapcsolja lámpáját. Halkan tipegve, nekilát aljas tervének. Az elsőfát lekopaszítja, pipa. Második fenyőfa, pipa. A harmadik fenyőfába óvatlanul beleakad. Megrántva szabadul, de szerencsétlenségére a bűn jel is ott marad a fán, a zöld szőre. Elborul a fa. Amikor szabadulni próbál. Megijed kicsit gyorsan, látja a „ vén” ember” ajándékait, belerakja a zsákba, a többit is összeszedi hamar beleteszi. Eliszkol, futva-loholva az éj leple alatt. Minden csendes. Grincs elégedett zsákmányával. Teljes lelki nyugalommal lefekszik aludni. Egy újabb napra ébrednek a városkában, mit sem sejtve. Nyújtóznak, valaki tornászik, valaki a haját igazgatja. Gyanútlanul ébredeznek. Kimennek a házak lakói az udvarra. Ismét tátva marad a szájuk. Felháborodva veszekedésbe torkollik szomorúságuk. Tom, a nagy ricsajra kiszalad.

—Nyugalom-nyugalom!

-emberek. Közelebb lépett óvatosan, az eldőlt fához. Pásztázni kezdte a szemeivel, a fát vizsgálgatva. Többször is körbe járta oda és vissza. Hirtelen meglátott valamit. Visszatolatott lábaival, lassan.

—Áhá! – megvan! Levette a fáról az árulkodó bűnjelet, a „zöldszőr” bunda egy darabkáját. Kié lehet ez vajon? -gondolkodva fel s alá járkál. Grincs ébredezik örömittasan. Sikeresnek mondható éjszakai gonoszkodása után. Elégedetten vigyorog. Táncolva kárörvend. Tom eközben még mindig töpreng, de nem tud rájönni kié lehet ez a furcsa bűnjel. Nálunk senki sem zöld! Mondja magában. Támad egy ötlette. Összehívja a kisváros férfi lakóit, elmondja nekik, hogy elindulnak együtt megkeresni az alávaló tettest. Elindulnak. Mennek- mennek, míg hirtelen Tom vezetésével megállnak. Nagy lábnyomok a hóban, erre lesznek figyelmesek. Tovább mennek, ott is egy lábnyom, ott is! A nyomok a hófedte dombhoz vezetnek. Grincs nem is sejti, hogy nyomára akadtak. Grincs vidáman dörzsölgeti tenyerét, nézi orvul megszerzett zsákmányait. Ezalatt Tomék meglapulva, várnak a megfelelő pillanatra, mikor leplezhetik le a zöld tolvajt. Grincs kilép a barlangja elé, nem sejtve semmit az ég világon. Tom így szól

—Gyerünk!-utánam. Körbe fogják a gyanútlan Grincset, Megkötözik és mint egy foglyot kisérik le a város felé.—Dehát ezt most miért?-ártatlan vagyok. Vágott hirtelen bűnbánó arcot. Belül mérgesen pufogott. Miközben tartották a város felé, végig morgott.—„ Én” egy tisztességes Grincs vagyok! Mivel vádoltok? Már a városban voltak, az aprónép megijed a hatalmas zöld lény láttán. Tom elélépett:—Te rongáltad meg a fáinkat? -Te tűntetted el az ajándékainkat? Kétszer is?- kérdezte mérgesen, de mégis higgadtan Tom! Grincs mindent tagadott. Eleinte. Jó mókának találta látva, hogy az apró emberek milyen idegesek.

—Één”? ugyan azt se tudtam, hogy léteztek. Hazudja Grincs egy apró mosollyal a szája szélén. Tom még közelebb megy, kiveszi a zsebéből a „ bűnjelet”.

—Neked van csak zöld „szőröd”!-Ne tagad.

—Igen! és akkor mi van?- mondja gúnyosan most már. Kiölti a nyelvét.

—Miért csináltad ezt? Őszintén válaszolj!-mondja Tom.

— Megmondjam?-megmondom.-feleli.— Utáloom a Karácsonyt! és az a nagyszakállú vénembert is!

—De miért? -kérdezi Tom.

—Azért mert kicsi voltam, nagyon vártam a télapót, ki is tisztítottam a csizmámat. Vártam rá és vártam, mindhiába de nem jött. Minden gyerek kapott ajándékot, csak „ én” nem. Biztos azért mert zöld vagyok. Grincs arcáról legördült egy könnycsepp. A kis emberek ezt látták, megsajnálták Grincset, odamentek hozzá megölelték. Tom megszólal:

—Maradj itt! Ünnepelj velünk. Grincs most életében először szeretett volna jó lenni egy kicsit.